Most elég ingerült vagyok, igaz, máskor is, de most nincs kedvem leplezni.
Holott örömteli hírek érkeztek. Nem ironizálok, tényleg örülök neki, hogy megszólalt az MTA II. (Filozófiai és Történettudományok) osztálya abban az ügyben, hogy Rétvári Bence államtitkárnak ellenállhatatlan vágya támadt átnevezni a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumát Ságváriról bármi másra – s ezenközben lépten-nyomon „az MTA-ra” hivatkozott, meg persze a törvényre, törvényességre.
| ||
Emlékszünk, ugye? Az MTA-ra azt a feladatot rótta még az előző Orbán-kormány, hogy vegye sorra azokat a történelmi személyiségeket, akikről közterület van elnevezve, és adjon tanácsot: kinek a neve maradhat, kit nem javasolnak, kit tiltanak. Az MTA Történettudományi Intézete kijelölt egy háromtagú bizottságot, amely készített egy jelentést (amit az MTA elnöke jóváhagyott – állítólag bele is nyúlt itt-ott), és ezt a jelentést lobogtatja most Rétvári államtitkár. Amelynek értelmében Ságvári neve nem volna ajánlott.
Ez ellen – mind a lobogtatás, mind a hajdani javaslat ellen – kelt ki most a II. osztály, és „ezért levélben fordultak Lovász Lászlóhoz, az MTA elnökéhez, hogy az Akadémiára háruló utcanév-véleményezési gyakorlatot vizsgálják felül”, egyúttal felhívják az elnök figyelmét arra, hogy „kívánatos változtatni az akadémiai véleményezés módszertanán”. Maximálisan egyetértek, boldognak kellene lennem.
De ahogy ezt írom, egyre dühösebb vagyok.
Egyrészt azért, mert a reakció jócskán megkésett. Az igaz ugyan, hogy most kerül sor először a bizottság javaslatának gyakorlatba történő átültetésére, tehát most vált aktuálissá a tiltakozás – de hát nehezen győzöm le magamban azt a rendkívül rosszindulatú gyanút, hogy a feladatot az előző elnök lőcsölte az Akadémiára (annak egy intézetére), és most az új elnökhöz fordul az osztály – talán nem véletlenül. Nem a regnáló, nagy hatalmú elnökkel szálltak vitába annak hivatali ideje alatt, hanem utólag mutogatnak vissza, amikor már nincs tartani valójuk Pálinkástól. Nem vették volna észre idestova két évvel ezelőtt, hogy mi történik? Ugyan, mi akadálya volt akkor, hogy felemeljék a szavukat? A számtalan újságcikket nem is említeném – de volt például egy petíció, amely nagyon határozottan szembefordult ezzel az eljárással. Fel sem tűnt? Gyengélkedtek? Szabadságon voltak?
Másrészt azért, mert ugyan jól ki vagyunk segítve, ha éppen – és pont – az utcanév-véleményezés szúr szemet az osztálynak. Ugyan már. Nem veszik észre a kiváló (irónia nélkül! valóban többségükben kiváló) tudósok, hogy sokkal általánosabb problémáról van szó? Strukturális hibáról: annak baljós tisztázatlanságáról, hogy hogyan függ (vagy nem függ) a mindenkori hatalomtól az Akadémia, hogy milyen szívességre kérheti (vagy nem kérheti) a tudomány képviselőit a politika és így tovább. Hogy micsoda nagy baj van, ha a tudósoknak imponál egy olyan szellemóriással parolázni, mint egy államtitkár – a politikusok meg kéjjel sütkéreznek a tudományos tekintély fényénél. Nem az utcanevek bizottságával, hanem az Akadémia politikai szerepvállalásával, a testület (testületi) részvételével van probléma. Ezt kell helyretenni, nem holmi alkalmi bizottságok hülye véleményeit.
Harmadrészt, mi tagadás, személyes hiúságomban vagyok megsértve. Nemcsak, hogy erről az egész utcanévszégyenről írtam ezeken a hasábokon annak idején, szerintem világosan és egyértelműen, hanem immár vagy két évtizede számos írásban arról pofázok (kérésre kimerítő bibliográfiával szolgálok), hogy micsoda agyrém az akadémiai (tudományos) és politikai feladatok, megbízatások, kérések, szívességek összekeveredése. A politikának persze elemi érdeke, hogy ezt a zavaros helyzetet fenntartsa – az Akadémiára nézve azonban ez nemcsak veszélyes, de van (lett volna) rá módja, hogy tisztázza a tisztázandókat, van (lett volna) elég ereje, hogy egyértelmű helyzetet teremtsen. De hiába írtam én bármit. A reakciók elmaradtak. Legfeljebb morogtak rám, vállat vontak, lesöpörték, amit írtam. Jól elvoltak ezzel. Mindenkinek kényelmesebb volt nem bolygatni ezt az ügyet, mostanáig.
Szóval egyrészt gratulálok és örülök. Másrészt menjenek a francba.
