A tanárságról

  • Kálmán C. György
  • 2016. február 5.

Első változat

A tanárok munkaideje nem mérhető sem az osztályteremben, sem az iskolában töltött órákkal. Értelmiségiekről van szó.

Csak egyetlen rövid megjegyzést teszek a tanárok zúgolódásához, lázongásához, elégedetlenkedéséhez, meg az erre adott kormányzati válaszokhoz (amelyektől a hatalom azt reméli – sajnos, joggal –, hogy leszivárog a közvéleménybe is, és ott erősen hatni fog).

Ennyi: a tanár értelmiségi foglalkozás.

Ez azt jelenti, hogy azon a munkán kívül, amit a tanteremben végez, a tanárnak rengeteg kötelessége és dolga van. Nemcsak felkészülni az órákra, hanem szakmailag tájékozódni és feltöltekezni, pedagógiai problémákon gondolkodni (és konkrét gondokat megoldani), új és új módszereket kitalálni; ezen felül a diákokkal minél többet kommunikálni, időt tölteni velük, meghallgatni és segíteni őket, beszélgetni a többi tanárral (szakmai és nevelési ügyek miatt egyaránt) –, és persze sokakra hárul a dolgozatjavítás, a segédeszközök beszerzésének és karbantartásának feladata, meg ki tudja, mi minden.

false

Az értelmiségi pályák olyanok, hogy nem a munkahelyen (és a látható, dokumentálható munkával) töltött idő az, amit „munkaidőként” számításba kell venni; hanem idetartozik mindaz, amit a kívülálló (és gyakorta szándékosan értetlen) megfigyelő csak olvasgatásnak, beszélgetésnek, mélázásnak gondol. Ezért azok a (kormányzati) hangok, hogy mindaz, ami miatt a tanárok panaszkodnak, bőven belefér a „munkaidejükbe” – hamisak, hazugok, és teljesen rossz kiindulóponton alapulnak.

Két ellenvetés adódhat – először is, egy jó villanyszerelő, pék vagy buszvezető is képezi magát, ő is töprenghet szakmai kérdéseken, felkészülhet, kommunikálhat; csak hát nyilvánvalóan mások az arányok és a hangsúlyok. Sokkal többet számít a rutin, a gyorsaság és hatékonyság (ami a tanárok esetében aligha értelmezhető); és bár igen fontos dolgok vannak rájuk is bízva, talán a gyerek a világításnál, kenyérnél, közlekedésnél is fontosabb. Másodszor: vannak hülye és rossz tanárok, akik megérdemlik, hogy az utolsó percig kihasználják a munkaidejüket, úgysem foglalkoznak mással, mint a gyerekek egzecíroztatásával, életük megkeserítésével. Csakhogy lehet, hogy ők éppen attól lettek hülyék és rosszak, mert soha nem volt lehetőségük valódi értelmiségi életet élniük; és a villanyszerelőkkel, pékekkel, buszvezetőkkel szembeni várakozásainkat sem idomítjuk a kontárok színvonalához.

Nem akarom túltolni, tehát csak annyi, még egyszer: senki ne üljön fel annak a kormányzati propagandának, amelyik el akarja hitetni: a tanárok ráérnek, mindenre van idejük, kevés időt töltenek az osztályteremben (szertárban, tornateremben, laborban), na jó, az adminisztrációt majd kicsit csökkentjük. Nem. Értelmiségi emberekről van szó, akiknek felelősségük és kötelességeik vannak, és ahhoz, hogy a munkájukat végezhessék, minél több (úgynevezett: szabad)időre is szükségük van.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.