Kiállítás - Követési távolság

Operatív fotó

  • - kovácsy -
  • 2011. október 13.

Lokál

Ma már akár meg is mosolyoghatnánk a rendszerváltás előtti állambiztonsági apparátusok munkatársai által készített fényképeket a megfigyelt személyekről, ha a kor viszolyogtató lenyomatai láttán nem venne rajtunk erőt évtizedek múltán is az émelygés és a mélységes kedvetlenség.

A kiállítás kezdeményezője a prágai Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet, a szöveges bevezető pedig a fényképek sajátos dokumentumjellegét hangsúlyozza. Azt, ahogy ezek a félamatőr felvételek mintegy mellékesen bemutatják a korabeli (prágai) városkép szürkeségét, reménytelen sivárságát, ami persze elmondható a budapesti anyagról is. De mégsem ez az, ami a leginkább hat a nézőre, miközben az ügyes rendezői ötlettel kialakított szűk labirintusban bolyong, kiszögellésről kiszögellésre halad, végignézve egy-egy megfigyelési eset (dosszié) képeit, egyre ingerültebben hallgatva a felolvasott követési naplókat, személyleírásokat. Az igazán mellbevágó az a szemérmetlen közelférkőzés, ahogy az operatív tisztek vagy beszervezett embereik, a nem hivatásos titkos megbízottak és munkatársak, ügynökök, informátorok és "rezidensek" belenyúltak, belebámultak és beleszagoltak a megfigyeltek életébe - eljutva végül a konkrét zaklatásig, amikor már hárman-négyen vették körül szorosan a megfélemlíteni kívánt megfigyelt személyt.

A labirintus külső falán helyezkedik el a prágai anyag, mintegy jelezve, hogy a szovjet tömb uniformizált apparátusának a magyar voltaképpen csak része, "alesete" volt. Ezek a felvételek a legkésőbbiek, a 80-as években készültek - Milos Forman esetében például "...ellenséges beállítottságú személyekkel fenntartott kapcsolatainak dokumentálása (...) valamint a munkaidőn kívüli tartózkodásának a megállapítása" céljából.

A kiállítás nagyobb részét kitevő magyar anyag folyamatosan keletkezett az 1956-os forradalmat követő időktől nagyjából a hetvenes évekig. De a fotók felhasználása az állambiztonsági "operatív munkában" már röviddel a kommunista hatalomátvétel után, 1949-ben megkezdődött, amikor a Terézvárosban, konkrétan az Izabella utca 66.-ban korszerű külföldi gépekkel felszerelt filmlaboratóriumot hozott létre a Belügyminisztérium, mégpedig akkor igencsak tekintélyesnek számító összegből, tízmillió forintból, és ezzel párhuzamosan megkezdték 23 fő fényképész képzését is - számol be a kezdetekről a kiállítás. A labort 1956-ban állítólag feldúlták a felkelők - viszont már évekkel ezelőtt sikerült kimenekíteni az itteni raktárból rengeteg olyan oktatófilmet, amelyek a megfigyelési munka gyakorlatába avatták be az újoncokat. Láthatunk is olyan fényképezőgépet, az elrejtésére szolgáló autóstáskát, aztán különféle titkos készülékeket, rejtett mikrofonokat és kamerákat, könyvbe vagy asztali öngyújtóba rejtett adóvevőket, amelyeket "a nép ellenségeinek" kiszűrésére használtak a pártállam szorgos őrei.

A legizgalmasabb azonban maga a képanyag, amelyet az "ügyek" rövid ismertetése tesz követhetővé. Meghökkentő az az aprólékos, minden(ki)re kiterjedő konok és bosszúszomjas érdeklődés, amellyel az állambiztonság 1956 után figyelte potenciális áldozatait. Eközben meglehetősen nagy hibaszázalékkal dolgoztak, egy sor ügyet és személyt ejtettek, pedig a célszemélyek egy részét eleve kettős érdeklődéssel követték: egyrészt mint az államrendet fenyegető felforgatókat, másrészt mint potenciális ügynököket, akiket adott esetben zsarolással a maguk oldalára kényszeríthetnek.

Jó volna tudni, mekkora képanyagból válogathattak a kiállítás rendezői, cseppet vagy vödörnyit látunk-e a tengerből. Mindenesetre igen változatosak az ügyek. A joghallgató Komáromi Kornéliát például azért követték 1957 tavaszától, mert az egyetemi passzív ellenállás egyik kezdeményezője, bátor szervezője volt. Megfigyelésének felolvasott szöveges anyaga még azt a helyzetet tükrözi, amikor tevékenységéről csak sejtéseik voltak a hatóságoknak. Később aztán hat év börtönre ítélték.

Aztán itt vannak a papi szeminárium kirúgott tanárai és hallgatói, akiket egy lakásból igyekeztek szemmel tartani, miközben szemközt vélhetően egy előadás meghallgatására gyűltek össze. Láthatunk képeket ismert értelmiségiekről és 56-os elítéltekről az Örkény Istvánnal beszélgető Fekete Sándortól kezdve Kardos Lászlón és Kemény Istvánon keresztül Hegedűs B. Andrásig. Sajátos, ám jellemző az állambiztonsági paranoiára annak a beszervezett ügynöknek, egy katolikus káplánnak az esete, aki többször is jelentett olaszországi magyar emigráns szerzetesi körök tevékenységéről, de egy időben (1970-ben) megfigyelés alá vonták, hogy ellenőrizzék, nem szervezték-e be a másik térfélen külföldi útjai során.

A "személyi követőknek" sokszor igencsak meg kellett erőltetniük magukat, hogy egyáltalán információkat közölhessenek napi tevékenységükről. Ezért vannak tele a felolvasott jelentések olyan adatokkal, mint "X az Utasellátóban vásárolt sajtot és kenyeret elfogyasztotta", "italt rendeltek, majd az ebéd elfogyasztása után kifizették a számlát", "kb. 4-5 kiló paprikát vásároltak" stb. Ezek nélkül viszont végképp haszontalannak tűnnek a képek. Emberek álldogálnak, ülnek, netán tovahaladnak mit sem sejtve, emberek, miközben követőik értelmetlen munkájuk során alighanem egyre jobban gyűlölik őket - amint ezt Petri György verse, A személyi követő éji dala láttatja érzékletesen:

"Én reggel hatig rohadok / a csöndesedő esőben. / Ki kell várnom a váltást, / ki kell várnom / amíg kikászálódsz a vackodból, / anyu mellől. Hogy leadhassam / a drótot: merre reppentél. / Szállsz, szárnyalsz. / A kezembe ne kerüljél. / Mert röptödben megkopasztalak."

Centrális Galéria, Bp. V., Arany J. u. 32., nyitva október 30-ig

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.