Mint otthon

  • 1999. február 11.

Tranzit

Budapest nyolcadik kerületében semmi sem feltétlenül az, aminek látszik. A környéken cirkáló lesötétített BMW-ben például egyáltalán nem biztos, hogy feltételesen szabadlábra helyezett stricik dolgoznak. Lehet, hogy csak egy vidám baráti társaság õk, akik éppen egy régi osztálytárs házassági évfordulóját ünneplik, miközben a sofõr krónikus kötõhártya-gyulladástól szenved. Az út szélén ácsorgó lányok pedig anatómiaszigorlatra készülõ orvosi egyetemisták, akik két tétel között leugrottak az utcára, hogy kiszellõztessék egy kicsit a fejüket.

Bp. VIII., Kiss József u. 6.

Nyitva: 10-24-ig

A Kiss József utca 8. szám alatti étterem hatalmas Pizzéria feliratáról egy panelekben gondolkodó embernek például biztosan az jut eszébe, hogy ezen a helyen pizzát lehet enni. Az ilyen fantáziátlanok nem ritkán megmakacsolják magukat, és nem tágítanak földhözragadt tervüktõl. Egyszerûen nem akarják megérteni, hogy pizza legfeljebb csak a szemközti közért mirelitpultjában található. Nyomatékos kérésükre persze átugrik a felszolgáló egy adagért, és ha minden kötél szakad, még meg is sütik neki. De pizzaevõ ember legyen a talpán, aki a vendégek szúrós, megvetõ pillantásai között képes jóízûen elfogyasztani a terméket.

A mediterrán színekben úszó, kifogástalanul tiszta Pizzéria kisvendéglõ törzsvendégei általában környékbeliek, ezért általában nyugodtan viselkednek. Az a furcsa szokásuk alakult ki, hogy amint elhelyezkednek az asztalnál, udvarias modorban, de határozottan, ellentmondást nem tûrõen közlik a felszolgáló hölggyel, hogy hátszínt kérnek tejszínes-borsos mártásban.

Mi sem kértünk étlapot. Túravezetõm évek óta Kiss József utcai lakos, ezért a belépés pillanatában, szinte még az ajtóból leadta a két adag hátszínrõl szóló rendelést tejszínes-borsos mártásban.

Az ételre jó negyedórát kellett várni, eközben megnyugodva értesültem arról, hogy az utca szemközti oldalán található Afrikai Népmûvészet feliratú bolt egy titkos kuplerájt fedez. Az átellenes oldalon, a night club elõtt békésen ácsorgó kidobó pedig alapjában véve egy rendes tag, még akkor is, ha mindig található nála legalább egy darab Magnum.

A hátszín megérkezett, és mondhatom, hogy ilyen pompás étket régen ettem. Az adag meglehetõs, a hús puha, az öntet királyi. Pedig elsõ ránézésre is meglehetõsnek, puhának és királyinak látszott.

Kovács Róbert

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.