Élet + Mód
Milliárdok pár kattintással
Stadionnyi nézője lehet egy olyan összecsapásnak is, ahol a versenyzők videojátékban mérik össze tudásukat. Az e-sport gyűjtőnéven futó őrületnek immár milliókat kereső sztárjai vannak, a csapatok mögött pedig multik és menő sportegyesületek állnak.
Soha nem ér véget
Magas szinten fontolgatják, hogy eltörölnék nálunk az óraátállítást. Ám nem biztos, hogy működne – megmagyarázzuk, hogy miért.
Karácsonyi üdvözlőlapot küldtek a Ligetvédők
Baán Úrnak, Persányi Úrnak, a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vezetőségének, munkatársainak, bobcat sofőröknek és favágóknak.
Legalább a háziorvos ismerje fel! - Dr. Kalmár Sándor pszichiáter
Bár 2011 óta folyamatosan csökken az öngyilkosságok száma Magyarországon, a helyzet továbbra is drámai, európai összesítésben csak Litvánia előz meg bennünket. A 75 éves kecskeméti orvos számos tanulmányt publikált a megelőzés témakörében, s a gyakorlatban is bizonyította, hogyan lehet javítani a tragikus statisztikát.
PET-palackokkal és elhullott állatokkal fűtenek Észak-Magyarországon
Levágjuk a palack alját, a rongyot felhasogatjuk, majd kis gombócokba gyűrve beletuszkoljuk a palackba.
Így futtatták a Csongrád megyei lányokat Szép Sanyikáék Franciaországban
Több forrásunk úgy tudja, hogy a külföldi terjeszkedés előtt Szeged környékén is szexmunkára fogtak lányokat.
Vecséstől Brioniig - Ivan Ivanji 56-os Kádár-interjúja
1956. október 29-én rendkívüli körülmények között készített interjút négy jugoszláv újságíró Kádár János belügyminiszterrel. Egyikük később diplomata lett, Titónak is tolmácsolt, és megírta visszaemlékezéseit.
Egyedül a sötétben - Téli depresszió
Akik a rövidülő nappalok miatt rossz hangulatra és más kellemetlen tünetekre panaszkodnak, valószínűleg szezonális affektív zavarban szenvednek. Ez pedig nem más, mint a téli depresszió tudományos elnevezése.
„A Hold nem érdekelte”
Matt Damon visszatért a Marsról, Obama a 2030-as évekre tette, hogy mások előtt is nyitva álljon a bolygó. Ilyen előzményekkel indult útjára a National Geographic új produkciója: a Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozatban felerészt a tudományé, felerészt a történetmesélésé a terep. A Magyarországon forgatott produkció szakértőjével beszélgettünk.
„S” bajtárs - Az első magyar neonáciper
Az 1992. október 26. és 28. között Győrben tartott neonáciper az országos sajtóban jószerivel visszhangtalan maradt. Pedig ha az ott történtek megragadnak a közemlékezetben, ma senki nem csodálkozna rá a Magyar Nemzeti Arcvonalra és annak vezetőjére, Győrkös Istvánra.
„Nálunk a gyerekek beszélnek a jogaikról”
Iskolai és szülőknek szóló programok, gyerekeknek szóló gyerekjogi tévéműsor és rengeteg szociális munkás. A magyartól fényévekre álló belga rendszerről beszélgettünk.