Csak egyetlen rövid megjegyzést teszek a tanárok zúgolódásához, lázongásához, elégedetlenkedéséhez, meg az erre adott kormányzati válaszokhoz (amelyektől a hatalom azt reméli – sajnos, joggal –, hogy leszivárog a közvéleménybe is, és ott erősen hatni fog).
Ennyi: a tanár értelmiségi foglalkozás.
Ez azt jelenti, hogy azon a munkán kívül, amit a tanteremben végez, a tanárnak rengeteg kötelessége és dolga van. Nemcsak felkészülni az órákra, hanem szakmailag tájékozódni és feltöltekezni, pedagógiai problémákon gondolkodni (és konkrét gondokat megoldani), új és új módszereket kitalálni; ezen felül a diákokkal minél többet kommunikálni, időt tölteni velük, meghallgatni és segíteni őket, beszélgetni a többi tanárral (szakmai és nevelési ügyek miatt egyaránt) –, és persze sokakra hárul a dolgozatjavítás, a segédeszközök beszerzésének és karbantartásának feladata, meg ki tudja, mi minden.
| ||
Az értelmiségi pályák olyanok, hogy nem a munkahelyen (és a látható, dokumentálható munkával) töltött idő az, amit „munkaidőként” számításba kell venni; hanem idetartozik mindaz, amit a kívülálló (és gyakorta szándékosan értetlen) megfigyelő csak olvasgatásnak, beszélgetésnek, mélázásnak gondol. Ezért azok a (kormányzati) hangok, hogy mindaz, ami miatt a tanárok panaszkodnak, bőven belefér a „munkaidejükbe” – hamisak, hazugok, és teljesen rossz kiindulóponton alapulnak.
Két ellenvetés adódhat – először is, egy jó villanyszerelő, pék vagy buszvezető is képezi magát, ő is töprenghet szakmai kérdéseken, felkészülhet, kommunikálhat; csak hát nyilvánvalóan mások az arányok és a hangsúlyok. Sokkal többet számít a rutin, a gyorsaság és hatékonyság (ami a tanárok esetében aligha értelmezhető); és bár igen fontos dolgok vannak rájuk is bízva, talán a gyerek a világításnál, kenyérnél, közlekedésnél is fontosabb. Másodszor: vannak hülye és rossz tanárok, akik megérdemlik, hogy az utolsó percig kihasználják a munkaidejüket, úgysem foglalkoznak mással, mint a gyerekek egzecíroztatásával, életük megkeserítésével. Csakhogy lehet, hogy ők éppen attól lettek hülyék és rosszak, mert soha nem volt lehetőségük valódi értelmiségi életet élniük; és a villanyszerelőkkel, pékekkel, buszvezetőkkel szembeni várakozásainkat sem idomítjuk a kontárok színvonalához.
Nem akarom túltolni, tehát csak annyi, még egyszer: senki ne üljön fel annak a kormányzati propagandának, amelyik el akarja hitetni: a tanárok ráérnek, mindenre van idejük, kevés időt töltenek az osztályteremben (szertárban, tornateremben, laborban), na jó, az adminisztrációt majd kicsit csökkentjük. Nem. Értelmiségi emberekről van szó, akiknek felelősségük és kötelességeik vannak, és ahhoz, hogy a munkájukat végezhessék, minél több (úgynevezett: szabad)időre is szükségük van.
