Élet + Mód
„Megelőzni nem lehet”
A legtöbben eszméletlen, görcsökben rángatózó, habzó szájú embert képzelnek el – pedig a roham sokféle lehet, olykor csak pár másodperces elbambulás. Noha ma már kiváló gyógyszerek állnak rendelkezésre, az óvatlanság végzetes lehet.
Pillantás a cukiság mögé
Tiszavasvári romatelepén tenne rendet az érpataki polgármesterrel és kamuegyesületével a Jobbik. A szélsőjobbosok zaklatnak, a nyomortelepen élők félnek, a jogvédők az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordultak.
Anyai önvallomások Magyarországról - Mit tud adni egy cigány asszony?
Roma nők beszélnek, akik képzetlenül, nélkülözve, betegséggel küzdve is sziklaként állnak gyermekeik tanulmányi sikerei mögött.
Orbán Gáspár magasba emelte a kezét, és úgy szólt Istenhez – A Felház vallási szeánszán jártunk
Csütörtök este több mint 2500 embert érdekelt a többek között Orbán Gáspár által szervezett Felház névre hallgató, Istent dicsérő eseménysorozat körcsarnokbeli állomása.
Okos kormányzat nélkül nem lesz okos város
Van már okostelefonunk, okostévénk, a legújabb őrület pedig az okos város. De miért lesz ez jó nekünk? Erről beszélgettek a Magyar Urbanisztikai Társaság vitaestjén.
Minden, amit tudni kell a holnapi bringásfelvonulásról
Holnap lesz az I Bike Budapest, az eseményre több ezer biciklist várnak. A Magyar Kerékpárosklub közleménye.
„Ha példaképként tekintenek rád” - Horváth József rákkutató
Molekuláris genetikus, PhD-hallgató, a Roma Sajtóközpont által alapított Aranypánt-díj első, tavalyi díjazottja. Cigánytelepen nőtt fel, tízéves kora óta dolgozik, kezdetben építkezéseken. Arról kérdeztük, mit hozott neki a díjjal járó hírnév.
Ne habozz, Rehabozz! – Támogatókat keres a Rehab Critical Mass!
Májusban ismét megrendezik a fogyatékkal élők felvonulását, de jól jönne egy kis segítség!
Budapest lakossága a Ligetvédők mögött
A Ligetvédők válasza a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. sajtóközleményére.
Őrségváltás - Elfekvők helyett szakápolási otthonok
Több ezer krónikus és ápolási ágy kerülhet át az egészségügyből a szociális szektorba; ezzel nagy terhet venne le a kórházakról a szakápolási otthonok rendszere. Az államtitkárságok egyelőre a projekthez szükséges milliárdokért vívják harcukat.
A kicsivel is beérte - Andrew S. Grove (1936–2016)
A mikroprocesszor-gyártás magyar származású mágusa 79 évet élt. Nélküle máshogy alakult volna a számítógépek dicsőséges forradalma.