Teje van

  • Kálmán C. György
  • 2014. július 17.

Első változat

Két idézet – helyett: a Krétakör megítélt pályázati pénzének lefaragásáról nyilatkozott a bizottsági elnök, kísértetiesen úgy, mint a viccbéli rabbi.

Szerettem volna ezt a blogot két idézettel megoldani, ahogyan már többször tettem, de nem lett volna elég érthető. Az egyik idézet Vasvári Csabától származott volna, aki a Színházművészeti Bizottság elnöke. Ez az a bizottság, amelyik a Krétakörnek már megítélt (amúgy sem túl magas) összeget jócskán megkurtította – pontosabban, javasolta a miniszternek, hogy kevesebb támogatást adjon a Krétakör támogatására. A másik idézet egy zsidó vicc lett volna, azt majd később.

Szóval – az történt (ahogyan itt is olvasható), hogy a Krétakör – mint már annyiszor – a magyar kultúra legfőbb (állami) támogatójához, magához az Emberi Erőforrás Minisztériumhoz fordult pénzért, és „a kuratórium által megítélt működési támogatását az Emmi önkényesen – bár törvényben biztosított módon – a harmadával csökkentette”. A Krétakör vezetője erre videoüzenettel reagált.

Vasvári Csaba

Vasvári Csaba

Fotó: MTI

Mit tehet ilyenkor a megszólított? Nyilván nem akar egyenes választ adni, és bár a pokolba kívánja a kérdezőt, durván elküldeni sem lehet. Igyekeznie kell ezért valami mellékkörülményre terelni a figyelmet (és a vitát), amely összefügg ugyan a vita tárgyával, de inkább zavarba ejti a kérdezőt, semmint előrevinné a diszkussziót. Határozottnak kell lenni, és azt, ami történt, a lehető legtermészetesebbnek beállítani. Az sem árt, ha meghökkentően arcátlan (hücpe) a válaszadó – az úgy meghökkenti a kérdezőt, hogy szóhoz sem jut.

A bizottsági elnök tehát ezt mondja: „ennek számos oka van. Egyrészt nőtt a pályázók száma, így az igényelt keretösszeg is, ugyanakkor az összkeret nem változott. Szó sincs politikai döntésről, de a Krétakör vezetését ismerve tudja, tájékozottak annyira, hogy átlátják, mivel jár egy pályázat. Lehet rajta nyerni és veszíteni. Ők nyertek, az, hogy az összeg kicsi-e vagy nagy, abba nem menne bele. A pályázat folyamatát jogszabály köti, és minden pályázónak szíve joga elégedettnek vagy elégedetlennek lenni.”

És ekkor jutott az eszembe a zsidó vicc (egy változata németül itt). Bizonyítékául annak, hogy a kormány- és kormányközeli kommunikáció nem ragaszkodik az ezeréves talajgyökér-hagyományokhoz, hanem bátran merít a zsidó szóbeli kultúrából is. Íme:

A rabbi felajánlja Grünnek, hogy vegye el a lányát, jó parti. Grün benéz a szobába, és látja, hogy a lány szoptat. Felháborodva vonja kérdőre a rabbit: – De hát ez a lány szoptat! – Mire a rabbi indignálódva: – Nü? Ideje van, teje van, miért ne szoptatna?

Neked ajánljuk