Élet + Mód

Kokó újra győzött: Veszélyes övezet

Nem emlékszem ennyire jól rendezett sport- vagy kultúreseményre, már az gyanús volt, hogy a sajtóakkreditációért nem kellett könyörögni, önéletrajzot beküldeni és a meccseket valami lehetetlenül távoli szektorban végigszorongani.
  • Winkler B. Imre
  • 1999. május 27.

Róka fogta túzok: Veszettek

Veszettség (hydrophobia): Állatoknak, kül. kutyának, rókának marással emberre is átterjedő heveny, gyógyíthatatlan betegsége. Két alfaja létezik, a sylvanikus (erdei), mely nem gyógyítható és az urbánus, melynek kezelése megoldott. Az erdei veszettség problémája - ennek fő hordozói a rókák - mára szintén megoldódni látszik, a Nyugat-Európában 1986 óta folytatott rókaimmunizáció segítségével. A program jelenleg az EU-csatlakozásra váró három ország területének felét érinti (bár nincs leírva, de az immunitás a csatlakozás előfeltétele). Az immunizáció hazánkban 1992 októberében kezdődött. Ekkor dobták le az első vakcinákat egy körülbelül 5OOO négyzetkilométer nagyságú területen, Északnyugat-Magyarországon. Mostanra elméletileg a Duna vonaláig immunisak a rókák. A vakcinázás egyelőre - pénz hiányában - leállt.
  • Szabó Gergely
  • 1999. május 27.

Női kézilabda BL-döntő, visszavágó, Ljubljana: Vidám kohászok

Leghagymázasabb kábulatunkban sem jutna eszünkbe a sportszakírók babérjaira törni: náluknál pontosabban senki nem tudhatja, hányadik perc hányadik másodpercében, hányadik méter hányadik centiméteréről történt a mi a csoda, miképpen és miért. Azért mégiscsak elindultunk a szlovén fővárosba, hátha nekünk is csurran-cseppen valami. A mérkőzés kronológiájáról tehát csak címszavakban szólunk most: lesz viszont bőven - csak itt, csak önöknek - tényfeltárás, vér-veríték-könny, lélekboncolás és hepiend. Gyengébb idegzetűek lapozzanak: mi is majdnem megbolondultunk.
  • - boda-nyulasi -
  • 1999. május 20.

Mosd vagy soha: A tisztaságról és egyéb démonokról

A mosó-, mosogató- és tisztálkodószerek annak fényében, hogy valamennyi ugyanabból az anyagból, azaz ipari salakból készül, tetemes hányadát alkotják a családi költségvetésnek, már ha van ilyen (nem család, hanem költségvetés). Ezek beszerzése sokadikán korántsem egyszerű, bízvást állíthatjuk, hogy egyenesen lehetetlen, ám pótlásukról könnyedén lehet gondoskodni.
  • Para-Kovács Imre
  • 1999. május 20.

Kosovo Online: Villanykampf

Miközben a NATO második világháborús technológiákkal - repülőgépekről szórt röplapokkal, rádió- és tévéműsorokkal - próbálja meggyőzni a szerbeket, hogy értük bombáz, nem ellenük, a háborús bűnös Dragan Vasiljkovic belgrádi egyetemistákból verbuvált kiberkommandója az internet vitafórumain eteti a nyugati közvéleményt a háború igazságtalanságáról, a szerbek szenvedéseiről és az etnikai tisztogatások légből kapott voltáról szóló szofisztikált propagandaanyagokkal. Kifogástalan angolsággal, higgadtan és udvariasan.
  • Bodoky Tamás
  • 1999. május 20.

Női kézilabda BL-döntő, Dunaújváros: öt gól rendel

Hogy egy impozáns méretű képzavarral örvendeztessük meg a botanika iránt érdeklődő olvasót: rezegtek a muskátlifejek, mint a nyárfalevél. De nem ám a lágy tavaszi szellet fújdogálta őket: ötezer néző hangorkánja várta a csapatokat a Bajnokok Ligája női kézilabdadöntő első összecsapásán, a dunaújvárosi Jégcsarnokban. A rendkívüli érdeklődés miatt már az elődöntőt is ide kellett áttelepíteni, s a hely százszázalékosan bevált. A Hypo-Niederösterreich szépen szabott zakóval, menedzsere, Herr Prokop maradandó lelki - és állítása szerint jelentős testi - sérülésekkel utazott haza, Labanciába. És kikapott vasárnap este a Krim-Eleeta Ljubljana gárdája is. Mégsem dőlt el semmi.
  • -boda-nyulasi -
  • 1999. május 13.

Portugália: A lakhatatlan ember

Ahogy Maria Treben, az istenfélő füvesasszony írta a Férfibetegségek előszavában: az ifjúság megőrzéséhez mindenki élhet csodaszerrel. Mi éltünk, aztán felültünk a repülőre, és elmentünk Lisszabonba. Nem hiába. Találkoztunk a Világ Leghangosabban Harákoló Emberével, számtalan bajuszos portással és még több főtt óriás tarisznyarákkal.
  • Szily László
  • 1999. május 13.

A paksi Vasúti Múzeum: Rozsdatemető

Mintegy negyven vasúti jármű sorakozik majd egy kilométer hosszúságban a 6-os út mentén, az egykori paksi állomáson, ami 1985 óta vasúti múzeumként működik. Igaz, az utóbbi időben csak azok gyönyörködhetnek maradéktalanul a kiállított tárgyakban, akik különös vonzódást éreznek a roncsok iránt. Jelen állapotában a múzeum megtekintését meleg szívvel leginkább azoknak ajánlhatjuk, akik izgalomba jönnek nagy mennyiségű rozsdás fém látványától, akiket bizsergéssel tölt el, ha kikandikáló vezetékeket, szétbarmolt alkatrészeket látnak. No és azoknak, akik szeretik a babgulyást.

Váltógazdálkodás

Sokadika nem kezdődik el, illetve elkezdődött valamikor a balladai időkben, de azóta tart, folyamatosan sokadika van, legfeljebb ilyen görcsös rángatózásnak tűnő hullámtevékenységet mutat, miszerint néha kevésbé, néha nagyon van sokadika. A nagyon sokadika általában a luxuscikkek eltünedezésével ad hírt magáról, mondjuk elfogy a papírszalvéta, a papír zsebkendő, a papírpénz, a tréfából még mindig kenyértartónak nevezett, hajlított lemezből készült tárgyban pedig már csak egy megkövesedett sercli jelzi, hogy rohan a csermelyléptű idő. Ilyenkor kerülnek elő a zugokból az üres üvegek.
  • Para-Kovács Imre
  • 1999. május 6.

Ligeti majális: Kocsik, kommunisták, kondások

Idén is színes és változatos programokat ígértek azoknak, akik május elsején a Városligetet választották. Persze ha belegondolunk, hogy Bosch Jeromos is valami hasonlót ajánlott Pokol című festményén, nem is tűnik olyan könnyelműnek ez az ígéret.

EUretúr: Sörmentén

Tekintettel a könnyű drogok szigorodó törvényi megítélésére, és szakítva a MaNcsban tapasztalható túlzott Amszterdam-centrikussággal, idei low-budget tavaszi túránk célpontja Leuven volt, egy meseszép egyetemi városka a kies Belgiumban. A belga sör nem csúszik, nem gurul, viszont alapjaiban változtatta meg a sör mibenlétéről alkotott fogalmunkat, miközben kerékpárral apátságról apátságra, sörfőzdéről kávéházra haladva teszteltük a széles kínálatot.
  • Bodoky Tamás
  • 1999. május 6.

Papazónia

Az öreg férfi visszavonul. Leköszön a tudományos életben viselt rangjairól, és csak a tanulmányírásnak él, vagy leteszi a kalapácsot, kerít egy talicskát, és a feleségével együtt hulladékpapírra, tűzifára vadászik. Van, aki odáig megy a visszavonulásban, hogy miután eladja a műhelyt szoláriumnak, elrejtőzik, és csak nyolcvanöt éves kora után vezetteti elő magát valamelyik leányunokájával, de akkor aztán séta közben minden köszönőnek eldicsekszik azzal, hogy hány éves.
  • -kõrizs -
  • 1999. május 6.