A koronavírus-járvány miatt az internetes zaklatások veszélye is megnő

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. november 6.

Élet + Mód

Az UNESCO figyelmeztet, vigyázzunk a gyerekekere az online térben is!

Nő az internetes zaklatás veszélye az iskolások körében azzal, hogy több időt töltenek a képernyő előtt a koronavírus-járvány nyomán elrendelt korlátozások miatt - figyelmeztetett csütörtökön az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO.

Az iskolai erőszak és zaklatás elleni első világnap alkalmából tartott videókonferencián az UNESCO emlékeztetett arra, hogy átlagosan minden három diák közül egy szenvedett már el zaklatást. Mindez a teljesítmény romlása mellett olyan következményekkel járt, mint az iskola elhagyása, fizikai, illetve mentális egészségi problémák, amelyek súlyos esetekben halálhoz is vezettek.

Az e-Enfance nevű francia szervezet egy, tavasszal Franciaországban a lezárások során elkészített tanulmány alapján közölte, hogy mintegy 30 százalékkal megnőtt az internetes zaklatás nyomán tett panaszok száma. A konferencián részt vettek többek között a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7-csoport oktatási miniszterei és Emmanuel Macron francia elnök felesége, Brigitte Macron is. Jean-Michel Blanquer francia oktatási miniszter arról beszélt, hogy a zaklatás és a gyűlöletre való felbujtás a világhálón egyre gyakoribb. A miniszter elmondta: Franciaországban olyan technika kidolgozásán munkálkodnak, amely lehetővé teszi a felbújtók megtalálását.

„Nincs menedék" - kamaszok és a cyberbullying

Az internetezés hajnalán attól tarthattak a szülők, hogy az idegenek, a gonosz felnőttek jelentenek veszélyt a gyerekeikre. Most egy evolúciós továbblépés történt: a saját kortárscsoport köréből kerül ki az elkövető és az áldozat egyaránt. „30 like, és kiteszek egy olyan beszélgetést, amin fél évig sírni fogtok" - kezdi egy 16 éves lány a Facebookon, és ezt két napig tartó kommentáradat követi.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.