Amikor az angolok 1942-ben a visszavonulást tervezték a Közel-Keleten, egy magyar mérnök épített nekik bravúros munkával hidat az Eufráteszen. A híd még ma is áll, a szíriai Rakka városánál. Egy másik munkája Siófok Fő terén áll 112 éve: a víztorony a város jelképe, ez is egy a közel hétszáz korai vasbetonépítmény közül, amelyet a pesti mérnök, Gut Árpád alkotott. Siófokon a helyi emlékezet annyit őrzött meg róla, hogy kivándorolt Izraelbe. Az ő élettörténetéből is nagyjából az körvonalazódik, hogy szerette a hazáját, de a hazája nem szerette őt.
Gut Árpád a Somogy megyei Kéthelyen született 1877-ben. A kis faluban még zsidó nevelést kapott a kéthelyi zsinagóga iskolájában, majd tanár apja Pestre küldte tanulni, a Markó utcai Pesti Császári és Királyi Katolikus Főgimnáziumba. Érettségi után a Műegyetemre iratkozott be, ahol többször is megkapta az „a főiskolák zsidó hitű kevésbé módos, de szorgalmas és jeles tanulóinak” juttatott országos izraelita ösztöndíjalap támogatását, diplomázásának évében, 1901-ben 400 koronát – csak csodálni tudjuk a korabeli társadalmi mobilitást.
Friss diplomásként a Ganz-Danubius tervezőirodájában hidakat, vasbeton- és acélszerkezetes nagy méretű építményeket tervezett. 1905-ben a Szabadalmi Értesítőben Jemnitz Zsigmonddal jegyez egy szabadalmat, hő- és hangszigetelő födémek előállítására szolgáló eljárást, amelynek lényege, hogy „a födémek alsó síkjának határolására eddig alkalmazott Rabitz-falak, gypslapok, vagy hasonlók helyett, megfelelően merevített, papírból, papírmaséból, kéregpapírból légtömítő vagy ilyenné tett kelméből, vagy más alkalmas anyagból álló lemezeket erősítünk a födém gerendák alsó oldalához s a festést vagy kárpitburkolatot mindjárt az igy kapott felületre rakjuk fel.” Ugyanezen év decemberében feleségül vette Scheibner Kornéliát.
A Ganz-beli gyakorlat után a vasbetonépítés úttörője, Zielinski Szilárd tervezőirodájába került. Ott ismerkedett meg Gergely Jenővel, akivel 1908-ban kiváltak a cégtől és 31 éves korában önálló tervezőirodát alapítottak, amely a Falk Miksa utcában működött. Gut élénk szakmai életet élhetett, mert szintén 1908-ban egy másik mérnök kollégájával, Kovácsy Kornéllal levelet intéztek Thomas Edisonhoz, aki elvileg olyan betonozási technológiát talált fel, amellyel, egy házat huszonnégy óra alatt fel lehetett húzni, és hat nap alatt teljesen berendezve átadni. Edison részletesen válaszolt nekik és pontosította a korabeli beszámolókat a csúszózsaluzás elméletéről, miszerint a hat nap a beton száradására vonatkozik. A levelezésről az Ujság számolt be. A következő évben Gutnak egy tudományos munkája is megjelent A nyomás – görbe – boltozatok elmélete köréből címmel a Franklin társulatnál.
Gergely Jenővel vezetett építészirodájukban ezen évek alatt készültek a legnagyobb munkák. Az általuk tervezett magyarországi hidak hely és név szerinti listáját A Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma (Cfát, Izrael) online gyűjteményben találtuk meg, a cég egy kimutatása szerint országszerte számos hídon dolgoztak, tervezésükben a siófoki Fő téren álló víztornyot 1912-ben adták át. A víztorony átadása előtt két évvel, 1910 áprilisában a Somogyi Hírlap tudatta a nagyérdemű olvasókkal, hogy „a magyar mérnök- és építészegylet kaposvári osztályában Gut Árpád budapesti mérnök ’a vasbeton-szerkezetekről’ előadást fog tartani.” Az előadásról nyilvános tudósítás nem készült.
Gutot 1914-ben az elsők között sorozták be, hadmérnökként „Magyarország kapujába”, a galíciai Przemysl helyőrségébe került. 1915 februárjában a Somogyi Hírlap közérdekű információként tette közzé levelét „Levél Przemyslből Kéthelyre” címmel, melyben arról értesítette családját, hogy jól vannak a váron belül, egészsége és ellátása kifogástalan, öccsének pedig azt tanácsolta, tegye el a levelező lapot, mert egyszer még rendkívüli ritkaságnak fog számítani.
Áprilisban azonban az erőd elesett, Az Est pedig arról adott hírt, hogy több, a helyőrségben szolgáló fővárosi mérnök is orosz fogságba esett, a listában szerepelt Gut Árpád neve is. Szintén Az Est adott hírt arról április végén, hogy „Guth Árpád budapesti magánmérnök, aki Przemyslben az erődítési munkálatokhoz volt beosztva, sürgönyt küldött feleségének Kasalinskből (ázsiai Oroszország, Turkesztán), hogy ő, valamint dr. Paludyés Andor mérnök is itt vannak fogságban és jól érzik magukat.”
Azt, hogy mi történt a magyar hadifoglyokkal a kasalinski fogságban, Prónai Lajos latin szakos tanár „A puszták börtönében” című 1930-ban megjelent, az antikváriumok kínálatában még néha felbukkanó rövid könyvéből sejthetjük. Gut Árpádnak pedig a rossz körülmények mellett valószínűleg a fogolytársak antiszemitizmusával is szembe kellett néznie.
A szabadkőműves Eötvös-páholy történetéből tudhatjuk, hogy 1918-ban „örömteljes napunk volt, mikor Gut Árpád testvér hosszú és nehéz szenvedés után az orosz hadifogságból egészségesen tért vissza közénk.” Hazatérte után Gergely Jenővel tovább tervezték a gyárakat, hidakat, víztornyokat, gabonasilókat, katonai bázisokat, a Párisi udvar oszlopainak statikáját. Náluk gyakornokoskodott az első magyar statikus mérnöknő, Pécsi Eszter is.
Aztán egy budapesti híd megépítése után Gut Árpádot és társát hangsúlyozottan zsidó származásuk miatt nem hívták meg az avatóünnepségre, úgy tudni, hogy Gut ezért döntött úgy, hogy kivándorol Erec-Izraelbe, ahová egy évvel később felesége és (később szintén mérnökké lett) fiai is követték. Ottani munkái is ugyanolyan jelentősek, mint a magyarországiak, ő tervezte többek között a Tel-Aviv-i nagyzsinagóga kupoláját, a tengerparti kaszinót, a Maze utcai víztornyot, amelynek tetején menóra van, a haifai malmokat és cementgyárat.
Legismertebb munkája azonban a Gut híd, amelynek megépítéséről az ereci magyarok lapja, a Haladás így számolt be 1947 szeptemberében „Gut Bridge” című cikkében:
„1258-ban zúzta szét Hulagu kán tatár hadserege az utolsó bagdadi kalifa csapatait és ezzel megsemmisült az a virágzó mezőgazdasági kultúra, amelyet 4000 év alatt a Közel-Kelet népei a két folyó völgyében, Mezopotániában (sic!) teremtettek. Azóta Mezopotánia ritkán lakott pusztasággá változott, Bagdad, a meseváros, jelentéktelen mezővároskává süllyedt és a középkor tanítómestere, az arab tudomány is megsemmisült.
700 évvel később magyar ember, Gut Árpád, egykor budapesti mérnök építette meg az Eufráteszen az első nagy hidat, amely a nyugati kultúra úttörője lesz ezen a jövő fejlődésben talán igen fontos szerepre hivatott vidéken.”
A cikk ismerteti, hogy a híd az építőjének nevét viseli, a följárójánál pedig egy tábla emlékezik hirdeti a magyar mérnöknek az angol világbirodalom által elismert teljesítményét. Az idézett felirat a következő:
„Ez a híd a Gut híd nevet viseli, megépítője után, aki három nap alatt megtervezte, négy hónap és 29 nap alatt megépítette, és e munkát a tavaszi nagy árvíz alatt elvégezte. A vasgerendák anyaga az ellenség által felégetett olajtartályokból származik. A pilléreket használaton kívül álló olajkutakból vették, Bagdadból és más távoli helyekről. A híd építését 1942 január 13-án kezdették meg, és 1942 június 10-én adták át a forgalomnak.”
A cikk idézi, hogy a híd 640 méter hosszú, a hídpálya 6 méter széles, és szilárdsága olyan nagy, hogy 91 tonna összsúlyú nehéztankokat is elbír – építésekor igazából ez volt a legfontosabb, hiszen hadi célokat szolgált volna. „A híd az afrikai hadjárat legsúlyosabb napjaiban épült és arra volt hivatva, hogy szükség esetén a közelkeleti angol hadsereg visszavonulását lehetővé tegye. Mint felirat is megállapítja, az építés időtartama majdnem teljesen a tavaszi árvíz idejére esik, amikor az árhullám magassága eléri a 6 métert és a nagy folyam felszínén a víz 18 km. óránkénti sebességgel áramlik. Ennek a hídnak az építése normális körülmények között 2-2 1/2 évig tartott volna s hitetetlenül rövid építési tartama a különböző szellemes megoldásoknak köszönhető, amelyeket csak szakemberek, mérnökök tudnak kellően értékelni.”
Az 1947-es cikk szerint egészen minimális famennyiség állott az építők rendelkezésére, ezért előre öntött betongerendákból épült a híd, a pillérekre a betongerendákat egy lokomotív kerekekre rakott különleges szerkezet illesztette rá, amely meggyorsította a munkát. A cikk hozzáteszi: „A híd építője a legszerényebb emberek egyike, akikkel e sorok írója hosszú életében találkozott, és akivel az első világháború után három esztendőt töltött orosz hadifogságban.
Szerénysége odáig megy, hogy véleménye szerint, csinált ő ennél különb dolgokat is.”
A cikk emellett kitér arra is, hogy nagyot veszített a magyar technika Gút Árpáddal, aki 1920-ban azért vándorolt ki Palesztinába, csak azért, „mert azt a gyűlölethullámot, amely akkor átcsapott ezen az országon, nem akarta elviselni. Pedig mi volt ez ahhoz képest ami utána következett?” – szól az 1947-es írás. A Gut-család kéthelyi ágának öt tagja is a holokauszt áldozata lett.
A cikket Kiss Dezső jegyezte, aki valóban együtt volt hadifogoly Guttal – ők ketten néhány hónappal az idézett cikk megjelenése előtt találtak egymásra, miután Gut meglátta Kiss nevét az újságban és levelet írt a szerkesztőségnek. A redakció válaszolt: „Igen, mérnök úr. Kiss Dezső, a Haladás cikkírója azonos azzal a Kiss Dezsővel, aki Önnel együtt három évet töltött Turkesztánban, s aki közvetlenül is felelni fog. De örömmel láttuk a levele élén a híres Gut-hidat az Euphratesen, az Ön nagy művét, amelyet a késői sarj Babilon vizei fölé emelt az ősök évezredek előtti száműzetése helyén!”
A világháború alatt különböző mérnöki leleményekkel rohamtempóban elkészült Gut hídról az angolok nagy elismeréssel nyilatkoztak, hadijelentésekben folyamatosan dokumentálták készültségi fokát és újszerű megoldásait. A hidat 1948-ban vették meg a szírek az angoloktól, ekkor eltávolították a hídépítő emléktábláját is, és átnevezték Al-Raqqua hídra. A hídpályát 2017-ben az Iszlám Állam elleni harcokban amerikai bombatalálat érte, egy pillérköz beszakadt, de azóta helyreállították, így ma is áll.
Gut Árpád egykori cégtársa, Gergely Jenő túlélte a holokausztot, a Yad Vashem adatbázisa szerint a Pozsonyi úton élt és tervezőként dolgozott a háború után is, majd Kanadába vándorolt ki.
Gut Árpád a kivándorlása után után rendszeresen kétévenként Európába utazott és ilyenkor ellátogatott Magyarországra is, 1946-ban egy interjúban viszont már arról beszélt, hogy Tel-Aviv lett az igazi hazája. Izrael állam kikiáltását még megérte, tíz nappal később, amikor azonban, amikor a környező országok megtámadták Izraelt, váratlanul meghalt. A Világ 1948. június 13-i számában közölte a hírt: „Tel-Avivban hirtelen meghalt Guth Árpád, a zseniális hídépítő mérnök, aki a második világháború alatt az angol hadvezetőség megbízásából az Eufratesen stratégiailag fontos hidat épített, amelyet alkotója nevéről, Guth-Bridge-nek neveztek el. Guth Árpád 25 évvel ezelőtt vándorolt be Budapestről. Sok hidat, templomot és kórházat épített. A légitámadással járó izgalmak ágyba döntötték. Szívtrombózist kapott és meghalt.”
Siófokon Gergely Jenő utca van, Gut Árpád utca azonban sehol nincsen. Nevét Izraelben őrzik csak emléktáblák alkotásainál.
