helyrajzi szám

Fekete-fehér óvoda

Lokál

Fedezzük fel!

„A Lágymányosi Óvoda egy székhellyel és két telephellyel rendelkező intézményegységet foglal magában. Közös célunk, hogy a szakmai kihívásnak megfelelően, azonos esélyek megteremtése mellett, azonos minőségelvű értékrendet alakítsuk ki, hogy óvodáinkat továbbra is kedveljék legfontosabb partnereink, a gyermekek és szüleik” – olvasható a XI. kerületi óvoda honlapján, bár a nyelvezet alapján inkább egy termékforgalmazó ismertetője ugrik be. A telephely elnevezés is megtévesztő, de szerencsére nem a gyerekek raktározásáról van szó; a telephelyek a Csicsergő és a Nyitnikék nevezetű óvodákat jelentik, míg a főnökség is külön óvodában, a Bogdánfy utca 1/B szám alatt van, amelyet jelenleg úgy hívnak: Székhely Óvoda. Korábban Fürkész volt a neve, még korábban pedig Fekete-fehér. Amikor 1971-ben átadták, már az egész ország ismerte, ugyanis egy tévévetélkedő eredményeként született.

A Magyar Televízió 1968. december 13-tól sugározta a Fekete-fehér, igen-nem című műsorát, amelyben budapesti kerületek nagy létszámú csapatai mérték össze tudásukat elsősorban helytörténeti témájú kérdésekben. De a játék lebonyolítása nemcsak szimpla kérdezz-felelek alapon történt. „Gyerekkorunk egyik kedvelt játékát idézi, mégsem fog hasonlítani ahhoz. Ebben az esetben a fekete-fehér a sakktábla figuráit jelenti majd” – kezdte beharangozóját a Magyarország című hetilap 1968 novemberében, hozzátéve, hogy a főváros 22 kerületének színeiben a legjobb hazai sakkozók ülnek a táblához, „hogy lépé­seik nyomán vetődjön fel egy-egy kérdés”. A legnagyobb szenzációt mégis az jelentette, hogy a főnyeremény egy bölcsőde volt – ez később óvodára változott –, ami világviszonylatban is példátlannak volt mondható.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.