Jövő évtől tilos a vezetett séta Amszterdam vörös lámpás negyedében

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. március 21.

Élet + Mód

A hollandok is megunták a turistákat.

Jövő évtől betiltják az ingyenes városnéző sétákat és kocsmatúrákat Amszterdam vörös lámpás negyedében, ezenfelül idegenforgalmi adót vetettek ki a jegyekre. A cél a belvárosi turistaáradat mérséklése. De a városközpont többi részén is legfeljebb 15 fős csoportokat szervezhetnek az ezzel foglalkozó irodák.

"Nem tartjuk helyénvalónak azt sem, hogy a turisták a szexmunkásokon legeltessék a szemeiket" - jelentette ki Udo Kock, a terveket bejelentő önkormányzati képviselő.

Felmérések szerint hetente több mint ezer szervezett csoport érkezik a vörös lámpás negyedbe, a kora esti csúcsidőben óránként mintegy 28.

Az intézkedés több hasonló lépést követ, amelyek célja a belváros élhetőbbé tétele, a turistaforgalom, illetve az azzal járó zaj és szemét csökkentése. Korábban például betiltották a csoportok késő éjszakai indítását és engedélyhez kötötték a túravezetést. Ezzel ugyan csökkent a zaj a helyi lakosok szerint, de kétharmadukat továbbra is zavarják a városnéző séták.

Arre Zuurmond városi ombudsman tavaly "törvények nélküli dzsungelként" írta le Amszterdam turisták "sújtotta" központját, ahol éjszakánként rendszeres illegális autó- és kerékpárversenyek folynak az utcákon, nyíltan árulják a kábítószert és gyakoriak a súlyos testi sértések.

A mintegy 800 ezres lakosságú Amszterdam becslések szerint tavaly 18 millió látogatót fogadott.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.