Élet + Mód
Hamburgi lövöldözés: hiába figyelmeztették előre a rendőrséget
A névtelen levélíró dühösnek és pszichológiailag instabilnak jellemezte a későbbi elkövetőt.
Március 20-tól hétköznap újra a teljes vonalon közlekedik a 3-as metró
De a Nagyvárad téren és a Lehel téren nem állnak meg a szerelvények.
Karácsonyék lebontanák a Nyugati téri felüljárót
Nem várnak a kormányra, a főváros és Terézváros fog össze a területrendezésért.
Megállították a rendőrök a Fradi-drukkerek vonatát Németországban
Sajtóbeszámolók szerint pirotechnikai eszközöket, késeket és kábítószert is találtak.
A mór megette a kötelességét
Olyan egyszerűnek tűnik meghempergetni a húst lisztben, tojásban, zsemlemorzsában – csak a sorrendre kell ügyelni. Alább leleplezzük kedvenc ételünk összes titkát.
Lop, csal, hazudik
A „mesterséges intelligencia” összefoglaló néven ismert számítógépes programok szélsebes terjedése számos etikai, jogi és ismeretelméleti problémával szembesíthet minket. Ha nem vigyáz az emberiség, az MI kihúzhatja a lába alól a valóság talaját. Van, ahol már be is perelték.
Perzsa leopárd született a Miskolci Állatkertben
A fajnak szabadon legeljebb ezer példánya él, állatkertekben száz, közülük három Miskolcon.
Magyar kékvércsekutató expedíció indul Angolába
2019-ben felfedezték a világ legnagyobb ragadozómadár-telelőhelyét, most folytatják a munkát.
Potenciálisan már egészen aktív turisták vagyunk
Bárkinek lehet véleménye a Nemzeti Turisztikai Stratégiáról, április 12-éig.