„Ha példaképként tekintenek rád” - Horváth József rákkutató

  • Roma Sajtóközpont
  • 2016.04.22 08:17

Lélek

Molekuláris genetikus, PhD-hallgató, a Roma Sajtóközpont által alapított Aranypánt-díj első, tavalyi díjazottja. Cigánytelepen nőtt fel, tízéves kora óta dolgozik, kezdetben építkezéseken. Arról kérdeztük, mit hozott neki a díjjal járó hírnév.

Horváth József: Felfordult az életem. Eleinte nagyon nehéz volt kezelni a helyzetet, és főleg összehangolni a hírnévvel járó szerepléseket a napirendemmel, de aztán belerázódtam. Az ismertségnek van árnyoldala is. Sokan díszcigányként kezeltek, mások meg parancsolgattak, be akarták osztani az időmet. De azt is meg kell tanulni, hogyan kezeld, ha tisztelnek. Ha példaképként tekintenek rád, az óriási felelősséggel jár! Onnantól kezdve nem mindegy, mit csinálsz, hol, kivel, miért.

Pedig nem lehet mindig példát mutatni. A cigánykérdés pláne rizikós téma, meg is bombáztak ilyen kérdésekkel. És még az őszinte kérdésekre is sokszor nehéz válaszolni, hát még, ha hülyeségeket kérdeznek. Persze idővel rutint szereztem ebben is. És nem szeretném azt sugallni, hogy csak rossz oldala van a hírnévnek. Az Aranypánt-díj miatt hihetetlenül sok emberrel találkoztam, köztük sok olyan szakemberrel, akik az enyémhez hasonló témával foglalkoznak.

false

 

Fotó: Déri Miklós

Roma Sajtóközpont: A szakmai előrelépésben is segített a díj és az ismertség?

HJ: Sok ajánlatot kaptam külföldi egyetemektől és kutatóintézetektől, és itthonról is, például az MTA-tól. Remélem, hogy ezt a szakmai tevékenységemnek, és nem csupán az ismertségemnek köszönhetem. Még mindig a szájüregi rák kimutatásán dolgozom a Debreceni Egyetemen egy team tagjaként, igaz, már a gének egy mélyebb szintjén vizsgálódunk. Ha így haladunk, akkor is minimum öt év, mire valódi, kézzelfogható eredmény lesz.

RSK: Hogyan telik egy napja egy fiatal kutatónak?

HJ: Reggel 8-tól délután 4-ig a laborban dolgozok. Rendszerint a témavezetővel megbeszélem a soron következő kísérleteket, aztán ha elkészülök velük, kielemzem az eredményeket. Ha valami nem sikerül, újabb megoldásokat keresek. Persze a tanulmányaimra is figyelnem kell, két éven belül meg akarom írni a disszertációmat, és a doktorihoz még több publikációt is meg kell írnom. Fiatal kutatóként három­éves ösztöndíjra pályázhatnék, de most lefoglal a PhD-m.

Persze nem mondtam le arról, hogy az Egyesült Államokban vagy másutt egy rákkutató központban dolgozzak nemzetközi csapat tagjaként, de most itthon a helyem.

RSK: Muszáj minden meghívást elfogadni?

HJ: Lehet, hogy nem kellene, de amikor például egy iskolába vagy tanodába hívnak, nem mondhatok nemet. Gyakran iszonyatosan rossz helyzetű településekre hívnak, én pedig nagyon szívesen megyek, és mesélek a gyerekeknek.

Szeretek reményt adni, bátorítani, ami néha persze nehezebb, mint angol nyelven előadni a kutatási eredményeimről a professzoroknak. Gondolj bele, mit mondanál, mondjuk, egy reményvesztett hetedikes közösségnek, mivel érvelnél, hogy miért jó tanulni! Vagy mit mondanál nekik, mit kezdjenek a cigányozással?

Aranypánt-díj: Az április 8-i nemzetközi roma napon az RSK immár második alkalommal adja át az Aranypánt-díjat. A díj elnevezése Kovács József Hontalan költőtől származik, aki 1991-es, Ismeretlen cigány ének című kötetének előszavában írja: „Vallom és vállalom, hogy rajtam két aranypánt van: az egyik a magyar kultúra, a másik a cigányságom.” Az RSK minden évben felhívást tesz közzé, arra kérve olvasóit, hogy jelöljenek hétköznapi roma hősöket. Olyan cigány embereket, akik szűkebb közösségük szerint naggyá teszik Magyarországot. A beérkezett ajánlásokból egy tucat civil szervezet segítségével választunk ki 10 jelöltet, az ő portréjuk egy online portálon (idén az Indexen) olvasható. Az a jelölt nyeri el az Aranypánt-díjat, aki az olvasóktól a legtöbb szavazatot kapja.

Neked ajánljuk