Élet + Mód

Kosz, jól

Több mint ötven évig nem a vonat, hanem a forgalom állt a Thököly úti vasúti kereszteződésben. A kezdetben Rákosvárosnak, majd Zuglónak elnevezett megállóhely ma az intercity szerelvények menetrendjében is állandó szereplő.
  • - legát -
  • 2011. október 13.

Kiállítás - Követési távolság

Ma már akár meg is mosolyoghatnánk a rendszerváltás előtti állambiztonsági apparátusok munkatársai által készített fényképeket a megfigyelt személyekről, ha a kor viszolyogtató lenyomatai láttán nem venne rajtunk erőt évtizedek múltán is az émelygés és a mélységes kedvetlenség.
  • - kovácsy -
  • 2011. október 13.

Balassagyarmat zsidó öröksége - "Kegyelemre és oltalomra"

Balassagyarmat lakosságának 40 százaléka volt zsidó a 19. században. Valaha itt állt Közép-Európa második legnagyobb - 4000 fő befogadására alkalmas - ortodox zsinagógája, de a holokauszt után csak 136-an tértek vissza a városba. A Zsidó Gyűjtemény az egykor virágzó közösség múltját mutatja be.
  • Orosz Ildikó
  • 2011. október 13.

cyberhírek

Hajmosó robot Az emberi kéz munkáját helyettesítő, 24 ujjas hajmosó robotot fejlesztettek ki Japánban az idősek és a fogyatékkal élők, valamint az őket ápoló gondozók életének megkönnyítése érdekében. A fejlesztők szerint az öregedő társadalomban nagy igény van az ápolórobotokra. Facebook A Facebook a saját adatai szerint már nagyobb, mint a teljes internet volt 2004-ben.
  • .
  • 2011. október 13.

Idénymunka Franciaországban - Akkor szüret!

Minden jel szerint egyre több egzisztenciális és egyéb okunk lesz a külföldi munkavállalásra, s a hagyományosan nem túlságosan mobilis magyarnak nem árt az ilyesmit kicsiben kezdeni - erre pedig kiváló alkalmat nyújt egy franciaországi szüretelés.

"Politikusként nem kezdtem volna el"

Közhasznú szervezet, sportklub és mozgalom. Sérült és fogyatékkal élő sportolók és önkéntesek, akik végigfutnak egy maratont, miközben egy társukat tolják. És az SZDSZ egykori ügyvivője mint a kerekes székes váltó oszlopos tagja.
  • Urfi Péter
  • 2011. október 6.

Vándorkiállítás - Szellemeket látni - Magyar rocklegenda

"A ruhám bőr és nem ballon, Az arcszeszem is csak Pitralon, De jegyezd meg jól, míg a Föld kerek, Mindig lesznek rockerek" (Pokolgép: Gépinduló) Csepelen járunk, magunk sem tudjuk, merre. A művház a focipálya mögött szorult be a panelek közé, utcának látszó parkolók és parkolónak látszó játszóterek, zsákutcák és egyirányúsítás, a helyiek nyilván vágják, merre hány méter - még sincs a világon adekvátabb helye ennek a tárlatnak. Legfeljebb, ha a sztalkerivé abált Ybl-bazár, az Ifipark romjai közt lenne a következő állomás (Gútán, miszerint Kolárovón lesz, az sem rossz). S ha ehhez még hozzácsapjuk, hogy a legjobb vitrinben ott találjuk a Csepeli Ifipark bejáratának egy relikviaként őrzött faldarabját, akkor már az elején vissza kell tartanunk könnyűink áradatát. Akinek nem volt meg ugyanis a Vasmunkás tér, az nem is élt. Már a neve is milyen? Ott volt a mondott intézmény, a szegény ember ifiparkja, ahol együtt lépett fel a Gesarol és a Generál, s az előbbiből aztán P. Mobillá fejlesztett alakulat, amiben egy csávó, még a nevére is emlékszem (Lengyel Gábor), akkorát néztünk: hegedült. Az utóbbi meg összeborult a Mikrolied Vokállal. De a kedves egybegyűltek itt élvezhették a Rice, rice, Beatrice játékát is, a mikrofonnál Csuka Mónika, a Sugar Baby Love-ot nyomatták a Rubettestől, gennyesebb slágert azóta sem szült koppintós zenekar. Ennyit a szép emlékekről.
  • - tus -
  • 2011. október 6.

cyberhírek

Emberkísérlet Namíbiai törzsfőnökök vették át húsz egykori honfitársuk koponyáját, amelyeket száz évvel ezelőtt a német gyarmatosítók vittek ki az országból rasszista kísérletek céljából. A négy asszony és tizenhat férfi fejét elválasztották a törzstől, majd formaldehidben tartósították, épségben megőrizve arcvonásaikat, bőrűket és hajukat. Fotoszintézis Amerikai kutatók mesterséges levelet hoztak létre, amely képes közvetlenül átalakítani a napfényt tárolható energiává.
  • .
  • 2011. október 6.

Novak Djokovic arca - A legyőzhetetlen

Igen szoros eredmény született az idei amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) elődöntőjében a hónap elején. Novak Djokovic - Roger Federer 3:2 (6:7, 4:6, 6:3, 6:2, 7:5); különösen az utolsó játszmában "volt meleg a pite", amit a 7:5-ös eredmény mellett az is igazol, hogy a későbbi vesztes Federernek két mérkőzéslabdája is volt. Aki papíron látja csak mindezt, akár el is hiheti. De rosszul teszi.
  • - tus -
  • 2011. szeptember 29.

Diner en Blanc Budapesten - Fehérek közt egy párolt brokkoli

"Mi ez, valami esküvő?" - kérdezik a budai várban sétáló külföldi turisták, miután lefényképezték a Nemzeti Galéria Dunára néző oldalában, a terített asztalok mellett, tetőtől talpig fehér ruhában üldögélő és vacsorázó 60-70 embert. "És mi értelme?" - kérdezősködnek tovább, amikor felvilágosítjuk őket, hogy ez egy flashmob.
  • Kovács Bálint
  • 2011. szeptember 29.

cyberhírek

Cenzúra A Sina.com felszólította a Weibo nevű kínai mikroblog 200 millió felhasználóját, hogy ne terjesszenek megalapozatlan információkat, szóbeszédeket, ugyanis a jövőben ezt büntetni fogják. A büntetés a profilok egyhetes, de akár egy hónapos befagyasztását is jelentheti. Visszatérés Feltehetően a Csendes-óceánba zuhantak a kiszolgált UARS amerikai műhold nagyobb darabjai, messze az amerikai kontinens nyugati partjaitól.
  • .
  • 2011. szeptember 29.