A Dyle folyó partján fekvő Leuven a 11-12. században vált a Brabant Hercegség fontos kereskedelmi központjává, ekkor épültek az első kolostorok és apátságok is, amelyekből még manapság is jó néhány működik elsősorban sörfőzdeként és szabadidőcentrumként, ahová hétvégén a pelenkás kölyköktől a nagymamáig egész sor belga család kivonul egy kis társadalmi életet élni néhány pohár helyi erjesztésű sörremekmű fölött.
A város fénykoraként
a 15. századot emlegetik, az 1423-ban alapított egyetem alapvetően meghatározta további fejlődését. A Katholieke Universiteit Leuven a világ legrégibb még működő katolikus egyeteme, pápák kerültek ki padsoraiból, az egyházi jelleg azonban nem akadályozta meg, hogy a humanizmus fellegvárává váljon a középkorban. Professzorai között szerepelt Erasmus, aki négy évig dolgozott itt, és az utolsó nem olasz pápa II. János Pál előtt, Adriaan van Utrecht ugyancsak. Az elmúlt évszázadok során itt munkálkodott a matematikus Gemma Frisius, a térképész Gerard Mercator, a botanikus Tembert Dodoens és Andreas Vesalius, a modern anatómia atyja.
A háborúk óriási károkat okoztak a rengeteg műemlékben: Leuvent először a megszálló franciák rombolták le háromszáz évvel ezelőtt, majd a világháborúk során a németek kétszer is: 1914-ben a német csapatok felgyújtották az egyetemi könyvtárat, a tűzvészben háromszázezer könyv pusztult el. Az első világháború után az egész világra kiterjedő szolidaritási akció keretében építették újra, 1940-ben azonban ismét leégett. Leuven 1995 óta a hollandul beszélő Flemish-Brabant tartomány fővárosa, a korábban francia tannyelvű egyetemen a hatvanas években szabályos etnikai villongások zajlottak, míg végül 1968-ban a Katholieke Universiteit Leuven holland tannyelvű lett, míg a belőle kivált, francia tannyelvű Université Catholique de Louvaint az ország franciául beszélő részébe költöztették.
Leuven a világ egyik legrégibb campusa: a főtér gótikus tornya a rektor hivatala, itt őrzik Dirk Bouts Az utolsó vacsora című festményét, ablakaiból pedig kitűnő rálátás nyílik néhány tucat diákkocsmára. A várost nem véletlenül emlegetik
Belgium sörfővárosaként:
míg borból csak száraz és édes van az itallapon, a sörök széles választéka önmagában is néhány szemeszterre elég tanulnivalót jelent. A jelenleg kapható belga sörök száma nagyjából 500 félére tehető, ám ha az összes lokálisan gyártott sörfélét is ideértjük, akkor a fenti számot nyugodtan megtoldhatjuk egy ezressel - pontos számadatokkal már csak azért is nehéz előállni, mert a már ismert főzetek mellett időről időre születik újabb, és tűnik el egy-két másik.
A sörök és készítési eljárásuk sokszínűsége, valamint a szigorú szervírozási és fogyasztási szokások szerves részei a belga kultúrának, egy alig százötven éves ország több mint fél évezredes hagyománya ez. A század elején több mint 4000 sörfőzde működött szerte az országban, termékeik terjesztése azonban nagyrészt regionális volt, sőt számos esetben kimondottan egy-egy "café"-ra korlátozódott. Nem ritka látvány, hogy a szomszédos sörfőzdéből egy rézcsövön keresztül vezetik az italt a kocsmapultig, jelentősen redukálva a szállítási költségeket.
Az iparosodás és a tömegtermelésre irányuló műszaki megoldások a sörgyártásban is jelentkeztek, a technológiák automatizálása már a negyvenes évek derekán megindult, de a modern eljárások mellett a tradicionálisan, többnyire csak szűk körben ismert receptek alapján készített sörök fennmaradtak. A kis kapacitású, helyi sörfőzés varázsa az idők folyamán mit sem változott, és az effajta helyek előfordulása többnyire ma is csak becsülhető.
Az általunk ismert sörivási szokásoktól
sok tekintetben alapvetően különböznek a Benelux országok hagyományai. A legelső és legszembetűnőbb különbség az, hogy a korsó leginkább csak mint fogalom létezik - esetleg a külföldi vendég kedvéért tartanak néhányat, a hazai versenyzők azonban beérik egy szerényebb méretű pohárral, ami viszont míves, az adott sörhöz tartozó, egyedi üvegkelyhet jelent. Ez még azokat is könnyen megtévesztheti, akik részt vettek már szakirányú német, ír, esetleg angol tréningen, mert bár a belga sörök adagja valahol a két deci és az egyharmad liter között mozog poharanként, alkoholtartalmukat illetően nem maradnak el fél liter borsodi mögött: a kedveltebb típusok 7-8 százalék körül mozognak, de nem meglepő a 10 százalék fölötti alkoholtartalom sem. Az ilyen fajtákat már a legnagyobb jóindulattal sem lehet laza, szomjoltó frissítőnek nevezni; szerencsére a közlekedési útvonalak kialakításánál messzemenően figyelembe vették a sörtúrázó kerékpárosok igényeit.
Bodoky Tamás
Közreműködött: Vonnák Kata és Nagy Attila
A városról és az egyetemről a http://www.leuven.be és a http://www.kuleuven.ac.be internetcímen tájékozódhatunk bővebben.
Kipróbáltuk, javasoljuk
Chimay Grande Reserve
(http://www.chimay.be)
típus: trappist tripel
alkoholtartalom: 9,0%
optimális hőfok: 12-15 ¡C
Hoegaarden
(http://user.online.be/haentjens/)
típus: wit, tarwe
alkoholtartalom: 5%
optimális hőfok: 4-6 ¡C
Hoegaarden GranCru
(http://belgianstyle.com/mmguide/example/hoegc.html)
típus: speciaal blond
alkoholtartalom: 8,7%
optimális hőfok: 6-10 ¡C
Jacobins Kriek
típus: lambiek meggysör
alkoholtartalom: 5,5%
optimális hőfok: 12-14 ¡C
Orval
(http://www.orval.be)
típus: trappist ale
alkoholtartalom: 6,2%
optimális hőfok: 12-14 ¡C
Leuvendige Witte
típus: wit, tarwe
alkoholtartalom: 5,0%
optimális hőfok: 4-6 ¡C
Leffe Blond
(http://users.skynet.be/sky78576/leffe.htm)
típus: blonde ale
alkoholtartalom: 6,6%
optimális hőfok: 8 ¡C
Palm
(http://www.palm.be)
típus: amber
alkoholtartalom: 5,1%
optimális hőfok: 10-12 ¡C
Primus
típus: pilsener
alkoholtartalom: 5,0%
optimális hőfok: 6 ¡C
Tongerlo Tripel
(http://www.tongerlo.org/)
típus: speciaal
alkoholtartalom: 8,7%
optimális hőfok: 10-12 ¡C
Sörfőzdék
Stella Artois
Alapítva: 1366
Vaartstraat 94-96
Domus
Tiensestraat 8
Apátságok
Vlierbeek
Alapítva: 1127
Abdijlaan
Heverlee
Alapítva: 1129
Abdijdreef 7
Saint-Gertrude
Alapítva: 13. század
Halfmaartstraat
Keizersberg
Alapítva: 19. század
Mechelsestraat 202
Típusok
A belga sörök típusairól ugyanolyan nehéz egzakt definícióval szolgálni, mint becslést adni számukról. A legtöbb sörfélét eleve nehéz egy-egy tiszta kategóriába besorolni, hiszen jó néhány olyan főzet létezik, mely már önmagában is típust képvisel, mint például az Orval. Az ilyenek jellemzése körülbelül olyannyira lehet objektív és tudományos, mint egy gimnáziumi verselemzés. Néhány közismertebb kategória:
Abdij: Apátságot jelent, de a trappista sörökkel ellentétben az effajta nedűkön nincs feltétlenül isten áldása, az esetek nagy részében mindössze fantázianévről van szó. Nem is kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a dolognak, mivel önmagában nem képez külön kategóriát, elkészítési módját, valamint ízét és erősségét tekintve bármi lehet.
Amber: Jellegzetes borostyánszínű, enyhén komlóízű, felső erjesztésű sör, melyhez általában egy karamellizált, zamatos, kissé fűszeres élesztőíz párosul, kesernyés utóízzel. Az amber típusú sörök, melyek tulajdonképpen az ale egy modernebb válfajának is nevezhetők, lassan kiszorítják a hagyományos aléket.
Belga ale: Az angol ale típus Belgiumban honos változata, az eredetihez hasonló karakterű, ám erősen fermentált és magas élesztőtartalmú, aránylag zamatosabb ízű sörök, a keserűtől az édesig bezárólag mindenféle lehet.
Lambiek: Az egészen egyedi, úgynevezett spontán erjesztésű sörök általános elnevezése. Különlegességük, hogy az eljáráshoz szükséges alapanyagok kizárólagosan a Brüsszel alatti zennevallei térség gabonáiból származnak. A hagyományos készítési módszerek során, a hosszú érlelési idő (1-3 év) alatt szinte minden kesernyés íz eltűnik. A sör magas, 30 százalék fölötti búzatartalma mellé kellemesen fűszeres, hol édes, hol savanykás íz párosul. A gyümölcsízű sörök nagy része is idesorolható.
Speciaal: A legtöbb helyi szinten főzött sör ilyen, ezeket még kevésbé lehet az alapkategóriák valamelyikébe egyértelműen besorolni. A belga ale vagy amber típusokhoz áll a legközelebb, azonban e kategória képviselői íz, küllem és alkoholtartalom tekintetében igen vátozók.
Trappist: A trappista sörök jellegzetessége, hogy a mai napig szerzetesek által üzemeltetett sörfőzdékben készülnek, többnyire az apátság vagy a kolostor falain belül. A papok által főzött sörök nem képviselnek önálló stílust, ízben és erősségben egyaránt különbözők lehetnek. Rendkívül lényeges azonban az elnevezés, maga a trappista szó, ami védjegy, és kizárólagosan csak apátságok és kolostorok által használható.
Wit, tarwe: A fehér vagy búzasörök nevükhöz illően magas búzatartalmú, könnyebb sörök, fűszeres, hol édeskés, hol savanykás ízzel. A belga típusok javarészt Hoegaarden helységhez kötődnek, ahol a főzés tudományának kezdete a XIV. századra tehető. Az eljárást illetően nincs nagy különbség a német típusú búzasörökhöz képest, ám az alapvető és lényeges eltérés a fűszerezésből adódik. Míg a németek esetében ez tabu maradt, a belgák nem átallottak mindenféle egzotikus ízt felhasználni a koriandertől a narancshéjon keresztül a curacaóig különféle gyümölcsöket és minden egyéb elképzelhető adalékanyagot.
Egyéb jelzők: Dubbel, tripel, quadrupel, mind egy adott termék erősebb válfajaira utaló elnevezések. Ha az alapfajtát, ami a szimpla, és egyébként a címkéken soha nem tüntetik fel, többszöri főzésnek-gyúrásnak vetjük alá, a fentieket kapjuk. Az elnevezés, azaz dupla, tripla és négyszeres, természetesen híven tükrözi az adott sör erősségét, mely akár 10 százalék fölötti alkoholtartalmat is jelenthet.
Attila [dot] Nagy [at] europace [dot] be
További információk:
http://www.dma.be/p/bier/1_11_uk.htm
