Magyar Narancs: A világban már számos Moishe Ház létezik. Nektek honnan jött az indíttatás?
Bálint Anna: A Sirályban koncertezett egy elég népszerű, a klezmert poppal vegyítő társaság, az Emunah; az egyik zenész mesélte, hogy Londonban egy ilyen háznak a lakója. Nekünk mindhármunknak volt már önkéntes szervezői tapasztalatunk, gondoltuk, próba, szerencse, pályázunk az amerikai központnál. Ők állják a lakbért és a programok költségeinek egy részét, cserébe nekünk havi 6-7 programot kell tartanunk. Ezeknek az egyik fele valamilyen zsidó témájú dolog, a másik része viszont bármilyen műsor lehet.
MN: A pályázat során igazolni kellett, hogy zsidók vagytok?
BA: Szerencsére nem kellett számot adni, hogy ki milyen százalékban zsidó, és arról sem kérdeztek, bár volt már ilyesmire példa számos más alkalommal, hogy kinek a felmenőit milyen atrocitások érték a holokauszt során. Voltak olyan naivak, vagy ha úgy tetszik, annyira józanok, hogy feltételezzék: aki havi 6-7 programot lemenedzsel egy ilyen közösségi házban, annak csak lehet valami köze a zsidósághoz.
MN: A külföldön működő házakban nincs istentisztelet, nincs is ilyen előírás a Moishe Házakra nézve, nálatok viszont működik egy lakászsinagóga, ami már önmagában kuriózum.
BA: Önmagában még nem kuriózum, hogy egy lakásban zsinagóga legyen. Még a tóratekercs sem feltétel, persze nem árt, ha van, hisz illene használni minden szombat reggel. A zsinagóga annyit tesz: a gyülekezés háza, tehát egyáltalán nem létszükséglet, hogy az ismert, nagy, hitközségi zsinagógák díszletei meglegyenek. Az a lényeg, hogy tíz felnőtt, azaz tíz tizenhárom évnél idősebb, zsidónak számító férfi jelen legyen; ha ez teljesül, akkor gyakorlatilag bárhol lehet imádkozni. Abból a szempontból viszont valóban kuriózumnak számítunk, hogy beleszámoljuk a zsidónak számító nőnemű tagokat is a tíz felnőtt férfi közösségébe. Vannak persze ez ügyben belső vitáink, de hát vita nélkül nincs is zsidó közösség. Az pedig már igazán csak hab a tortán, hogy minálunk a férfiak és a nők együtt is ülhetnek.
MN: Ha a lakászsinagóga nem is, de az mégis elüt a normától, hogy gyakorlatilag egy zsinagógában laktok.
BA: Igen, ha most bemész a nappaliba, a tóratekercs mellett a ruhaszárítót látod, amin ott lógnak a ruhaneműink, mert ez is az egyik funkciója a nappalinak. De nem az a lényeg, hogy minek nevezzük a zsinagógaként használt teret, hanem hogy ki jön oda, és milyen célból.
MN: Az egyik legnépszerűbb programotok a szombatvárás. Kívülről nézve van egy erős bulijellege is a Moishe Ház péntek estéinek.
BA: Remélem, hogy a tiszta szórakozás és a tiszta vallási vonal között létezik egy átmenet, ami szintén csábító lehet. Például az, hogy az itteni programokat maguk a résztvevők alakítják. Nincs kőbe vésett struktúra, bármikor előfordulhat például, hogy a liturgia során egy-egy dallamnál megállunk, és valaki hozzátesz valamit. Vagy éppen azért állunk meg, mert valaki úgy látja jónak, hogy beékeljen egy hetiszakasz-magyarázatot a szertartás közepébe.
MN: Milyen szinten áll ez az önszerveződés?
BA: Alakul a dolog, például egyre több önként vállalkozó áll be főzni. Volt ugyanis egy olyan igény, hogy legyen valami ehető is péntek este, mi meg azt mondtuk, ám legyen, de akkor ti is hozzatok valamit. Ma már előfordul, hogy valaki elmegy bevásárolni a társaságból, péntek délután pedig a konyhánkban folyik a főzés, akár akkor is, ha mi, vagyis a bentlakók, nem vagyunk otthon. A közös vacsora a közösségépítés egyik közkedvelt formája, ezért találtuk ki, hogy havi egy alkalommal gasztronómiai programunk is legyen.
MN: Milyen nehézségekkel jár, hogy együtt laktok egy közösségi házzal, s benne egy zsinagógával?
BA: Mózes, a negyedik lakó legalább annyira problémás, mint a három másik együttvéve, de persze ez egy édes teher. Mózesé a negyedik szoba, ami hol nappali, hol ruhaszárító, hol tévészoba, hol meg zsinagóga. De Mózes sokszor túlnő önmagán, az ide járók gyakran nem látják a Mózes Ház és a privát lakrészek közötti választóvonalat. A konyha különösen nagy népszerűségnek örvend. A társbérletünknek az is a része, hogy nemcsak maga után takarít az ember, hanem az után a 20-30 ember után is, aki itt egy-egy program alkalmával megfordul. De abban is megnyilvánul az egyenlőség, hogy ha valakinek éppen tele van a hócipője, akkor nyugodt szívvel leléphet, és azt mondhatja, hogy gyerekek, akkor én most a szomszéd kocsmában töltöm a péntek estét. Bármelyikünk kérhet felmentést, különben is ez így egészséges, nem lehet ott lenni minden eseményen. Ez már csak azért sem lehetséges, mert mind a hármunknak megvan a saját életünk, a munkánk, az egyéb elfoglaltságaink.
MN: Mint fiatal, újító közösség nem zavarjátok a nagy múltú, hagyományos zsidó szervezetek vizeit?
BA: Nem számítunk konkurenciának. Egy vallásos zsidó például ide be nem tenné a lábát, mert nem akar nőkkel együtt imádkozni, mert kóser borra szeretne áldást mondani, sőt már a felcsengetés is problémát jelentene. Főleg olyanok látogatják a Mózes házi Kabalat Sabatokat, azaz a szombatfogadásokat, akiknek korábban nem nagyon volt kapcsolatuk a zsidósággal, s így fel sem merült, hogy egy valódi, hitközségi zsinagóga tagjai legyenek.
