Mától árulhatnak gyógyszert a kistelepülések boltjai

  • narancs.hu
  • 2021. február 20.

Élet + Mód

A veszélyhelyzet ideje alatt.

A kétezer fő alatti településeken a napi fogyasztási cikkeket árusító boltok gyógyszert is árusíthatnak, amennyiben a bolt erre alkalmas és engedélyt is kapott - írja a Napi.hu

A lehetőség csak a veszélyhelyzet idejére vonatkozik, az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg, és ma lép hatályba.

Az üzlet az egészségügyi államigazgatási szervtől kaphatja meg agyógyszertáron kívüli  gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazására jogosító engedélyt. Ez akkor adható meg, ha az üzlet megfelel a gyógyszertörvénybe és az egyéb jogszabályokba foglalt követelményeknek. 

A rendelet tartalmazza, hogy adott üzlet a gyógyszerek beszerzésére elsőként a legközelebb található közforgalmú gyógyszertárral köthet megállapodást, vagy ha ez nem sikerült, akkor az üzlettől legfeljebb 30 kilométer távolságra működő közforgalmú gyógyszertár láthatja el árukészlettel.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.