Új generáció az egészségügyben

Kitörni a félmegoldások közül

Riport

A kormány milliárdokat áldoz a rezidenseket támogató ösztöndíjakra, az érintettek azonban elsősorban tisztességes alapbérre, megfelelő körülményekre és a szakképzés átalakítására várnak.

„Biztosan sok rezidens maradna, ha jobb lenne az életszínvonal és több lenne a bér. De szerintem nem ez a domináns tényező az elvándorlásban, sokkal inkább az egészségügyben uralkodó apátia és depresszió. Lelkes, tenni akaró rezidensként belecsöppenünk egy rendszerbe, ahol körü­löttünk sokan kiégtek, és ez megijeszti a pályakezdőt. A munkaerőhiány és az alulfinanszírozott egészségügy szintén nem túl vonzó, és ott van még a régies hűbéri rendszer, amit részben a hálapénz tart életben. A zsebes korrupció szintén riasztó a rendszerváltás után nevelkedett generációknak” – mondja Martin Dénes harmadéves aneszteziológus szakorvosjelölt. Véleménye általánosnak mondható: a kormány hiába öl milliárdokat a fiatal szakorvosjelöltek itthon tartását célzó ösztöndíjrendszerbe, ha nincs perspektívát kínáló működő egészségügy. A szakképzés átalakítására is szükség lenne – nemcsak a rezidensek, hanem a betegbiztonság érdekében is. Aki mégis itthon marad, részt akar venni az érdekvédelemben.

Támogatás

Természetesen minden beszélgetőpartnerünk örül a rezidensi ösztöndíjaknak (erről lásd keretes írásunkat), ráadásul a pluszforrásoknak köszönhetően most jóval többen kapnak ilyet, mint korábban. Ám ez csak félmegoldás. „Ezt a felmondónyilatkozatos akciónk után vezették be egyfajta tűzoltásként (2011 májusában a rezidensek bejelentették, hogy egy veszprémi ügyvédi irodában tömegesen letétbe helyezik felmondólevelüket, és ha év végéig sincs változás, beadják azokat – F. Zs.). De vannak vele problémák: nem számít bele a nyugdíjba, az alapbérbe, amiből az ügyeleti díjakat számolják, nem számít hitelfelvételkor, és bérfeszültséget okoz az orvostársadalmon belül, mert így a rezidenst tutoráló szakorvos kevesebbet keres, mint a szakorvosjelölt” – mondja Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke, aki Hódmezővásárhelyen sebész rezidens. A tutoráló szakorvosnak ugyan jár 50 ezer forint rezidensenként (egy tutor három rezidenst vállalhat egyszerre), de ez még mindig nem elég a bérfeszültség enyhítésére. Dénes Tamás, az MRSZ előző vezetője, a januárban megalakult Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (Reszasz) elnöke szerint egy olyan rendszert kellene kialakítani, ahol egy tisztességes alapbér mellett az oktatásért járó díjat a HBCs-be (homogén betegségcsoport, a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásában hasz­nált betegségosztályozási rendszer – F. Zs.) építik be. Vagyis ha a főorvos asszisztál egy operáció közben, kapjon többet, mintha tanítana; így azok az orvosok is jól járnának, akik bár nem tutorok, foglalkoznak a rezidensekkel.

Lánczi Levente harmadéves radiológus rezidens Debrecenben végezte az egyetemet, jelenleg is ott tölti szakképzését, Markusovszky-ösztöndíjban és hiányszakmapótlékban részesül (a radiológiát országos hiányszakmának minősítette Balog Zoltán miniszter). A fizetése így bruttó 270 ezer forint (alapbér és a hiányszakmás pótlék), ehhez jön a 100 ezer forintos ösztöndíj. „A többi tevékenység mind esetleges, lehet ügyelni vagy oktatni. A mi generációnk inkább ezeket választja, mint a hálapénzt” – mondja Lán­czi, aki amúgy nem ért egyet az ösztöndíjrendszerrel. „Rezidensként olyan munkát végzek, amiért tisztes bért szeretnék kapni. Ha ez alapbér lenne, ebből számolnák az ügyeleti díjakat, ami jelentősen megnövelné a fizetést.” Az ügyeleti óradíjak most hét-nyolcszáz forint körül mozognak.

„Én nem igényeltem támogatást, és nem azért, mert külföldre akarok menni, hanem mert nem látom garantáltnak, hogy nem változtatnak-e a rendszeren. Félek, hogy visszaélnek vele, és komoly röghöz kötés lesz a következménye. Sokan, akik aláírták, félreteszik az ösztöndíjat, hogy ha mégis elmennek külföldre, vissza tudják fizetni. A mai magyar egészségügyben ugyanis nem lehet tíz évre előre tervezni” – mondja Martin Dénes, aki 2014 januárja óta van a rezidensi rendszerben, és egy észak-magyarországi kórházban dolgozik. Az ösztöndíj feltételeit nem tartja rossznak, de az alapbéresítés szerinte is fontos lenne. Nettó 190 ezer az alapbére (amiben már benne van az anesztezio­lógusoknak járó hiányszakmapótlék), négy-öt 24 órás ügyelettel úgy, hogy aneszteziológus rezidensként kiemelt ügyeleti díja van. A jövedelme így 250-260 ezerre mehet fel. „Jó áron lakhatunk szolgálati lakásban, ami nagy segítség. Előtte Nyugat-Magyarországon dolgoztam, ott egy nővérszállón, 17 négyzetméteres szobában laktunk ketten, és a nyakunkba esett az eső.” Onnan azért is jött el, mert alá akartak vele íratni egy szerződést, miszerint a szakvizsga után a kórházban marad 5 évig – cserébe kifizetik a tanfolyamokra a vonatjegyét, esetleg a szállását –, ha viszont nem írja alá, „nem lesz jóban az igazgatóval”.

Elvándorlás

„A baráti köröm fele rögtön az egyetem után elment külföldre, ők ott kezdték a szakképzést is.” Martin Dénes szerint éppen ezért nem is pontosak az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) adatai az orvoselvándorlásról; csak azokat tartják számon, akik bekerülnek a rendszerbe és jóhírnév-igazolást kérnek, hogy külföldre mehessenek dolgozni. (2015 első fél­ évében ez az ENKK szerint 912 fő volt, ebből 415 orvos.) Sok országban viszont nem kérnek ilyet. „Évente körülbelül 1200-an végeznek az orvosi egyetemeken a magyar nyelvű képzésen, a külföldin szintén, ennyien el is mennek. 2011-ben volt a csúcs, azóta minimálisan csökken, 2012-höz képest 14-gyel kevesebben mentek el. Az OECD adatai alapján az első három célország Anglia, Németország és Izrael” – mondja Sipka Balázs. Lánczi Levente azt látja a legnagyobb veszélynek, ha valaki már a szakképzést is külföldön kezdi el, mert akkor nincs visszaút a magyar egészségügybe. „Pedig azok a kollégák, akik láttak másképp működő modelleket, segítségünkre lennének a rendszer átalakításában.” Azt mondja, ő letette a voksát, Debrecenben nőtt fel, ott alapított családot és ott is akar maradni.

Aki marad, annak viszont szem­be kell néznie a hazai rendszer romlásának tüneteivel: a túlterheltséggel, a rothadó falakkal, a hiányzó eszközökkel. „Főleg a szakdolgozók körében látom a túlterheltséget, a munkaerőhiány miatt sokszor 30 betegre jut egy nővér. A fenntartásra sincs pénz, ha leesik a vakolat, úgy is marad. Az előző munkahelyemen egyszer a műtőben leszakadt a plafon, szerencse, hogy nem műtét közben. A sürgősségi betegellátó osztályon nagy forgalom esetén elfogy a 120 forintos görcsoldó és a 60 forintos Aspirin” – meséli Martin Dénes. Lánczi Levente munkahelyén a körülmények jobbak a közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően. „A radiológia területén az elmúlt év utolsó 1-2 hónapjában komoly beruházások történtek, nagyjából 40 milliárdot költöttek rá, ekkora támogatás még sosem volt. Az OECD-átlaghoz képest még mindig lemaradásban vagyunk, de nálunk a körülmények adottak.” A túlterheltség és az, hogy egy orvosnak több helyen, több műszakot, ügye­letet kell bevállalnia ahhoz, hogy a megfelelő életszínvonalat biztosítsa magának, igen nagy probléma, és a betegbiztonság szempontjából is kockázatos.

Lánczi tenni akar azért (tagja is az MRSZ-nek), hogy egy jól és hatékonyan működő egészségügy­ben dolgozzon, amely perspektívát nyújt a következő generációnak és biztonságot a betegeknek. Így van ezzel Martin Dénes is, aki legfeljebb évente egy hónapot dolgozna külföldön a tapasztalatszerzés és az anyagi biztonság miatt, egyébként marad itthon, és reméli, lesz átfogó egészségügyi reform, amiben tevékenyen részt vehet. „Az érdekvédőket most is támogatom, de nincs pozícióm egyik szervezetben sem. A kórház sokszor elveszi a szabadidőmet is.”

Az MRSZ-ben nincs kötelező belépés vagy tagdíj, Sipka szerint ez mindenkinek költséges „hobbi”, amely önkéntes alapon működik. Nagy segítség nekik, hogy idén januárban megalakult a Reszasz, mert régen mindennel a Rezidens Szövetség foglalkozott: a bérek kérdésével, a hálapénz elleni kampánnyal, oktatással és munkajoggal egyaránt. „Ők szakszervezetként rendelkeznek olyan jogi lehetőségekkel, amikkel mi nem, például sztrájkjoggal. Ezeket a kérdéseket így ők viszik tovább, mi pedig foglalkozhatunk azzal, amiért anno létrejöttünk: a rezidensek mindennapi dolgaival” – mondja Sipka, aki a Reszaszban a rezidensekért felelős alelnöki pozíciót is betölti. Dénes Tamás elnök szerint szélesebb réteghez is eljuthatnak, a rezidensek mellett a szakorvosok is beléphetnek hozzájuk, pártoló tagként pedig bárki lehet a közösség része. „Szeretnénk, ha pár év alatt 2-3 ezer orvos belépne hozzánk, és egy olyan rendszerért tudnánk harcolni, ahol mind a beteget, mind az egészségügyben dolgozókat felnőttként kezelik: biztonságos ellátással és megfelelő bérekkel. Ehhez most már megvannak a szakszervezeti eszközeink.”

Az MRSZ a szakképzés (erről lásd keretes írásunkat) átalakításával is sokat foglalkozik. Sipka Balázs szerint a legnagyobb probléma az, hogy amikor belép a rendszerbe a szakorvosjelölt, úgy kezelik, hogy még nem tud semmit, amikor kilép, akkor meg úgy, hogy már mindent tud – és közben úgy telik el hat év, hogy nincsenek ösztönző vagy kényszerítő tényezők, visszajelzés. „Vagyis nincs a rendszerben minőségbiztosítás, ami rossz a rezidensnek, a betegnek és az államnak is: van egy általános orvos végzettségű rezidense, aki elvileg nem csinálhat semmit egyedül, holott két év után el tudna távolítani egy anyajegyet, három év után el tudna látni egy háziorvosi ügyeletet, ha leteszi a szükséges vizsgákat, négy év után egyedül ügyelhetne. Ehhez nem a minimumfeltételeket kellene csökkenteni, hanem a rezidensképzést kellene valósághűbbé tenni.” Ezt a graduális képzés átalakításával párhuzamosan képzelik el – Sipka szerint először azt kellene meghatározni, mit várunk el az általános orvostól, és erre lehet felépíteni a továbbiakat. „Legyenek vizsgák, és kérjék rajtunk számon a tudást.”

 

Építkező rendszer

Martin Dénes szerint a szakképzés csak elméletben működik jól, a munkaerőhiány és a tanfolyamok limitált férőhelyei felülírják a betartandó szabályokat. „Ahhoz, hogy ügyelhess orvosként, el kell végezni egy sürgősségis »fél­évet« a rezidensképzés részeként. Sokszor azonban már egy-két hónap után ügyelnek a rezidensek, mert nincs elég orvos, segítség csak telefonvégen van. Ezzel a rezidens diplomája és a betegek biztonsága is veszélyben van, de nem tudjuk betartani a szabályokat, ha nincs elég munkaerő” – mondja az aneszteziológusjelölt, aki szerint az ilyesfajta, sűrűn előforduló szituációk sem ösztönzik az itthoni rendszerben maradásra a rezidenseket.

Sipka Balázsnak az a tapasztalata, hogy sok minden szokásjog alapján működik, vagyis „ha tudják, hogy én régebben mentőztem és jó vénaszúró vagyok, van is benne tapasztalatom, akkor azt én csinálom, és engem hívnak, ha egy nővér nem találja el a vénát. Nyilván nem műthetek egyedül, ahogy terápiát sem állíthatok be, de így is kell az, hogy több felelősséget tegyenek ránk és több siker­élmény is érjen.” Ezért indították kampányukat a képzés átalakítására (az államtitkársággal is tárgyalnak róla), ahol a hallgatók és a rezidensek igényeit is felmérve igyekeznek folyamatosan építkező képzési rendszert kialakítani, ahol a rezidenseknek jogosítványokat adnának, az általános orvosképzésbe pedig több elemet átemelnének a rezidensképzésből.

Ösztöndíjak

Jelenleg öt ösztöndíjra pályázhatnak a rezidensek: a legtöbben a szakorvosjelölteknek járó Markusovszky Lajos-ösztöndíjra jelentkeznek – az ENKK adatai alapján idén 557 fő –, ez havi nettó 100 ezer forint. Feltétele, hogy a rezidens nem fogad el hálapénzt, és a szakvizsga megszerzése után az adott kórházban marad a képzési idejével (3–6 év) megegyező ideig. Ugyanilyen feltételekkel pályázhatnak a szakgyógyszerészjelöltek a Than Károly-ösztöndíjra (szintén havi 100 ezerért), a csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosjelöltek a Méhes Károly-ösztöndíjra, az oxiológia és sürgősségi orvostan rezidensek pedig a Gábor Aurél-ösztöndíjra – utóbbi kettőnél havi 200 ezer forintért (ezekre idén 3-3 fő jelentkezett). 2015. július 1-jétől a Szakorvosjelöltek hiányszakmás ösztöndíját is igényelheti az, aki az ENKK által minden évben megállapított hiányszakmák (idén például érsebészet, infektológia) valamelyikében vesz részt rezidensképzésben (itt nincs teljesítendő feltétel, és a kapott pénz bérjövedelemnek minősül). Az ösztöndíjakat eddig 2500 fiatal szakorvosjelölt vette igénybe – az újonnan belépőkkel idén 3400-ra emelkedhet a számuk (összesen több mint ötezer rezidens van). A kormány
5 milliárdot költött rá: a 2016-os költségvetésből 1,8 milliárdot, az előző években pedig 3 milliárdot.

 

Szakképzés

A rezidensek képzése 1999-től két szakaszra oszlott: a törzsképzési időszakban (első két év) az állam állta a rezidensek bérét, a szakképzés további részében viszont a kórháznak kellett kigazdálkodnia szakorvosjelöltjei bérét, ami a szűkös források miatt igen nehéznek bizonyult; sokszor a kórház elküldte a rezidenseit az első két év után. 2010-ben változtattak a rendszeren: a kórház a teljes szakképzési időszakra kötött szerződést a szakorvosjelölttel és a bérét is ő biztosította, ami szintén nehezen ment, így 2015 júliusában a munkáltatói jogköröket és egyben a bérek biztosítását (kivéve az ügyeleti, készenléti és túlóradíjakat) is átvette a kórházaktól az ENKK. (A rezidensi keretszámok pedig a tavalyi 696-ról idén 1124-re nőttek). Sipka Balázs szerint ez pozitív, rezidensbarát intézkedés volt, azzal pedig, hogy a kórháznak vállalnia kell a továbbfoglalkoztatást a szakvizsga után is, a rezidens 8-10 évre tesz vállalást, ami biztonságot ad neki. A kórházak is jól jártak: 3–5 milliárd forintot tudtak megtakarítani a bérek állami átvállalásával.

Figyelmébe ajánljuk

A MÁV finanszírozza az elavult iparvágány karbantartását a kínai cég számára

Vácon a gödi Samsung SDI-nak is dolgozó kínai hatterű CECZ cégcsoport az év elején jelentette be, hogy szeretné, ha a város déli részén lévő, mintegy húsz éve nem használt iparvágányt újra üzembe helyeznék. Úgy tűnik, kérése meghallgatásra talált: a munkálatok megelőzték a kormányhivatal és az önkormányzat közös bejárását. A karbantartás költségét a MÁV állja.