Élet + Mód

Az úgy van, hogy ül az ember három másikkal a lehetőleg négyzet alakú asztalnál, és szép csöndesen megbolondul. Nem jön a kő. Hiába az imák, az afrikai és távol-keleti varázsmondókák mormolgatása, a különlegesnél különlegesebb alakzatok megépítése kezdéskor, még egy nyavalyás virágkő sem segít. Ellenségeink szépen haladnak, nehogy megvezessen a pókerarc, jól tudjuk, megint nem mi mondjuk ki a partit befejező, orgazmusközeli állapotot hozó mágikus szót: mah-jong.

Tizenhárom év telt el a csernobili robbanás óta. Többek között erről emlékezett meg az Energiaklub és budapesti civil zöld társszervezetei a Városligetben egy fesztiválon. A csapnivaló időjárás miatt nem hömpölygött a cirkuszt, kenyeret követelő tömeg, de néhány jóember, aki még mindig képes lenne virágot tűzni a fegyverek csövébe, azért nem esett kétségbe a savas esőtől. Szó esett olyan aktuális dolgokról is, mint a délvidéki háborúban használatos gyengített uránfejes lövedékek, a génkezelt élelmiszerek, a szupergyomok, a tanyavilág városba költözése és nem utolsósorban a héliumos lufi degeneráló hatása a hangszálakra.

Tagsági díj évente dolgozóknak: 500 Ft, diákoknak: 200 Ft

Ide nem a végleg lepusztultak járnak. Azokat régen lenyelte már a Bródy Sándor és a Szentkirályi utcai olcsó borozók füstös torka. Aki ide jön, az valamivel jobb ember. Ad magára. Nem tudom, kinek jutott eszébe sört, egyéb italokat és hidegkonyhai készítményeket árulni egy pékségben, de nagy ember volt. A sör folyékony kenyér, a saláták meg elképzelhetetlenek sütemény nélkül, úgyhogy az egész logikus. Meg aztán a pék éjjel süt, szóval úgy is ott kell lenni, tehát akár nyitva is lehet tartani. Nem kell hozzá más, csak három asztal és két pult. Napközben és nyáron meg van terasz is.

Magyar Borok HázaBp. I., Szentháromság tér 6. Telefon: 212-1031 Nyitva: hétfőtől vasárnapig, 11-19 óráig Belépődíj: 2000 Ft Habsburg Ottó szerint a magyar ember bort iszik.

Sokadika másodikán kezdődik, bár ez a számszaki jellegű megjelölés e helyt pusztán a fizetés/honor/előleg/bármiféle jövedelem/kölcsön felvevésének másnapját és a rá következő végtelen időt jelöli. Sokadika, miközben lezár egy szakaszt, a tündöklését, egyben megnyitja az újabbat, bukásunkét, melynek időtartama tetszőleges - a rá vonatkozó döntés Isten, továbbá autós társaink kezében lévén -, akár túl is élhet minket: mindössze annyi biztos, hogy szopni fogunk ez idő alatt, szopni bizony. Sokadika problémái közül legalábbis a leg... nos, maradjunk annyiban: a legszámosabbik a táplálkozásé, ha mond ez a szó még valamit valakinek, egyáltalán.

"Megvan az anyag, indulhatunk haza" - ébresztette kacagva Boda-Ilf Nyulasi-Petrovot szombat reggel. A MaNcs-kommandó elvileg ugyan a következõ éjszaka történései miatt kalandozott a Székelyföldre, ám már a péntek délután-este oly szépre sikeredett, hogy fölöslegesnek látszott a maradás. A páros nem elõször élvezte Ozsváthék és az egész falu vendégszeretetét, tudván tudták tehát, hová mennek, s milyen fogadtatásra számíthatnak, de még így is õszintén szíven ütötte õket megfáradásuk azon csimborasszója, ami ismét a régi érzéseket varázsolta a falucskába: félelem és reszketés Énlakán.

Három kitûnõ állapotban lévõ, évszázadok óta fagyott múmiára bukkant egy régészexpedíció az argentin Andok egyik csúcsán. Az elõkelõ inka családból származó két lány és a fiú 8-15 évesek lehettek, amikor feláldozták õket a hegy istenének. Az expedíciót vezetõ dr. Johan Reinhard sokadszor okoz meglepetést a világnak: a magashegységek bennszülött népeit vizsgáló antropológus több extrém sportban is világcsúcstartó.

A szokásos tavaszi állatkerti munkák során a gereblyézés, palántázás mellett a hormonális fogamzásgátló kapszulákat is beültetik a nagyemlõsök nõstényeinek bõre alá. Ilyenkor különösen aktuális a párzás, ám az amúgy is kis alapterületû budapesti állatkert nem engedheti meg magának a túlszaporodást.

Hogy ki volt a történelemben az elsõ, aki azért ment fel egy magaslatra, hogy onnan a mélybe vesse magát, máig vita tárgya. Az biztos, hogy a reneszánsz idején egyesek már a sértetlen visszaérkezés gondolatával is eljátszadoztak. A siklóernyõzõ ember általában szeret élni, életörömét pedig többnyire úgy fejezi ki, hogy a levegõbe magával visz egy paplant is.

Kezdjük néhány izgalmas kérdéssel. Tudja-e például ön, hûséges olvasónk, hogyan kettyintenek a sündisznók azzal a csupa tüskés hátukkal? Hogyan kell odúba csalogatni a pelét, ha mindössze egy fél körténk van a mutatványhoz? Lehet-e igazán komoly kapcsolatokat kiépíteni, ha az ember szolgálati rókával közlekedik, és zsebébõl folytonosan egy kíváncsian izgõ-mozgó patkányorr kandikál ki? És ha már kialakult az életre szóló kötelék egy kötélidegzetû asszonnyal, fenn lehet-e ezt tartani egy olyan lakásban, ahol a nappaliban hol egy kaméleon, hol egy leguán tartja folyamatos idegfeszültségben azt a néhány ezer botsáskát, kiknek terráriuma azon méretes tejesláda fölött trónol, amelyben a többmilliós lisztkukactenyészet törzsállománya végez permanens emésztést, és szaporodik, ügyet sem vetve arra a - levert dunsztosüvegbõl rendezett sorokban kimasírozó - hangyakolóniára, amely néhány perce nyerte el szabadságát, köszönhetõen a szobába menekült szelídített kékcsókának, akit az egyébként szintén teljesen domesztikált menyétfi ûzött a hajlékba? Kicsit közelebb hatolva dolgozatunk tulajdonképpeni ürügyéhez: vajon egyforma-e (a tollazat színétõl eltekintve persze) minden papagáj - vagy kakadu -, és végül megállapítható-e egy madár szemébõl, hogy milyen kínok gyötrik? (A megfejtés, sorrendben: mi már tudjuk; trükkösen; igen; igen; nem; lehet.)

Van valami kettõsség abban, ahogy az európai ember az iszlám világ nõihez viszonyul. Egyfelõl szinte mindenki meg van arról gyõzõdve, hogy az iszlám világban a nõket lelketlen tárgyaknak tekintik, ami természetesen nincs így; másfelõl ha csak meghallja az európai, s fõként férfi, azt a szót, hogy hárem, egybõl a csodák birodalmában érzi magát. Ó, ti odaliszkok, ó, ti Zulejkák! Ám a háremek nem létezõ titkos gyönyörei helyett az iszlám világban lényegesen prózaibb a szexuális élet.

A március végén rendezett éves CeBIT információtechnológiai Expo a világ legnagyobb ilyen jellegû megmozdulása, a felhajtás még a rivális Las Vegas-i Comdexen is túltesz. A Hannover környéki autópályákat a kiállítás alatt reggel és este egyirányúsítják, hogy ne okozzon fennakadást a napi százezer látogató. Pedig a CeBIT ma már nem kifejezetten a Nagy Bejelentések Kiállítása, valószínûleg mi is gyorsabban túltettük volna magunkat rajta, ha a neten úszunk rá az infókra, ahelyett, hogy könyökkel törünk utat magunknak.

Két ember támasztja a pultot a katalini kocsmában. Várják a buszt. A Pécs-Szentkatalin viszonylattal érkezik egyfelõl - holtbiztosan - a sofõr. A másik honfi - nevezetesen Polgár Lajos - a csapatot várja jófajta Szalonnal. Fogadásukra Lajos - tavasztól õszig, ha esik, ha fúj - minden péntek délután átballag Katalinba. Zárásig aztán az objektumban múlatják együtt a gyors lábú idõt. Az utolsó órára csatlakozik hozzájuk Misi bácsi, a szekeres ember. A kocsmakulturális gyakorlati foglalkozás végeztével hazahajtatnak: az egy lóerõs hajtány teste és lelke, Baba, a ló már magától is ügyesen elboldogul a dûlõúton, ami Kánba visz.