Idénymunka Franciaországban - Akkor szüret!

Riport

Minden jel szerint egyre több egzisztenciális és egyéb okunk lesz a külföldi munkavállalásra, s a hagyományosan nem túlságosan mobilis magyarnak nem árt az ilyesmit kicsiben kezdeni - erre pedig kiváló alkalmat nyújt egy franciaországi szüretelés.

A vendégmunka nem új találmány, s az országok-régiók-kontinensek anyagi közállapotait pontosan mutatják a szezonális vagy annál hosszabb munkalehetőségek felé áramló csoportok. Pascal Dufaitre, a pizay-i kastély és szőlőbirtok helyi születésű, 55 éves kezelője és borásza testközelből tapasztalta a változásokat: az 1960-70-es években a délfrancia cigányok jöttek leginkább szüretelni, utánuk főképp a mediterrán országokból érkeztek, a 90-es évektől pedig már egyre többen jelentkeztek keletről. A lengyelekkel már akkor különmegállapodás biztosította az olcsó szüreti munkaerőt, amikor még híre-hamva sem volt a szabad munkavállalást lehetővé tevő EU-tagságnak.

Mára becsatlakoztak a sokféle nemzetiségű diákok és friss diplomások, akik átmeneti pénzzavaruk leküzdése mellett - jó okkal - bulinak, turizmusnak, kalandnak, nyelvgyakorlásnak is tekintik a szüretelést. A fiatal vörösborairól híres Beaujolais borvidéken, Chateau de Pizay 75 hektárnyi szőlőbirtokán vendégdolgozó mintegy 50 szüretelőhöz idén először magyar színekben egy ötfős női válogatott csatlakozott. Ha nem számítjuk külön nációnak a madagaszkári vagy zöldfoki-szigeteki születésű, de francia állampolgárságú résztvevőket, akkor is 12 különféle nemzetiség képviseltette magát. Ebben persze közrejátszik Dufaitre személyes preferenciája is, aki szereti a sokféleséget - s ez nem feltétlenül jellemző az egyébként inkább konzervatív francia borszakma minden képviselőjére. A nemzetközi csapatban annak a legjobb, aki valóban használja - bármily csekély - nyelvtudását, és a nemzeti klikkezés helyett a rendkívül mulatságos-tanulságos interkulturális kommunikációt választja. És a szüreti élet nem csak ebben emlékeztet a szép emlékű építőtáborokra; a társaság nagy része nem fizikai munkához szokott, így a mindenkinél kikerülhetetlenül jelentkező hát- és egyéb fájások azonnal egyenlőséget teremtenek a sokféleségben: valamije mindenkinek fáj. Erre egyetlen, de biztos orvosság van: a harmadik (negyedik stb.) napon is ki kell menni, és lehúzni a nyolcórányi hajladozást, és kiderül, hogy mindenki élvezi a fizikai munkát és az ebből fakadó erkölcsi nagyság érzetét.

A szállás mindenütt basic, csekély eltérésekkel: sok vaságyas, hálóteremmé átalakított akármilyen épületrész, alapjáratú tisztálkodási lehetőséggel. Az ellátás jelen esetben többcsillagos volt, az egyszerűbb, de nagyon francia reggelin kívül délben és este kiváló ötfogásos francia étkezés, helyi borral (Champagne-ban pezsgővel!) bőven locsolva - de ez nem mindenütt ilyen színvonalú. Az időjárás giccsesen gyönyörűre alakult, kizárólag a szabadnapon esett; ha egyébként annyira esik az eső, hogy túl sok víz gyűlik a puttonyokba, a kényszerű leállás idejére nem fizetnek. Sok múlik a főnökön, de ha undok, azonnal átalakítható közös ellenséggé, és máris jobban bírható; esetünkben a sokoldalúan művelt, jó humorú, angolul beszélő, a barátságosságot a szükséges határozottsággal mesterien elegyítő borász azzal is kiérdemelte a tiszteletet, hogy az 50 ember irányításának bonyolult logisztikája mellett sokszor maga is beállt vágni, sőt puttonyozni is.

Kicsit megkésve, lassan és csekély számban, de úgy tűnik, a magyarok is kezdenek megjelenni a mezőgazdasági szezonmunkában. A szüreten kívül más lehetőség is van, a kukoricacímerezéstől a gyümölcs- és krumpliszedésig. Munkalehetőségek az interneten találhatók - bár a megtalálás/szervezés franciatudás nélkül nehezebb, azért nem lehetetlen. A spanyolországi mezőgazdasági idénymunkának rosszabb híre van (rossz körülmények, kifizetetlen munkák), Svájc és a skandináv országok jól fizetnek, a dániai eperszedés pedig olyan népszerű, hogy jóformán csak kihullásos alapon lehet bejutni. Van magyar, akinek annyira megtetszett a francia szüretélmény, hogy céget alapított idénymunkák szervezésére.

A vendégmunkás persze nem az élményre, hanem a pénzre mozdul. A feketemunka Franciaországban nem nagy divat, az uniós vendégmunkással szabályos szerződést kötnek. A javadalmazás legtöbbször a minimálbér (bruttó 9 euró/óra); nagyobb különbségek az egyéb körülményekben vannak. Egyre kevesebb helyen biztosítanak szállást és ellátást - márpedig a sátorozás és a munka utáni spórolós vásárlás és főzőcskézés még akkor is kérdésessé teszi a vállalkozást, ha így valamivel több pénzt kap kézhez az ember. Pizay-ben az adó, a nyugdíjjárulék, a vaságy és az eszem-iszom levonása után napi nettó 52 euró maradt, a szomszédban a koszt-kvártély nélkül szüretelők 66 eurót kaptak naponta. Ritka, de néhány helyen még az odautazáshoz is hozzájárulnak. Mivel időjárásfüggő munkáról van szó, a kezdet és a befejezés percre pontosan nem tervezhető. Hogy végül hány munkanapot kap az ember, az is csak helyben dől el (attól függően, hányan jöttek el, hányan maradnak végig, milyen a termés stb.) - Pizay-ben tíz helyett nyolc valósult meg -, kellő ügyességgel és rugalmassággal azonban a környéken vagy távolabb további napok szerezhetők. A vasútállomásokon felállított szüreti munkaközvetítő bódék körül üldögélő, az utakon vándorló vagy a falusi kocsmák körül csoportosuló félreismerhetetlen hátizsákos nemzetközi szüretelőfajta a legjobb információforrás. Az első élmény alapján a következő alkalom már nem okozhat meglepetést: tudjuk, mit kell vinni, mire kell felkészülni, ráadásul az is biztos, hogy legközelebb kevésbé fáj.

Neked ajánljuk