Egotrip
Nem nagy ügy, a rendőrség is csak órák múlva jön, addig bámulom a vizet, nem nagy ügy, bámulom mindig. Betörtek már hozzám, betörtek hozzád is, be fognak törni. Mindannyiunkat be fognak. Bámulom a vizet, merengek a múltnak, item, én. Az a betörés más volt, feldúlt lakás, pénzt kerestek, mozdíthatót vittek, ledőltem az egyik asztalfiókhalomra, előre ittam a. Mintha előre tudtam volna. Most is sejtettem, a teraszon, hat négyzetméter, asztal és körbelóca, üljük körül az asztalt, már kiemelték a betonból, az asztalt, belé volt csavarozva pedig, kérem, én készültem. Hordhattam ki-be, a pihenőszobába avagy kabinba, hét négyzetméter, emeletes ágy, kempingasztal, kempingszék, tíz méter, ide a Duna, bámulom a vizet. Kis lakály a nagy Duna. Egy Duna-parti csónakh. Az üdülőszoba-telepet még hortiapánk építtette szórakozni, pihenni vágyó dolgos tömegeinek, azóta is nagy a jókedv, mindenkor, fal penészes, vakolat omol, non komfort, s lám, még be is törnek. De nekünk így is jó. Sorra haltak ki mellőlem a nyugdíjasok, mert nem bírták fizetni a bérleti díjat, a sor végén, közel a vízhez, magam vagyok, egyedül, irigykednek is. Most még jobban, hogy betörtek. Kérdezem Gyulát, ő mindig lenn van, a szezonban itt lakik, nem látott-hallott valami gyanúsat, istenem, gondolom, talán a rigók motozását a terasztetőn hajnalban, a vonatfüttyöt a gubacsi hídról, papírgyári pirkadatot, magamagát a hajnalt, amint dereng, valami. Hogy ő selátsehall, horgászás után kocsma, hanyatt fekszik, úgy piál, alszik munkaidőig. Vagy szól a cédégyűjtemény, kiváló darabok, erősítő, minden, elnyomja az összes tamtamrádiót, pajszerzajt, betörődudorászást. És a jó Dunavíz simogat. Mondjam azt, hogy nekem is volt, hifitornyom. Meg vagy tíz horgászbotom, sekszpír. Peca se volt a kezemben, nemhogy. Mikor történhetett, hetek óta nem jártam itt, csináltam a hülye fontos dolgaimat, bámulnám a vizet inkább, mindig. Az ajtó szépen be volt hajtva, lakat visszatéve, pedig tárva-nyitva. Szabadon mászkálhatott be macska, varangy, repdeshetett rigó, denevér. Jönnek a rendőrök, kisétálnak a vízhez, tombol a tavaszi délután, a szolgálat is gyorsabban telik. A kályha holt állt?, a sarokban, a kályha hűlt helye, fénykép készül, típus?, Szieszta. Volt egy kempingfőző, csehszlovák, a gázpalackot úgy csináltattam a Klauzál téren, hogy kompatíbilis legyen, kágéesté-szabvány, néznek rám, de vidám ez a boldog. Úszik az ember boldogságban. Végül egy junosztytévé, vagy kép, vagy hang, azon tartottam a gázgyújtót, anyám ajándéka, nem, ezt ne írják be. A rádióm, lengyel, csak a Kossuth jön be, már nem is kellett, tán tudták. Kik? ´k. Timi. Teésén. Erikát se vitték, táskaírógép. Könyvek a polcon. Írni, olvasni nem akartak, csak a főző- és fűtőszerszámok, istenem, melegségre vágytak. Biztos a csövesek voltak, mondja Pisti, a román karbantartó, szereli be az új zárat, télen beássák magukat a kiserdőbe, ilyen gödrökbe, lemerészkednek a telepre, elzavarjuk őket. Felőlem nyugodtan elalhatnak, gondolom, nem mondom, jól teszem. Pisti nem fogad el pénzt, munkaidőben csinálta, megkínálom a házipálinkával, munkaidőben, meg az üveg sörrel, típusa: pils, otthagyták a rádió mellett, a pezsgőt is, a nyári buliból maradt, típusa: száraz, iszik vagy betör, pia non. Ülök a kempingszéken, meghagyták ezt is, bámulom a vizet, meghagyták ezt is. Mi is kéne még. Mintha tiszta szívemből betörök, folyt volna tova, kibontom a pezsgőt, koccintok, ablaküveget, szervusz, Duna, de jó, hogy látlak. Kösz, megvagyok én is. Van asztalom, papírom, mit is tudnék írni. Zavaros, mély, bölcs. Már a költő is megmondta: hát pakoljunk össze kistányért vasalózsinórt / gáztűzhelyet kempingszéket hűtőszekrényt / a sarokban eddig észrevétlen lapuló pók / már csorgatja nyálát hogy házastul fölfalja a repkényt.
