Wittner Nagy Imréről

Amiről nem

  • Kálmán C. György
  • 2011. november 29.

Első változat

Wittner Mária szerint Nagy Imre gyáva volt - hát, erről nem érdemes írni. Majdnem semmit

Vannak kedves súgóim, akik ötleteket meg tanácsokat adnak, hogy miről is kéne írnom ezen a blogon (holott még alig indult meg) (vagy bárhol máshol, ahová írhatnék). Ilyenkor általában lebeszélem magam, ha tehát valakinek javaslata volna, legjobb, ha nem mondja, akkor talán mégiscsak megírom.

Most például nem írok, csakazértsem, Wittner Máriáról, aki újabban gyávának nevezte Nagy Imrét, és azt javasolta, hogy a kivégzett miniszterelnökről elnevezett díjat szüntessék meg. Pedig kaptam hozzá anyagot is – ezt mondta Wittner egy – ha jól látom, 2001-es – interjújában:

 

„Azzal, hogy Nagy Imrét ott hagyták a 301-es parcellában, mert a lánya nem engedte áttenni a díszsírhelyre, azzal, hogy ott maradt a fegyveresek között, akkor vált igazán 1956 – most már általunk is elfogadott – miniszterelnökévé. Ma már mondhatjuk, hogy Nagy Imre a fegyveres harcosok miniszterelnöke is volt. Azt hiszem, Nagy Imre június 16-án vált igazán mártírrá, átérzetten és elfogadottan mártírrá. Annak idején voltak olyan hangok, hogy na és, kivégezték a Rajkot is, de ma már nem hiszem, hogy ilyen felhangokat hallani lehetne Nagy Imrével kapcsolatban. Ha valaki esetleg az ellenkezőjét állítja, az igazságtalan. Egyforma volt a hóhérunk, egyformák és névtelenek sírjaink, még a kivégzés formája is egyforma volt. Kötél.”

 

És most meg, ugye, egészen mást mond.

Nem vagyok a tolerancia bajnoka, nem bocsátok meg mindig mindenkinek, de Wittner Mária szerintem nem vehető komolyan. Elég idős is már, sose az eszéért szerette, aki szerette, és ha nem ő áll elő ezzel az agyatlan hülyeséggel (hogy Nagy Imre gyáva lett volna), akkor – finomabb megfogalmazással bár – megtette volna valaki más. Ne higgyük azt, hogy Wittner mozgatja pártját (vagy frakcióját), ő csak olykor kapóra jön (máskor meg kínos perceket okoz). Mást mond most, mint tíz éve? Hát, istenkém. Nem ő az egyetlen. És ráadásul ő egyetlen ember megítélését tekintve változtatott radikálisan a véleményén, nem a demokrácia mibenlétéről vagy a törvénykezés alapvető szabályairól gondol mást (már ha valaha is gondolt bármit ezekről). És, ismétlem, idős: nem biztos, hogy ugyanúgy kérhető számon minden szava, mint ifjabb társain.

Amúgy is: ha láttuk, hogy Wittner miket művelt és mondott az elmúlt években, nem egészen váratlan, amivel most előállt. A Magyar Gárda zászlóanyja (vagy micsoda) ugyan miért is kedvelné a kommunista múltú Nagy Imrét? Az, aki hajmeresztő és eléggé zavaros nyilatkozatokkal áll elő újra meg újra, miért volna a következetesség bajnoka?

Szóval, nem akarok írni Wittnerről. Annyi más bajunk van.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.