Színház

Pasztell túlsúly

Georges Feydeau: Macskazene

Kritika

A francia bohózatok 19. századi mesterének Chat en poche (szó szerinti fordításban: Macska a zsebben) című vígjátéka Máté Gábor legújabb rendezése.

Az előadás szembetűnő érdekessége, hogy a rendező mintha nem igazán változtatott volna az eredeti darabon. Azonban a látszat, ahogy a színpadon is szinte minden és mindenki: csal.

A cukorgyáros Pacarel (Mészáros Máté) teraszán két házaspár ebédel. Egy ponton a házi­gazda bejelenti, hogy egy aranytorkú operaénekest szerződtet, aki majd méltó módon elénekli Julie lánya operáját, az új, a párizsi operaházban bemutatandó Faustot, így a fiatal hölgy első ligás zeneszerzővé avanzsálhat.

A félreértések és a végtelen szójátékáradat itt kezdődik, eltájolt szerelmeslevelek és hamis hangok röppennek az egyik oldalon, hoppon maradt szerelmesek galoppoznak a másikon, egészen a happy endig. Ám a valódi csavar csak a végjátékban jön el, mégpedig Rainer-Micsinyei Nóra monológjának köszönhetően. E szónoklat kiszólás a nézőkhöz. Hogy lám, amit szabad volt mondani Feydeau idejében, az ma már nem korrekt, és ez újabb ékes bizonyíték a haladás mellett. Hiába kissé szájbarágós az üzenet, váratlanságával és kontrasztos voltával mégis katartikus hatása lesz.

Rainer-Micsinyei ebben az utolsó jelenetben, mintha egy stand-up számot adna elő, kendőzetlenül és fesztelen beszél túlsúlyáról (egyként vonatkoztatva a civil énjére és a darabbéli figurára), amelyen előzőleg a szereplők is élcelődtek. Ha ő így fogadja el önmagát, mások ne törjenek ő felette, illetve szerepe, Amandine felett pálcát, kéri. Ahogy a faji, nemi és identitásbéli megkülönböztetésnek sincs helye, hiába vette bele a szerző, hogy „Ennél 50 százalékkal keres kevesebbet egy néger takarító”. Rainer-Micsinyei rutinos komikának tűnik, az este legjobb alakítása az övé. De jók a többiek is, Pacarelként Mészáros szerethető, léha alak, aki mindenkinek csak a javát akarja, a feleségét játszó Járó Zsuzsa otthonosan mozog szépasszonyként, ahogy a szívtipró joghallgatót megformáló Krasznai Vilmos is szépen helytáll.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.