Mire jó és mire nem a mesterséges intelligencia?

Lop, csal, hazudik

Tudomány

A „mesterséges intelligencia” összefoglaló néven ismert számítógépes programok szélsebes terjedése számos etikai, jogi és ismeretelméleti problémával szembesíthet minket. Ha nem vigyáz az emberiség, az MI kihúzhatja a lába alól a valóság talaját. Van, ahol már be is perelték.

A képgeneráló algoritmusok meg tudják festeni a századik Mondriant vagy a kétszázadik Jackson Pollockot. Azt a kérdést viszont nem illik feszegetni, hogy képesek-e első önálló alkotásra. Hiszen a válasz: nem. Az alkotás szó ugyanis akaratlagosságot feltételez, a teremtő képzelet bevonását. És a „mesterséges intelligencia” – az idézőjel indoklása mindjárt jön – a koncepcionális művészethez sem ért: nem fog cápát tartósítani formalinban vagy banánt ragasztani szigszalaggal a galéria falára.

Ha viszont a fentiekre nem képes – antropomorfizálva a szoftvert: „nem jut semmi eredeti az eszébe” –, akkor mire jó? Vagy inkább: mi az, amire korlátok közt ugyan, de jó? Az erről szóló vitát az újabb kép- és szöveggeneráló megoldások tovább fogják élezni. Dollárban is nagy számok állnak szemben emberi vagy szakmai érdekekkel. Az ütközet kimenetele nem egyértelmű – de kis botlás is elég lehet ahhoz, hogy ne polgári perbe húzzák be az MI-cégeket, hanem büntetőperben kelljen helyt állniuk.

Jó, ha tudatában vagyunk: a „mesterséges intelligencia” csupán gyűjtőfogalom, fantázianév, mint a fagyiban a hupikék törpikék. „Az” MI – a határozott névelős, az egyetlen – nem létezik: sok, hasonló technológiára épülő, eltérő adatbázisokon tanított szoftver van csupán, amelyek különböző célokra alkalmasak.

A mesterséges intelligencia fejlesztése jórészt statisztikai jellegű munka. Elképzelhetetlenül sok szöveget, képet, zenét adunk egy rendszernek – melyiknek mit, attól függően, hogy mire akarjuk használni –, az pedig feldolgozza ezt. Majd fordítunk a csövön – a porszívóból porfújó lesz –, és azt a parancsot adjuk, hogy olyan kimenetet produkáljon, ami egy adott szövegnek megfelel. Ezt a mintát, a rövid bemeneti szöveget nevezik promptnak. Ám ha a tanítási adatbázisunk a Kis Növényhatározó illusztrációi voltak, akkor a szoftver semmilyen körülmények között nem fogja nekünk lerajzolni a Lánchidat. A program lenyűgöző pontossággal ír olyan szöveget, amely statisztikai alapon megfelel nekünk. Van azonban ezzel némi gond.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.