Az osztály háborog

  • Kálmán C. György
  • 2015. március 31.

Első változat

Az MTA II. osztálya kikelt az ellen, hogy Rétvári államtitkár unos-untalan az Akadémiára hivatkozik a szegedi Ságvári Gimnázium tervezett átnevezésével kapcsolatban. Levelet is írt az MTA elnökének.

Most elég ingerült vagyok, igaz, máskor is, de most nincs kedvem leplezni.

Holott örömteli hírek érkeztek. Nem ironizálok, tényleg örülök neki, hogy megszólalt az MTA II. (Filozófiai és Történettudományok) osztálya abban az ügyben, hogy Rétvári Bence államtitkárnak ellenállhatatlan vágya támadt átnevezni a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumát Ságváriról bármi másra – s ezenközben lépten-nyomon „az MTA-ra” hivatkozott, meg persze a törvényre, törvényességre.

false

 

Fotó: MTI

Emlékszünk, ugye? Az MTA-ra azt a feladatot rótta még az előző Orbán-kormány, hogy vegye sorra azokat a történelmi személyiségeket, akikről közterület van elnevezve, és adjon tanácsot: kinek a neve maradhat, kit nem javasolnak, kit tiltanak. Az MTA Történettudományi Intézete kijelölt egy háromtagú bizottságot, amely készített egy jelentést (amit az MTA elnöke jóváhagyott – állítólag bele is nyúlt itt-ott), és ezt a jelentést lobogtatja most Rétvári államtitkár. Amelynek értelmében Ságvári neve nem volna ajánlott.

Ez ellen – mind a lobogtatás, mind a hajdani javaslat ellen – kelt ki most a II. osztály, és „ezért levélben fordultak Lovász Lászlóhoz, az MTA elnökéhez, hogy az Akadémiára háruló utcanév-véleményezési gyakorlatot vizsgálják felül”, egyúttal felhívják az elnök figyelmét arra, hogy „kívánatos változtatni az akadémiai véleményezés módszertanán”. Maximálisan egyetértek, boldognak kellene lennem.

De ahogy ezt írom, egyre dühösebb vagyok.

Egyrészt azért, mert a reakció jócskán megkésett. Az igaz ugyan, hogy most kerül sor először a bizottság javaslatának gyakorlatba történő átültetésére, tehát most vált aktuálissá a tiltakozás – de hát nehezen győzöm le magamban azt a rendkívül rosszindulatú gyanút, hogy a feladatot az előző elnök lőcsölte az Akadémiára (annak egy intézetére), és most az új elnökhöz fordul az osztály – talán nem véletlenül. Nem a regnáló, nagy hatalmú elnökkel szálltak vitába annak hivatali ideje alatt, hanem utólag mutogatnak vissza, amikor már nincs tartani valójuk Pálinkástól. Nem vették volna észre idestova két évvel ezelőtt, hogy mi történik? Ugyan, mi akadálya volt akkor, hogy felemeljék a szavukat? A számtalan újságcikket nem is említeném – de volt például egy petíció, amely nagyon határozottan szembefordult ezzel az eljárással. Fel sem tűnt? Gyengélkedtek? Szabadságon voltak?

Másrészt azért, mert ugyan jól ki vagyunk segítve, ha éppen – és pont – az utcanév-véleményezés szúr szemet az osztálynak. Ugyan már. Nem veszik észre a kiváló (irónia nélkül! valóban többségükben kiváló) tudósok, hogy sokkal általánosabb problémáról van szó? Strukturális hibáról: annak baljós tisztázatlanságáról, hogy hogyan függ (vagy nem függ) a mindenkori hatalomtól az Akadémia, hogy milyen szívességre kérheti (vagy nem kérheti) a tudomány képviselőit a politika és így tovább. Hogy micsoda nagy baj van, ha a tudósoknak imponál egy olyan szellemóriással parolázni, mint egy államtitkár – a politikusok meg kéjjel sütkéreznek a tudományos tekintély fényénél. Nem az utcanevek bizottságával, hanem az Akadémia politikai szerepvállalásával, a testület (testületi) részvételével van probléma. Ezt kell helyretenni, nem holmi alkalmi bizottságok hülye véleményeit.

Harmadrészt, mi tagadás, személyes hiúságomban vagyok megsértve. Nemcsak, hogy erről az egész utcanévszégyenről írtam ezeken a hasábokon annak idején, szerintem világosan és egyértelműen, hanem immár vagy két évtizede számos írásban arról pofázok (kérésre kimerítő bibliográfiával szolgálok), hogy micsoda agyrém az akadémiai (tudományos) és politikai feladatok, megbízatások, kérések, szívességek összekeveredése. A politikának persze elemi érdeke, hogy ezt a zavaros helyzetet fenntartsa – az Akadémiára nézve azonban ez nemcsak veszélyes, de van (lett volna) rá módja, hogy tisztázza a tisztázandókat, van (lett volna) elég ereje, hogy egyértelmű helyzetet teremtsen. De hiába írtam én bármit. A reakciók elmaradtak. Legfeljebb morogtak rám, vállat vontak, lesöpörték, amit írtam. Jól elvoltak ezzel. Mindenkinek kényelmesebb volt nem bolygatni ezt az ügyet, mostanáig.

Szóval egyrészt gratulálok és örülök. Másrészt menjenek a francba.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.