Amikor ezt írom, még nem ült össze a „Köznevelési Kerekasztal” (csitt, kedves olvasó, nem kell káromkodni), az a grémium, amely az elégedetlenkedő tanárok problémáit és követeléseit van hivatva megtárgyalni.
Még azt sem tudjuk pontosan, kik fognak ott ülni. Egy forrás szerint „a tanácskozásra meghívást kap a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, az Eszterházy Károly Főiskola, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Országos Köznevelési Tanács, a Pedagógusok Szakszervezete, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Nemzeti Pedagógus Kar, a Nemzeti Ifjúsági Tanács, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottság és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete”. (Viselkedj, kedves olvasó, ne morogj, szedd össze magad.) Ott lesznek a pedagógusok képviseletében a PSZ és a PDSZ küldöttei. Úgy fest, kimaradt a Magyar Művészeti Akadémia, holott régebben erről is szó volt. Ne kommentáljuk, hogy miért került volna az asztal mellé, és ne találgassuk, miért nem lesz ott mégsem.
Ez nagyon békés, konciliáns, visszafogott poszt lesz, te is, kedves olvasó, vedd be szépen a nyugtatót, ne is fészkelődj.
| ||
Mert azt talán a kormány elkötelezett hívei is belátják, hogy – khm – kissé vegyes az összetétel. Bizonyos szervezetekről alig hallott az egyszerű újságolvasó (Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, Nemzeti Ifjúsági Tanács), de – legyünk nagyon szelídek – bizonyára komoly, felelősségteljes munkát végző intézmények ezek; mások többtucatnyi másikkal helyettesíthetők volnának (pedagógusokat rengeteg helyen képeznek szerte az országban, az Eszterházy Főiskola csak egyike ezeknek); a nagycsaládosok és az iparkamara jelenléte többekből értetlenkedő kérdéseket válthat ki; a Nemzeti Pedagógus Kar elfogadottsága pedig nem mondható teljes körűnek.
(Mély lélegzet, ágynyugalom, priznic.)
Érdekesnek találom az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának a bevonását. Korábban arról volt szó, hogy „az MTA” is része lesz a kerekasztalnak, ezt pontosították most ekképpen. „Az MTA” ugyanis (bizonyos értelemben) nem létezik. Vagy: több MTA is van (ezt is már többször megírtam): van a köztestület (amelybe beléphet mindenki, akinek tudományos fokozata van), van az akadémikusok testülete (elnökkel, közgyűléssel, osztályokkal), és van az akadémiai kutatóközpontok és -intézetek hálózata. Ha „az MTA” volna a résztvevője egy ilyen kerekasztalnak, el kellene dönteni: a köztestületi tagokból választanak ki néhányat, az akadémikusok köréből vagy az intézeti kutatók köréből.
A döntés ezek szerint az volt, hogy az akadémikusok egy „elnöki bizottságát” delegálja az Akadémia: van nyolc ilyen elnöki bizottság, ezek egy része afféle belső ügyekkel foglalkozik (lakásügy, székházügyek), van, ami a működéssel (publikációk, infrastruktúra, magyar tudományosság külföldön), és van még bizottsága a környezettudománynak, az anyanyelvnek és a közoktatásnak. Ezek a bizottságok – gondolom – nem viszik túlzásba az ülésezést, fő funkciójuk, hogy az elnöknek alkalomadtán tanácsot adjanak, a legfontosabb kérdésekben állást foglaljanak.
Nincs okunk kétségbe vonni, hogy például a Közoktatási Elnöki Bizottság valamennyi tagja hozzáértő és remek ember: ne firtassuk, hogy kinek és milyen erős köze van a Professzorok Batthyány Köréhez, azt se, hogy kémikusok vagy állatorvosok mit keresnek a soraikban, és eszünkbe se jusson azt fontolgatni, hogy közülük ki lesz az, aki valóban az asztalnál fog ülni – őrizzük meg hűvös nyugalmunkat.
És ha kellően alacsony már a vérnyomásunk, néhány tétova kérdést azért fogalmazzunk meg. Először is, vajon nem azzal érdemelte-e ki az Akadémia a kormány megtisztelő figyelmét, hogy egy tudományos bizottsága bírálni merészelte Matolcsy felsőoktatás-gyámolító igyekezetét, s ezért most üdvösnek látta egy kissé gyanús összetételű grémiumba beleültetni, hadd kenődjön rá is valami a nem jó illatú anyagból? Hogy megtanulja, magyarán, hogy kinek az oldalán lesz szíves beszállni a politikai küzdelmekbe? Kis figyelmeztetés, fegyelmezés, koki, saller?
Másodszor is, az az Akadémia, amely békésen-szórakozottan rágcsálta a bajuszát, lakkozta a körmét, amikor a felsőoktatást új és új módszerekkel piszkálta, korlátozta és csinálta ki a kormány, vajon miért éppen a közoktatás ügyében érzi úgy, hogy feltétlenül szót kell kapnia? Persze, sok kutatóintézetben foglalkoznak a közoktatás különböző szeleteivel és aspektusaival, vannak a köztestületben is remek szakemberek – de biztos, hogy ők éppen az elnöki bizottságban tömörülnek? Ha már éppen ez az a tárgy (nem pedig a felsőoktatás vagy az egészségügy) és éppen ez az a pillanat (nem pedig évekkel ezelőtt), amikor meg kell szólalni – hogyan és ki tegye?
Mivel azonban már-már oligofrén derű és távol-keleti béke lakozik a szívünkben, ne kérdezősködjünk, legfeljebb kicsit szomorkodjunk: talán nem kellett volna az Akadémiának (bármi legyen is az) a Nemzeti Pedagógus Kar, a Klik vagy az Iparkamara mellé ülnie ahhoz a kereknek nevezett asztalhoz.
