A Szabó család legújabb kalandjai

Mondhatják, hogy az is hülye, aki A Szabó családot hallgatja. Megérdemli... Olvassa az ember az újságban, hogy egy januári este A Szabó család ismétlése hét perccel rövidebb volt, mint az eredeti adás. Mindez a közszolgálati Magyar Rádióban. Ez már önmagában is figyelemre méltó esemény hazánkban, ahol A Szabó család már régóta nem a magyar idiotizmus korrekt heti leképezése, hanem maga az idiotizmus. Kádár, Aczél, Horn kultúrpufajkásai nem voltak képesek elvenni tõlünk Szabóékat, erre most meg az a hét perc. Istenem, hát mégis van cenzúra? És épp A Szabó családot cenzúrázzák?

Olvashattunk valamiféle indoklását a történteknek, hogy a sztrájkoló vasutasokról emlékeztek meg Szabóék nem épp kiegyensúlyozott és pártatlan közszolgálati módon. Nosza, gondolta Osztap Ibrahimovics, ki ilyen esetrõl még az Odesszkaja Pravdában sem olvasott, ez már érdekes. Megszerezvén egy 60 perces kazettát (A oldal: A Szabó család ´99. jan. 5. Kossuth Rádió 17.26; B oldal: A Szabó család ´99. jan. 12. Kossuth Rádió 17.26), rögvest mûélvezhetett. Nos, olvasótársak. Ez több volt, mint mûélvezet. Ez valódi élvezet volt. A sztrájkoló vasutasok gyilkosoknak neveztettek (B oldal), a kormányprogram dramatizálva fel lett olvasva (A oldal), a rohadt korrupt (demszkysta) budapesti metrófúrók lobbyja le lett leplezve (uo.), majd megint a kedélyes kormánypropaganda (A-B oldal) és így tovább. Na most, lássuk be, hogy mindez ma már szóra sem érdemes. A közszolgák a fentiek bárgyú befogadására kondicionálják a nyájas közönséget jó ideje. Ám volt a kazetta B oldalán egy épületes párbeszéd, melyben nem a gyilkos vasutasok, nem a kormányprogram, a korrupt metrólobby és egyéb forró téma került elõ. Helyette volt más, valami egészen új. Hogy mi, azt most szó szerint idézném:

"Zolika: Maradi vagy, Hédi.

Hédi: Lehet, de azért Daisyvel mégis vettünk neked két KÉK inget, mert az most a divat. Meg a nagy üzlet a fehérnemû-, pontosabban kéknemûgyártóknak. Daisy szerint valamikor a szocialista ifjúmunkások viseltek kék inget az összejöveteleiken. De erre én nem esküdnék meg, Zoli.

Zoli: Én sem. Manapság a kék, a... az a szabaddemokraták kedvenc színe.

Hédi: Hülyeség a színekbe politikát vinni, Zolika.

Zoli: Én is hülyeségnek tartom, Hédi, de sajnos századunkban számos olyan példa akadt, amikor a színeket véres komolyan kellett venni. Hitler idejében a barna inges nácik megjelenése keltett félelmet az emberekben. Duce olasz fasisztái fekete inget hordtak, a nyilasok pedig a zöldingesek voltak. Igaz?

Hédi: Igaz... és a kommunisták voltak a vörösök.

Zoli: A japánokat pedig mint sárga veszedelmet emlegették. De ezek közül egyik sem volt olyan kedvelt divatszín, mint napjainkban a kék."

Kedves olvasó! Ne hidd, hogy ezzel véget ért a téma. Zolika és Hédi még beszélgettek egy kicsinykét, ha már olyan klasszul, spontán belevágtak a színpolitikába.

"Hédi: Még jó. Most már csak a divat diktálja a színeket, és nem az ideológia meg a pártállás, a világnézet... Zolika, hol jár az eszed?

Zoli: Azon spekulálok, hogy a színekkel a helyzet ma sem olyan egyszerû. Engem például kifejezetten zavar, hogy Budapest jelenlegi zászlója a vörös-kék-sárga színeivel a román lobogóra emlékeztessen. Lehet, hogy hergelni akarnak ezzel?

Hédi: Hergelni?

Zoli: Igen, a románok kétszer megszállták a fõvárosunkat, és csak rossz emléket hagytak maguk után.

Hédi: A második világháború végén?

Zoli: Nem, én most elsõsorban az 1919-es román megszállásra gondolok. Akkor augusztus elején érkeztek, és november közepén távoztak Budapestrõl, de nem üres kézzel.

Hédi: Nem?

Zoli: A Nemzeti Múzeum kincseit is magukkal vitték volna, de megakadályozta...

Hédi: Horthy Miklós?

Zoli: Nem. Egy magas rangú amerikai katonatiszt.

Hédi: Nem is tudtam.

Zoli: Én is csak mostanában tudtam meg, amikor ez a zászlóügy egyre több embernek csípi már a szemét, közöttük az enyémet is.

Hédi: És szerinted mi a teendõ?

Zoli: Nem tudom, Hédi, de abban biztos vagyok, hogy Bukarestben egyetlen olyan városvédõ sem akadna, aki eltûrné, hogy a román fõváros lobogója a piros-fehér-zöld magyar zászlóra hasonlítson. Hiszen joggal sértené a nemzeti büszkeségüket. Zene, Hédi és Zoli el."

Na, most itt tartunk. Midõn ezt meghallgatván felhívtam a rádióban dolgozó barátomat, hogy megkérdezzem: ugyan mi folyik ott, azt mondta: hülye vagy, ha hallgatod a Magyar Rádiót, és különösen A Szabó családot. Ha gondod van, fordulj a panaszbizottsághoz. Ezen a lehetõségen eltöprengtem. Tegyük fel, mint munkáslevelezõ, úgy teszek. Panaszos levelemet a panaszbizottság megkapja, az illetékes jogásznak és monitornak kiszignálja azt. Azok szintén meghallgatják a szóban forgó adást, és nagy valószínûséggel igazat adnak nekem. Ebben az esetben a panaszbizottság a gittegylettel együtt az ORTT elnökségének át- (fel-?) iratban jelzi, hogy A Szabó család a médiatörvénynek a politikailag kiegyensúlyozott és pártatlan tájékoztatást elõíró passzusait rendszeresen megsérti. Ezek alapján kérhetik (utasíthatják?) az illetékes kuratóriumot, hogy a médiatörvény betûjének és szellemének szerezzen érvényt a Magyar Közszolgálati Rádióban. Ezt A Szabó család esetében a jelen viszonyok között az alábbiak szerint lehet megvalósítani:

A magyar kuratóriumi demokrácia médiapolitikáját érvényesítendõ kötelezhetik a Magyar Rádiót, hogy A Szabó család mellett indítsa el A Kovács család, A Grün család és A Torgyán család címû rádiós sorozatokat, avagy a kiegyensúlyozottság végett ilyen nevû szereplõkkel dúsítsák fel magát A Szabó családot. Lidérces lehetõség, de a mai viszonyok között lehetõség. Ezen még rágódtam is, hogy mondjuk Grünéket és Kovácsékat egy dramaturgiai fogással összehoznák (házasság az éteren át, nászút Bukarestben, a meghatározó színek az anyakönyvvezetõn és amúgy is: vörös, kék és sárga), így illusztrálnák azon híres tételét egy ma igen népszerû dramaturgnak, hogy összenõ, ami összetartozik. Na, most hagyjuk abba, mert lehet, hogy a kancellária dramaturgiai fõosztályán is olvassák e sorokat.

Szóval nem fordultam a panaszbizottsághoz. Tudniillik a gond nem a kuratóriummal, a médiatörvénnyel, a monitoringok százalékaival van, honfitársaim, kik hallgatjátok és nézitek a közszolgálati médiumokat!

Hát akkor mi a gond, kérdezhetitek.

A gond, bátyuskák, az, hogy a fenti szolid kis uszítást (Zoli és Hédi pártbeszédét) magyar író leírta, magyar dramaturg rádióra alkalmazta, magyar színészek magyar rendezõ instrukciói alapján felolvasták, magyar hangmérnök és magyar technikus rögzítette és a Magyar Rádió leadta.

Osztap Kender