Mire jó és mire nem a mesterséges intelligencia?

Lop, csal, hazudik

Tudomány

A „mesterséges intelligencia” összefoglaló néven ismert számítógépes programok szélsebes terjedése számos etikai, jogi és ismeretelméleti problémával szembesíthet minket. Ha nem vigyáz az emberiség, az MI kihúzhatja a lába alól a valóság talaját. Van, ahol már be is perelték.

A képgeneráló algoritmusok meg tudják festeni a századik Mondriant vagy a kétszázadik Jackson Pollockot. Azt a kérdést viszont nem illik feszegetni, hogy képesek-e első önálló alkotásra. Hiszen a válasz: nem. Az alkotás szó ugyanis akaratlagosságot feltételez, a teremtő képzelet bevonását. És a „mesterséges intelligencia” – az idézőjel indoklása mindjárt jön – a koncepcionális művészethez sem ért: nem fog cápát tartósítani formalinban vagy banánt ragasztani szigszalaggal a galéria falára.

Ha viszont a fentiekre nem képes – antropomorfizálva a szoftvert: „nem jut semmi eredeti az eszébe” –, akkor mire jó? Vagy inkább: mi az, amire korlátok közt ugyan, de jó? Az erről szóló vitát az újabb kép- és szöveggeneráló megoldások tovább fogják élezni. Dollárban is nagy számok állnak szemben emberi vagy szakmai érdekekkel. Az ütközet kimenetele nem egyértelmű – de kis botlás is elég lehet ahhoz, hogy ne polgári perbe húzzák be az MI-cégeket, hanem büntetőperben kelljen helyt állniuk.

Jó, ha tudatában vagyunk: a „mesterséges intelligencia” csupán gyűjtőfogalom, fantázianév, mint a fagyiban a hupikék törpikék. „Az” MI – a határozott névelős, az egyetlen – nem létezik: sok, hasonló technológiára épülő, eltérő adatbázisokon tanított szoftver van csupán, amelyek különböző célokra alkalmasak.

A mesterséges intelligencia fejlesztése jórészt statisztikai jellegű munka. Elképzelhetetlenül sok szöveget, képet, zenét adunk egy rendszernek – melyiknek mit, attól függően, hogy mire akarjuk használni –, az pedig feldolgozza ezt. Majd fordítunk a csövön – a porszívóból porfújó lesz –, és azt a parancsot adjuk, hogy olyan kimenetet produkáljon, ami egy adott szövegnek megfelel. Ezt a mintát, a rövid bemeneti szöveget nevezik promptnak. Ám ha a tanítási adatbázisunk a Kis Növényhatározó illusztrációi voltak, akkor a szoftver semmilyen körülmények között nem fogja nekünk lerajzolni a Lánchidat. A program lenyűgöző pontossággal ír olyan szöveget, amely statisztikai alapon megfelel nekünk. Van azonban ezzel némi gond.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.