Ütvefúrót, gitárt és hegedűt is hagytak el idén a vonatokon

  • narancs.hu
  • 2021. december 29.

Élet + Mód

Idén 7500 talált tárgyat adtak le a MÁV részére, ebből több mint 4000 került vissza is került a gazdájához.

Idén is közölte a MÁV, miket hagytunk el idén a vonatokon. A közel 7500 talált tárgy alapján a vonatokon és állomásépületekben többnyire telefonokat, pénztárcát, bankkártyát, kistáskákat, hátizsákokat, tornazsákokat, bőröndöt, iratokat, okmányokat, könyveket, ruhaneműt (kabát, pulóver, sapka), szemüveget, esernyőt, kulacsot és bizsukat felejtenek az utasok.

De volt néhány különlegesebb tétel is, találtak például idén ottfelejtett hegedűt, gitárt, ütvefúrót, rollert és okosórát is.

A tárgyakat elhagyóknak sok esetben azért szerencséjük volt, az elhagyott tárgyaknak kicsit több mint a fele, körülbelül 55 százaléka került vissza a tulajdonosához. 

A MÁV elmondja azt is, hogy az elveszett tárgyakat általában a vonatokon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók, a takarító személyzet vagy az utasok találják meg és adják le a vasútállomásokon. Az átvételi helyük állomásonként változik, általában nagyobb állomások személyes ügyfélszolgálatára kerülnek, ahol a tárgyakat nyilvántartják

  • Az olyan elveszett tárgyakat, amelyeknek a tulajdonosa név szerint azonosítható, a MÁV eljuttatja a bankkártya-kibocsátónak vagy a személyes okmányokat kiállító hatóságnak.
  • Ha a a tulajdonos személye nem azonosítható, a tárgyat az adott szolgálati hely, állomás kijelölt helyiségében általában 90 napig kerül megőrzésre.

Hozzáteszik: a vasúttársaság 2012-ben központosított talált tárgy-nyilvántartást vezetett be, amely bármely, hozzáférési joggal rendelkező szolgálati helyről könnyedén elérhető, így valós, azonnali információ adható az elveszett tárgyaik iránt érdeklődő utasok részére, mivel a megtalálás/leadás ténye azonnal megjelenik a MÁVDIREKT rendszerében. A vonatokon vagy vasútállomásokon elveszített tárgyakkal kapcsolatban az utasok a MÁVDIREKT éjjel-nappal hívható telefonszámán érdeklődhetnek. (+36 1 3 49 49 49, Telekom hálózatából +36 30 499 4999, Telenor hálózatából +36 20 499 4999, Vodafone hálózatából + 36 70 499 4999).

A talált tárgyak közül külön kategóriát képeznek a pénzösszegek, amelyek általában nem önmagukban, hanem kabáttal, tárcával együtt vesznek el. A nagyobb elveszített összegek általában néhány tízezer forint körül mozognak a MÁV szerint. AHozzáteszik, azok az összegek, melyeket az utasok nem keresnek, vagy amiatt nem lehet visszaadni, mert az utas elérhetősége nem beazonosítható, a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján a Magyar Államhoz kerülnek.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.