Ott rontjuk el, mi, politikához nem értő és gyanakvó emberek, hogy képtelenek vagyunk belelátni a hátsó szándékokba, a szándékok mögött meghúzódó megfontolásokba, a megfontolások valódi mozgatóiba. Úgy hisszük, hogy amit látunk, az elegendő ahhoz, hogy örvendezzünk vagy felháborodjunk – mert nem vesszük észre, milyen kifinomult, bonyolult, soktényezős játék végeredménye az, ami a szemünk elé kerül.
| ||
Itt van ez az emlékmű a Szabadság téren. Azt hisszük, hogy valami minden szempontból elhibázott szörnyűség épült, a megígért konzultációk kihagyásával, orvul, hirtelen. Dühöngünk, értelmezni próbáljuk a „hagymázos őrületet és szellemi katyvaszt” (ahogyan egyesek nevezik), és nem veszünk tudomást a rejtett üzenetről.
Érettségizett olvasóim jól ismerik a csodaszép ifjú, Ganümédész történetét: a fiú olyan gyönyörű volt, hogy maga Zeusz szeretett bele, és sas képében szállt le érte, hogy elrabolja és szeretőjévé tegye. Mondom: sas képében. Így azután bár a német megszállás emlékművében szó sincs explicit módon homoerotikus vonzalmakról, mégis (rejtetten, áttételesen) felidézi az antik mítoszt, a középpontba állított, lányos vonású csinos férfialak pedig alig félreérthetően utal az azonos neműek vonzalmára.
Vagyis, röviden: az emlékmű állítói (jaj, nem akarom azt írni, hogy felállítói) odakacsintanak az LMBTQ-mozgalmakra, gesztust tesznek mindazoknak, akik a szokásos heteroszexuális kapcsolattól eltérően képzelik el ember és ember kapcsolatát.
Hogy nem ez a szobor deklarált mondandója? Hogy ez szóba sem került, amikor csak a kormány bármit mondott a készülő műről? Ne legyünk naivak, erről persze szó sem lehetett. Elsősorban a jobboldalnak és a szélsőjobbnak szóltak a kimondott szavak, meg mindazoknak, akiket egyáltalán érdekel ez a régmúlt történelem, és le akarják tudni az emlékezés kényelmetlen feladatát. De joggal lehet arra számítani, hogy az arra érzékenyek rálelnek a nekik szóló titkos üzenetre, meglátják Gábrielben Ganümédészt, s egyúttal valamennyi sorstársukat a szexuális másságban. Így – Kerényi Imre ide vagy oda – a hatalmon levők mégiscsak megnyugtatják ezt a szubkultúrát: odafigyelünk rátok, kultuszhelyet emelünk nektek, ismerjetek magatokra a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű szoborcsoportban.
Az efféle kódok feltörésében ez a közösség nagyon is gyakorlott. Úgy hírlik, a hajdani húszforintoson szereplő (egyébként Ganümédész-Gábrielre és pózára eléggé hasonlító) férfialak a melegek körében kultikusnak számított.
| ||
Valami rejtélyes okból Wolf Kati eurovíziós versenydala pillanatok alatt népszerűvé vált az LMBTQ-körökben – nem is szólva az amerikai Katolikus Legényegyletekről szóló dalról, amelynek a szövegében ugyancsak semmi utalás nincs a nemiség semmilyen formájára, mégis a melegek himnusza.
Nincs szükség arra, hogy a hatalom nyíltan beszéljen – ezzel sokakat elidegenítene magától (és az emlékműtől), jobb ez a kétértelműség, hogy csak az értse, akit érint, akinek füle-orra-szeme van rá. Nagyon ügyes – és már-már meghatóan toleráns és emberi. Már látom, hogy alkonyattól késő éjjelig meleg párok zarándokolnak majd Gábrielhez csókolózni, jövőre talán már a Pride menete is erre kanyarodik.
