Felére csökkentik a Mol Bubi díjait

  • narancs.hu
  • 2021. május 7.

Élet + Mód

Olcsóbban lehet majd kerekezni.

Megfizethető díjakkal, megszűnő kaucióval, rugalmas, percalapú számlázással készül a megújuló Mol Bubi közbringarendszer, a havi és éves bérletek árai a felére csökkennek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közleménye szerint a megújuló közbringarendszer árstruktúráját úgy dolgozták ki, hogy egyaránt kedvező legyen a rendszeresen és a ritkábban kerekezőknek.

A rendszeres használóknak egyértelműen bérletet érdemes vásárolniuk, amely 50 százalékkal lett olcsóbb, mint korábban volt:

  • Az egyhavi bérlet 500 forintba,
  • az egyéves bérlet 5000 forintba kerül.
  • Az eddigiekhez hasonlóan érvényes bérlettel a biciklik használatának első 30 perce - korlátlan alkalommal - díjmentes.
  • Ha viszont valaki több mint fél óráig használja folyamatosan a biciklit, a 30-ik perc után 20 forintot kell fizetnie percenként.
  • A bérlettel nem rendelkezőknek bérlés után minden megkezdett percért 20 forint használati díjat számol a rendszer. Tehát annak, aki 25 percnél több ideig szeretne kerékpározni, érdemes inkább 500 forintért havi bérletet vásárolnia.

Hozzáteszik, hogy az elmúlt évek felmérései szerint kevesen bicikliznek több mint fél órán át a Mol Bubival. Az utazások túlnyomó része 7 és 11 perc közötti hosszúságú, azaz a bérletes kerekezők többségének nem kell majd ráfizetnie az ingyenes időszakra.

A közlemény szerint az alkalmi felhasználóknak egy egyszeri 100 forintos bankkártya-regisztrációs díjat kell fizetniük a legelső használatkor, amely az első utazásnál felhasználható. A bankkártya-regisztrációs díjat a következő használatkor már nem kell kifizetni.

A megújult Bubi rendszerének tesztjei még zajlanak, de amin ennek meglesznek az eredményei, újraindulhat a bringázás - ígérik.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.