Magyar Narancs: Obama mennyire lelkes támogatója annak, hogy embereket küldjünk a Marsra?
Stephen L. Petranek: Nem mondhatnám, hogy túlságosan elkötelezettnek mutatkozott volna, amikor hivatalba került, de ahogy telt az idő – hogy úgy mondjam –, megjött a hite, és egyre nagyobb figyelemmel fordult a világegyetem és a NASA tevékenysége felé. Végül odáig jutott, hogy kijelentette, egy-egy látogatás fontos a Marson, de az is, hogy a huzamosabb ott tartózkodás feltételeit is megteremtsük.
MN: Nem gondolja, hogy nagyon bizarr, hogy az amerikai űrprogram atyja, Wernher von Braun Hitler fő rakétatudósa volt, akinek a Mars meghódításáról is a korát megelőző, konkrét elképzelései voltak?
SLP: Valóban bizarr, hogy az amerikai űrprogram sikere 26 olyan tudóstól ered, akik a Harmadik Birodalmat szolgálták. Meglehetősen furcsa epizódja ez az amerikai űrkutatásnak, mint ahogy az is, hogy Von Braun elkötelezettsége és lojalitása a náci Németország iránt a mai napig nem lett kellő mélységében feltárva. Gyerekkoromban találkoztam vele. Olyan tudós volt, aki bárkivel szövetkezett volna a tudományos sikerért, függetlenül attól, hogy ezzel milyen rendszert, milyen hadi célokat szolgál ki. Von Braun gyerekkorától a Marsra vágyott. A Hold nem érdekelte, szerinte az Apollo-program egyszerűen hülyeség volt, és amikor az a vége felé közeledett, igyekezett meggyőzni a kongresszust, a NASA-t és az elnököt, hogy ne totojázzanak tovább, irány a Mars. Részletes programot dolgozott ki. Egyébként már 1948-ban megírta a Das Marsprojektet, amit ’52-ben németül, egy évre rá pedig angolul is kiadtak. Rövidke könyv, de még ennyi év után is ez a legjobb guide az esetleges Mars-utazáshoz.
MN: Ma hogy állunk az expedícióhoz szükséges technológiával?
SLP: Úgy ötven éve rendelkezünk a Mars kolonizálásához szükséges technológiával. 1971-ben Von Braunnak kész terve volt arra, hogy embereket küldjünk a Marsra, s úgy gondolta, 1985-re meg is valósulhat az expedíció. (Nevezett 1977-ben halt meg – a szerk.) Képzelje csak, ha ez megtörténik, ma már állandó kolóniánk lenne a Marson; ha a NASA megvalósította volna Von Braun terveit, akkor most nem Elon Musk számolgatná, hogy mennyibe lenne a marsi kiruccanás.
MN: Mennyibe?
SLP: A dolgok jelen állása szerint a Mars-utazás a magáncégeknek fog összejönni. Musk már a jegyet is beárazta: 500 ezer dollár per koponya. De nem csak neki vannak nagyra törő tervei: ott vannak a Google-fiúk, akik milliárdokat fektetnek az aszteroidabányászatba.
MN: Mennyibe kerülne egy marsi kisváros létrehozása?
SLP: Egy állandó település kialakítása kijönne tizenöt B1 bombázó árából. Amerikának jelenleg hatvan ilyen gépe van. Ez azért nem túl nagy ár, főleg, hogy az egész emberiség életbiztosításáról beszélünk. Ha a nagyságrendeket nézzük, ugyancsak elenyésző összegből jönne ki néhány olyan rakéta is, amely képes lenne letéríteni az útjáról egy Föld felé tartó aszteroidát.
MN: A NASA állítólag tíz embert foglalkoztat az ilyen veszélyek előrejelzésére.
SLP: És a NASA-n kívül is számos egyetemi ember és más tudós kémleli az eget és végez kutatásokat. De ha ennél sokkal többen lennének, akkor is: mit számít, ha észrevesznek egy Föld felé tartó aszteroidát? Nem sokat. Ha nincs megfelelő védelmi rendszerünk, tök mindegy, hányan kémlelik, hogy mi tart felénk. A Mars-expedíció ez irányba is jótékonyan hathat, hiszen ha attól tartunk, hogy a földi élet hosszú távon nem fenntartható, akkor talán azzal is elkezdünk komolyabban foglalkozni, hogy mégis mi veszélyezteti az itteni életünket. Mondok egy példát: 1989-ben egy aszteroida pontosan ugyanott haladt át, ahol a Föld tartózkodott hat órával korábban.
MN: Tulajdonképpen mi volt a dolga a tévésorozatban?
SLP: Átfésültem a forgatókönyvet, és ha valamelyik szereplő száján valami tudománytalan nonszensz jött ki, akkor szóltam. Volt dolgom, nem is kevés.