Értelme nincs: a részt vevő baráti társaság tagjai fehér ruhát öltenek, magukkal hoznak egy asztalt, székeket, terítőt, tányérokat, evőeszközt, italt, gyertyákat és egy háromfogásos vacsorát, majd kivonulnak a városnak arra a pontjára, amit a szervezők pár órával korábban a Facebookon adtak meg találkozási pontként. Aztán koccintás, evés-ivás, csillagszórózás, szóval apró örömök. Ennyi.
Minderről Francois Pasquier tehet: a bohó francia 1988 nyarán akkora kerti partit rendezett, hogy a meghívottak nem fértek el birtokon belül, így a buli kitüremkedett a szomszédos Bois de Boulogne-ba. Pár pohár ital után már mindenki úgy gondolta, hogy ez sokkal jobb, mint kerítések között mulatni, ezért egy évvel később már szándékosan közterületre szervezték a pikniket, de a pontos helyszínt az utolsó pillanatig titokban tartották. Az egészet felturbózták a fehér viselet kötelezővé tételével - így született meg a Diner en Blanc, amit azóta már nemcsak a párizsi Concorde téren vagy a Louvre mellett rendeztek meg, de a huszadik év vacsorájára egyenesen a Champs-Élysées-n került sor. A kezdeményezésnek híre ment: mára megannyi német városban, sőt Montrealban és New Yorkban is megtartják a rendezvényt, több ezer résztvevővel.
Így aztán elkerülhetetlen volt, hogy egy vállalkozó szellemű magyar turista valahol Európában beleütközzön a fehér vacsorába, majd idehaza megmozgasson minden követ a magyar mutáció létrehozásáért. A sors e nemes feladatra Dudás Ágnest szemelte ki - civilben egy ügyvédi iroda vezetőjét -, aki Berlinből tért haza a szokatlan élménnyel. A fehér ruhás csodabogarakról egy barátjának, P. Tóth Andrásnak számolt be, s ketten együtt már megállíthatatlanok voltak. "Az ilyen flashmobjellegű rendezvényekhez általában egyénileg csatlakozol: kimész, bohóckodtok, hazajössz. Ide viszont elsősorban baráti társaságok jönnek, akik asztaltársaságokká állnak össze, és egy egész estét együtt töltenek. Attól pedig, hogy csak az utolsó pillanatban derül ki a helyszín, egy kis izgalom is van a dologban" - indokolja P. Tóth András, hogy miért volt elragadtatva az ötlettől. Dudás Ágnes csak annyit mond: "Hát, mert zseniális. Ha ott leszel, meglátod, és nem lesz több kérdésed." Szerencsére az ötlet megvalósítása nem ütközött akadályba. A területet ingyen kapták meg szombat estére, a hangosításért sem kértek pénzt. "Sőt a Várgondnokság Nonprofit Zrt. vezérigazgatója személyesen is benézett a vacsorára - meséli Dudás Ágnes. - Gratulált, és sajnálkozását fejezte ki, amiért nem szólt a fiának, hogy mindenképp vegyen részt a rendezvényen - talán majd jövőre." (A szervezők elmondták, hogy egy idősebb svéd házaspárt is lenyűgözött a képeslapra illő látvány - több tucat fehér ruhás ember vigyorog, háttérben a naplementétől narancsszínűre festett Parlamenttel és a Lánchíddal -, ezért megkérték Dudásékat: tájékoztassák őket e-mailben jó előre a jövő évi vacsoraidőpontról, hogy Budapestre repülhessenek miatta.)
"Még nem volt kész az esemény honlapja (http://vacsorafeherben.szimpatikus.hu - a szerk.), amikor a Facebookon kiküldtük a meghívót 10-10 ismerősünknek, mellékelve az üzenetet, hogy ez még csak egy teszt. Mint kiderült, azt már senki nem olvasta el, és perceken belül vagy százötven meghívott szerepelt a listán. Nem volt mese, pillanatok alatt be kellett fejezni a honlapot" - emlékszik vissza P. Tóth András. Végül úgy 175-en jelölték be, hogy biztosan részt vesznek, persze egy facebookos eseménynél ezt a számot sosem árt fenntartásokkal kezelni. Pláne, hogy valószínűleg jó néhányan visszariadtak, amikor rájöttek: nemcsak, hogy szerezniük kell egy asztalt, de végig is kell cipelniük a városon - székekkel és ételekkel együtt, ráadásul hófehér ruhában. De aki vállalta, annak megérte. Miután az ember sűrű káromkodások közepette végre felállította a nagymama régi tömörfa asztalát a Várban, varázslatos hangulatba kerülhetett: a három fogás után párok táncolnak a lovas szobor lábánál, mindenki mindenkinek a barátja - mint Woodstockban, csak a drogok helyett majonézes kukoricasalátával.
Bár az évszakhoz képest az idő is egész jó, azért este 8-9 körül már kezdenek hazaszállingózni az emberek (a találkozó délután öt órakor volt), felejthetetlen perceket okozva ezzel mindazoknak, akik nem szoktak hozzá a budai buszmegállókban a saját székeiken üldögélve, egy asztalról bort iszogatva a 16-os buszra várakozó fiatalok látványához. Mindenesetre a szervezők kijelentik: jövőre inkább június-július táján szervezik meg a vacsorát, autóval is jobban megközelíthető helyszínen. Mert hogy megszervezik, abban nincs vita: mindketten tökéletesen elégedettek a résztvevők számával és a hangulattal is. Ahogy P. Tóth András fogalmaz: "Jövőre dupla ennyien lesznek, és amikor tíz év múlva már több ezren vesznek részt a budapesti Diner en Blanc-on, majd elmondhatjuk: mi már az elsőn is ott voltunk!"
