Azt nem szeretem én a jelenlegi kormánnyal szemben álló (ún. ellenzéki) gondolkodásban, hogy mindig egyetlen okot keres – és ez a haszon, a pénz. Bármi történik is, azt firtatja, kinek milyen haszna (mekkora pénze) lett belőle, és fel sem tételezi, hogy más mozgatórugói is lehetnek bizonyos eseményeknek.
Itt van például az az ügy, hogy a Szépművészeti Múzeum kikölcsönzött pár antik festményt valakinek, aki azokat egy olyan házba vitte, ahol Habony Árpád sűrűn megfordul. Minden bizonnyal törvényes tranzakció volt ez, ellenőrzött körülmények között. A kormánnyal kevésbé rokonszenvezők ezen felháborodnak, vizsgálatot követelnek, és mindenféle rosszindulatú feltétlezésekkel állnak elő.
| ||
A méltatlankodás hátterében többek között az áll, hogy ahol Habony Árpád neve akár csak érintőlegesen is felbukkan, ott azonnal politikai vagy anyagi hasznot orront mindenki, és azonnal heves spekulációkba kezd. De hát gondolkodjunk egy kicsit. Ugyan miféle politika lehet néhány régi kép kikölcsönzésében? Árt ez a bukott baloldal liberálisainak? Vagy a Soros-bérenc civileknek? Csapást mér a rezsicsökkentés ellenségeire, a migránspárti norvégokra? Dehogyis. Itt hiába keresgélnénk. Akkor: leesik bármiféle pénz ebből a kormányközeli vállalkozóknak vagy politikusoknak? Kamatot, részesedést, kenőpénzt kasszíroz-e bárki is egy ilyen ügyleten? Ugyan már. Bár ezeken a hasábokon megjelent egy olyan feltételezés, hogy Habony Árpád teremőrként tette magát hasznossá a képek őrzési helyén (s ezzel nyilván a teremőrök busás javadalmazását tette zsebre, számla és szerződés nélkül), de ezt bízvást a fantázia birodalmába utalhatjuk. Mennyit söpörhetett be Habony (vagy bárki, aki kölcsönvette a képeket) azért, hogy néhány festmény egy ideig nála volt? Nyilván semennyit – sőt ő fizetett bérleti díjat, végső soron az államnak.
Ne essünk abba a hibába, hogy mindenütt a pénz mozgását és a pénz mozgató erejét keressük. Más is van a világon.
Vegyük észre, hogy lassú, finom átmenet tanúi vagyunk. A kormány és a hozzá közel állók egyre inkább figyelnek – minden anyagi előnyszerzés ígérete nélkül – a kultúrára: fontossá vált számukra a műélvezet, az esztétikai szemlélődés, a művészet érdek nélküli befogadása. A Szerb utcai akció ennek csak egyetlen apró megnyilvánulása. A képek kölcsönzője (mint mindazok, akik még csak az első lépéseket teszik meg a művészet elsajátításának tekervényes útjain) az ábrázolt tárgyat tartotta szem előtt: az érdekelte, mi van a képen (s kevésbé az, hogyan, miért). Csatajelenetek (ismeretes hazánk kormányának vonzódása a harchoz), szatírok, nimfák, Vénusz és Ámor (a család és a magyar emberek gyermekszaporulata kiemelten fontos téma), valamint tájak (az ingatlanokra és a földvásárlásokra tekintettel) és tengeri kikötő (bizonyára a szabadidő eltöltésére alkalmas jachtokkal). A tárgyválasztás szerinti szelekció rávilágít a kölcsönző széles, de jellegzetes érdeklődésére.
Nagyra kell értékelnünk ezt a minden piszkos anyagiaktól mentes, tisztán esztétikai (noha némileg még ábrázolás-központú) érdeklődést, mert azt jelzi, hogy nem mindig a pénzről, hatalomról, jólétről, befolyásról van szó. A mi vezetőink érző és szépre éhes emberek, akik még áldozni is hajlandóak azért, hogy lelkük épülésére művészettel töltekezzenek. Örüljünk ennek.
