Az Óvás! Egyesület legújabb kutatása a zsidók szerepét vizsgálja a főváros kialakulásában és fejlődésében. A Kik éltek, kik építettek itt? című program vezetőjével beszélgettünk.
A kormány milliárdokat áldoz a rezidenseket támogató ösztöndíjakra, az érintettek azonban elsősorban tisztességes alapbérre, megfelelő körülményekre és a szakképzés átalakítására várnak.
A Kossuth téri épületek történelmünk szimbólumai, amelyek a magyar szellem két arcát mutatják felénk. Ezért is felháborító, hogy a beérkezett pályázatoknál sokszor azt sem lehet eldönteni, vicc ez vagy komoly.
Pripjaty, a zóna, Szlavutics és Kijev. A helyszínen térképeztük fel a legnagyobb atombaleset következményeit, és azt, hogy egyesek miképp próbálják meg átfogalmazni Csernobilt.
Több ezer olyan fiatalkorú dolgozik közmunkásként, akik 16 évesen, sok esetben végzettség nélkül kikerülve az iskolából jobb híján beleragadnak a közfoglalkoztatás rendszerébe. A kormány programjai kevéssé hatékonyak, az ellenzék törvényjavaslatát pedig elkaszálták.