A szép iránti vágy

  • Kálmán C. György
  • 2016. február 10.

Első változat

Rosszul látják mindazok, akik a Szépművészeti Múzeum festménykölcsönzését gyanús ügyletnek vélik. Hiszen anyagi haszonról szó sincs.

Azt nem szeretem én a jelenlegi kormánnyal szemben álló (ún. ellenzéki) gondolkodásban, hogy mindig egyetlen okot keres – és ez a haszon, a pénz. Bármi történik is, azt firtatja, kinek milyen haszna (mekkora pénze) lett belőle, és fel sem tételezi, hogy más mozgatórugói is lehetnek bizonyos eseményeknek.

Itt van például az az ügy, hogy a Szépművészeti Múzeum kikölcsönzött pár antik festményt valakinek, aki azokat egy olyan házba vitte, ahol Habony Árpád sűrűn megfordul. Minden bizonnyal törvényes tranzakció volt ez, ellenőrzött körülmények között. A kormánnyal kevésbé rokonszenvezők ezen felháborodnak, vizsgálatot követelnek, és mindenféle rosszindulatú feltétlezésekkel állnak elő.

haopepe.tumblr.com

Picit Jóképű

 

A méltatlankodás hátterében többek között az áll, hogy ahol Habony Árpád neve akár csak érintőlegesen is felbukkan, ott azonnal politikai vagy anyagi hasznot orront mindenki, és azonnal heves spekulációkba kezd. De hát gondolkodjunk egy kicsit. Ugyan miféle politika lehet néhány régi kép kikölcsönzésében? Árt ez a bukott baloldal liberálisainak? Vagy a Soros-bérenc civileknek? Csapást mér a rezsicsökkentés ellenségeire, a migránspárti norvégokra? Dehogyis. Itt hiába keresgélnénk. Akkor: leesik bármiféle pénz ebből a kormányközeli vállalkozóknak vagy politikusoknak? Kamatot, részesedést, kenőpénzt kasszíroz-e bárki is egy ilyen ügyleten? Ugyan már. Bár ezeken a hasábokon megjelent egy olyan feltételezés, hogy Habony Árpád teremőrként tette magát hasznossá a képek őrzési helyén (s ezzel nyilván a teremőrök busás javadalmazását tette zsebre, számla és szerződés nélkül), de ezt bízvást a fantázia birodalmába utalhatjuk. Mennyit söpörhetett be Habony (vagy bárki, aki kölcsönvette a képeket) azért, hogy néhány festmény egy ideig nála volt? Nyilván semennyit – sőt ő fizetett bérleti díjat, végső soron az államnak.

Ne essünk abba a hibába, hogy mindenütt a pénz mozgását és a pénz mozgató erejét keressük. Más is van a világon.

Vegyük észre, hogy lassú, finom átmenet tanúi vagyunk. A kormány és a hozzá közel állók egyre inkább figyelnek – minden anyagi előnyszerzés ígérete nélkül – a kultúrára: fontossá vált számukra a műélvezet, az esztétikai szemlélődés, a művészet érdek nélküli befogadása. A Szerb utcai akció ennek csak egyetlen apró megnyilvánulása. A képek kölcsönzője (mint mindazok, akik még csak az első lépéseket teszik meg a művészet elsajátításának tekervényes útjain) az ábrázolt tárgyat tartotta szem előtt: az érdekelte, mi van a képen (s kevésbé az, hogyan, miért). Csatajelenetek (ismeretes hazánk kormányának vonzódása a harchoz), szatírok, nimfák, Vénusz és Ámor (a család és a magyar emberek gyermekszaporulata kiemelten fontos téma), valamint tájak (az ingatlanokra és a földvásárlásokra tekintettel) és tengeri kikötő (bizonyára a szabadidő eltöltésére alkalmas jachtokkal). A tárgyválasztás szerinti szelekció rávilágít a kölcsönző széles, de jellegzetes érdeklődésére.

Nagyra kell értékelnünk ezt a minden piszkos anyagiaktól mentes, tisztán esztétikai (noha némileg még ábrázolás-központú) érdeklődést, mert azt jelzi, hogy nem mindig a pénzről, hatalomról, jólétről, befolyásról van szó. A mi vezetőink érző és szépre éhes emberek, akik még áldozni is hajlandóak azért, hogy lelkük épülésére művészettel töltekezzenek. Örüljünk ennek.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.