A lakossági tiltakozás ellenére lerombolták a fehérvári tornyot

Lokál

Tegnap éjjel annak ellenére lerombolták a magyar vasút páratlan objektumát, hogy megmentéséért a legvégsőkig küzdöttek a székesfehérvári civilek.

Nemrégiben még arról volt szó, hogy május 21-én az érdeklődők is megtekinthetik a székesfehérvári vasútállomás különleges irányítótornyát, ám az eseményből most már biztosan nem lesz semmi. A helyi tiltakozás ellenére tegnap éjszaka lebontották, pedig nemrégiben még úgy tűnt, hogy van esélye annak, hogy műemlékvédelmi védettséget kapjon a páratlan ipartörténeti építmény. Az ügyben illetékes Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ márciusban járt a helyszínen, és igaz ugyan, hogy már közvetlenül ezt követően is azt közölték lapunkkal, hogy a torony „ha nyilvántartott műemléki érték lesz, akkor nem bontható el, de a tulajdonos a döntést megfellebbezheti”, ekkor még sokan azt gondolták, hogy megmenekülhet a vasúti objektum. Hát nem.

Alábbi cikkünk március 19-én jelent meg nyomtatott lapszámunkban, amikor még volt némi remény a torony megmentésére.

Diadalív árnyékban

Két éve felvonulási terület a székesfehérvári vasútállomás, 40 milliárd forintból újítják fel. Az évtizedek óta esedékes rekonstrukció költségeinek a java uniós pénz. Kicserélik az állomás majdnem 20 kilométer összhosszúságú vágányhálózatát, fedett peronok, liftek épülnek, megújul a világítás. De a 2017-re tervezett átadás után száguldást is ígérnek: az átmenő fővágányokon 100, a megelőző vágányokon 80, a mellékvágányokon pedig óránként 40 kilométer lesz a vonatok megengedett sebessége a mostani 40, 20 és 10 km/h helyett.

A fehérvári felújítást úgy tizenöt évre visszamenően az összes korábbi kormány fontos feladatnak tartotta, de azóta csak a fantasztikus szocreál állomásépületet (bővebben: A banántól a cseresznyéig, Magyar Narancs, 2006. július 27.) tatarozták, ez is inkább látványberuházás volt, alig befolyásolta a vonatközlekedést. Az viszont már csalhatatlan jele volt az eljövendő rekonstrukciónak, hogy 2009-ben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) az állomás területén lévő objektum műemléki vonatkozásait vizsgálta. Április 8-i bejárásukon az említett szocreál felvételi épület mellett a kocsijavító műhely és az előtte fekvő fordítókorong, illetve az irányítótorony (hivatalosan II. számú állítóközpont) került a székesfehérvári vasútállomás műemléki listájára, s pár hónappal később e műtárgyakat ideiglenesen védetté is nyilvánították. 2011 márciusában Szarvas Ferenc akkori MÁV-vezérigazgató és dr. Tamási Judit, a KÖH elnöke is megállapodott a megőrizendőkről, ám két hónappal később, amikor a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma örökségvédelmi főosztá­lyán az illetékesek bevonásával megtárgyalták a témát és végleges műemlékké nyilvánították a járműjavítót a fordítókoronggal, illetve Kóthay Nándor Pályamunkás című szobrát, az irányítótorony védettsége megszűnt. Az objektum elbontását ekkor már a MÁV sem ellenezte, a KÖH pedig azt javasolta, hogy állítsák fel máshol, meg is kapták a feladatot, dolgozzák ki, hogyan képzelik. (Azt már soha nem tudjuk meg, hogy történtek-e lépések, mivel 2012-ben megszüntették a hivatalt.) Noha ekkor még egy kapavágás nem történt Székesfehérváron, a műemléki védettség megszüntetését nem kötötték senkinek az orrára, így arról csak 2014-ben, az építkezés rajtja után értesült a közvélemény. A hír kisebb botrányt okozott, a helyi városvédők és közlekedésbarátok tavaly még tüntetést is szerveztek, ám egészen mostanáig reménytelennek látszott a torony megmentésére irányuló bárminemű törekvés, noha azt senki sem vitatja, hogy az objektum egyedülálló a maga nemében. Mindössze két hasonló van belőle a világon, Milánóban és Bolognában.

false

 

Fotó: Legát Tibor

A műtárgy attól különleges, hogy a szokásos, pálya mellett elhelyezett állomási irányítótornyoktól eltérően ezt két vágány fölé építették. A 3,6 méter széles, 16 méter magas, vasbeton alapokon álló építmény igazából nem is torony, hiszen „lábakon” áll, amelyek két méterrel vannak a föld alá süllyesztve. A talajszinttől mért magassága 8 méter, kétszintes áthidalása, melynek második emelete erkélyes és „körpanorámás”, 9,15 méter széles. További érdekesség, hogy a toronyban kisebb átalakításokkal egészen mostanáig azt a biztosítóberendezést használták, amit az 1954-es átadás idején, és a több mint hatvanéves pályafutása alatt egyszer sem történt a meghibásodása miatt baleset. Az ott dolgozók szerint ez nem csak annak köszönhető, hogy a szokásos szovjet vagy hazai termék helyett inkább Svájcból rendeltek világraszóló biztosítóberendezést nagyon-nagyon sok pénzért, de annak is, hogy a kilátásnak köszönhetően a forgalmi személyzet folyamatosan figyelemmel tudta kísérni a különféle vonatmozgásokat (Fehérváron 26 vágány van), ami sokak szerint olyan „tényező”, amit egy mostani biztosítóberendezés sem pótolhat.

Ráadásul nem akárki tervezte: a jeles építész, Rimanóczy Gyula (1903–1958) művéről van szó, akinek a nevéhez olyan közismert épületek fűződnek, mint a Pasaréti téri és a Bosnyák téri templom, a Dob utcai postapalota vagy a Nemzeti Sportcsarnok. Ám úgy tűnik, Székesfehérvárral nincs szerencséje, két alkotása is megsemmisült, az 1936-ban átadott országzászlót a háború után Ságvári Endre-emlékművé alakították át, a hazai Bauhaus remekműveként emlegetett, 1935-ben épült vágóhidat pedig a kilencvenes években bontották le. Kortársai kompromisszumot nem ismerő építészként jellemzik Rimanóczyt, amire ékes példa a székesfehérvári vasútállomás körüli ténykedése is. Míg a Kelemen László és Éhn József tervezte állomásépület a vegytiszta szocreál, annak minden klasszicizáló bájával és monumentalitásával együtt, az irányítótorony letisztult formáival, hatalmas üvegfelületével, praktikus megoldásaival szinte orrot mutat az akkori elvárásoknak, nem beszélve arról, hogy az építészen kívül eredetileg senki nem számolt a lábakon álló megoldással, ő viszont annak ellenére keresztülvitte az akaratát, hogy legfeljebb utasként volt köze a vasúthoz.

„Rimanóczy a húszas években Olaszországban töltötte inas­éveit, valószínűleg innen meríthette az ihletet” – mondja Csutiné Schleer Erzsébet építész, műemlékvédelmi szakmérnök, a helyi városvédő egyesület alelnöke, aki elkeserítőnek tartja, hogy a mester harmadik fehérvári művét is le akarják bontani. „Míg másutt évtizedek óta napirenden van az ipari műemlékek megóvása, nálunk ezt szinte mindig felülírják az aktuális érdekek, a tulajdonos nemtörődömsége. Itt, Székesfehérváron sem csak a vágóhidat – a magyar avantgárd építészet szerkezeti, gépészeti és építőművészeti csúcsteljesítményeként számon tartott alkotását – rombolták le, de még számos más, ipari műtárgyat fenyeget hasonló veszély. Néha meg is indokolják e lépéseket, az irányítótorony esetében például azt szegezték nekem, hogy ha megmaradna a torony, akkor az uniós támogatás kerülne veszélybe. De én nem hiszem, hogy épp az unió kötne bele abba, hogy meg akarunk védeni egy különleges ipari emléket. Bolognában és Milánóban felújították a vasútállomást, mégsem volt útban, pedig ott is a legkorszerűbb vonatok járnak. Nálunk mi a baj? Megnőttek a vonatok vagy szélesebb lett a nyomtáv?”

A milánói rokon

A milánói rokon

 

Egy esély a túlélésre

A beruházó Nemzeti Infra­struktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) bontásra vonatkozó hivatalos álláspontja annál azért alaposabb, mint hogy az „unió csak így ad pénzt”. Legfőbb indokuk – amellett, hogy az építmény funkciója feleslegessé válik –, hogy a torony alatt nincs elegendő hely. Szerintük az eltelt 60 évben megváltoztak a technológiai előírások, és ma már a két vágánynak 12 méter széles területet kell biztosítani, ám ez csak 9,15 méter. „Annyit hadd fűzzünk hozzá, hogy a mi szakembereink is – ha fogalmazhatunk így – »élnek-halnak a vasútért«, és biztosak vagyunk benne, hogy mindent megtettek azért, hogy ha nem feltétlenül szükséges, akkor ne kelljen a tornyot lebontani – de nem láttak más ésszerű megoldást” – írták tavaly Facebook-oldalukon, ám a megmentésért küzdő vasútbarátok szerint lenne más megoldás. A MÁV D54-es építési és pályafenntartási útmutatója szerint ugyanis a szabályozás nem egy­értelmű, és bizonyos esetekben (ezek közé tartoznak például a rakodók, peronok, de az áthidalások is) megengedett a kisebb szélesség, és ha a NIF ezt is figyelembe venné, akkor nem lenne probléma. Tavaly májusban Facebook-oldalukon ezt írták: „A NIF nem ebből a szempontból vizsgálta meg a problémát. Magyarán mindkét megközelítés helyes (vagyis a beruházó sem blöfföl – L. T.), csak a kiindulópont eltérő.”

A NIF azonban a meggyőzőnek tűnő érvek ellenére sem foglalkozott a kérdéssel, s tartották magukat ahhoz, amit még 2014 februárjában írtak a sajnálkozóknak: „Kérjük elfogadni, hogy a torony bontása Székesfehérvár vasúticsomópont-korszerűsítése esetén elkerülhetetlen. A torony jelenlegi állapotáról terv készült, ami fotó- és egyéb kordokumentumokkal megőrzi a torony emlékét.” A tervek szerint tavaly novemberben bontottak volna.

Nem bontottak, de nem a tiltakozás hatására. Egyszerűen csúsznak a munkával, bár most már az is bizonyos, hogy az újabb, idén márciusra tervezett bontás is elmarad. Már csak azért is, mert közben egy újabb szereplő lépett a színre, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, amelynek megjelenése szinte mesébe illő fordulat az eddigiekhez képest: fellépésük ugyanis egy móri nyolcadik osztályos általános iskolai tanuló, Maron Szilárd elszántságának köszönhető, aki nem volt hajlandó belenyugodni abba, hogy lebontsák a tornyot.

„Egy régebbi, egy nyilvános látogatáson ismerhettem meg a tornyot, és nagyon tetszett, a berendezések, a kilátás. Ezért is szomorodtam el nagyon, amikor meghallottam, hogy le fogják bontani – kezdi a 15 éves fiatalember, aki ezután addig keresgélt a neten, amíg ki nem derítette, hogy kihez fordulhatna még ebben a reménytelen helyzetben is. – Amikor megtaláltam a Forster Központot, egyből írtam nekik, ők pedig nagyon jól fogadták a megkeresésemet. Nem volt semmilyen ellenállás, nem kezeltek úgy, mint egy gyereket. Beszereztem minden fellelhető anyagot a toronyról, átküldtem nekik, a következő nap már válaszoltak is, azóta pedig már a helyszínen is jártak” – mondja Szilárd, akinek nem ez az egyetlen „közéleti szerepvállalása”, korábban internetes közvélemény-kutatást is indított a Székesfehérvár–Komárom vasútvonal menetrendjével kapcsolatban.

A Forster Központ emberei március 9-én jártak a helyszínen, a Fejér Megyei Hírlap tudósítása szerint a műemlékvédelmi szakemberek nem járultak hozzá, hogy nevük nyilvánosságra kerüljön, nem is nyilatkoztak. „Lent izgultam, azt hittem, azonnal megmenekül a torony, de aztán kiderült, hogy csak 21 nap múlva lesz döntés és hivatalos határozat a torony jövőjéről” – mondja Maron Szilárd, aki szintén Fehérvárra utazott, de a bejáráson nem vehetett részt. Annyi azonban kiderült – ahogy a megyei lap írja –, hogy a titkos szakértőknek három héten belül kell „pontos szakmai kritériumrendszer alapján mérlegelniük: a torony az építészettörténet olyan darabja-e, amely műemléki jelentőséggel bír vagy sem”, de a végső döntést a központ elnöke, L. Simon László embere, Sárváry István hozza. Akármit lép Sárváry, szinte bizonyos, hogy annak hátterében nem a műemlékvédelem iránti elkötelezettség lesz a döntő, sokkal inkább mindenféle „magasabb érdekek”. Például az, hogy a Miniszterelnökség alá tartozó Forster Központ bevállalja-e, hogy miattuk nem tudják határidőre átadni az állomást. Az mindenesetre jól mutatja, hogy fellépésük nem okozott osztatlan sikert, hogy a bejárás után két nappal a MÁV kommunikációs igazgatósága ezt írta megkeresésünkre: „A MÁV Zrt. kiemelt figyelmet fordít műemlékei védelmére, a székesfehérvári váltóállító torony azonban nem kiemelkedő építészeti alkotás. Az épület bontásához pedig – amire az emelt sebességű, korszerű vágánykép kialakítása miatt van szükség – minden szükséges, jogerős hatósági engedély rendelkezésre áll.”

false

 

Fotó: MTI – Máthé Zoltán

További képek és információk az immár egykori torony megmentéséért alakult Facebook-csoport oldalán találhatók!

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.