Csányi viccel

  • Kálmán C. György
  • 2013. július 25.

Első változat

Csányi Sándor csak azért és akkor szólalt meg, mert és amikor az ő lábára léptek – nem is olyan nagyon, ami azt illeti. Eddig mindenről bölcsen hallgatott, vígan szotyizott ő is a megfelelő lelátókon. Most meg mindjárt szent lesz.

Az alapeset, ugyebár, az, hogy havi kétszáz pengő fixszel ma az ember könnyen viccel. Ezt a nagy igazságot csak annyiban kell megszorításokkal kezelnünk, amennyiben a viccelődés nem jár feltétlenül együtt a humorérzékkel – de az kétségtelen, hogy a viccelődés közönsége hajlamosabb jó humort tulajdonítani annak, aki jól van eleresztve, magyarán: gazdag.

Jókat derült tehát Csányi Sándor válogatott közönsége azon, amit a sokmilliárdos bankelnök váratlan és hatalmas mennyiségű részvényeladásáról és az őt ért támadásokról nyilatkozott – persze, legyünk jóindulatúak, a kuncogás talán nem (vagy nemcsak) a megszólaló hatalmas pénzének szólt, hanem udvarias reakció volt, ami kijár bárkinek, aki önként a sajtó képviselői elé áll (ül), és elmondja, amire mindenki kíváncsi. És egyébként is – humor, vicc ide vagy oda, a sok pénz azért súlyt adhat a szavaknak, ha a kedves vevő tízmillióval a zsebében kér ötér’ túrót, akkor nem egyszerű dolog azt mondani neki, hogy elfogyott. Szerzünk.

De hogy legalábbis némi fenntartásokkal kell fogadnunk a nagyon gazdag emberek jajszavait, arra már Demján Sándor hirtelen feltámadt jogállamiság-szeretetével kapcsolatban figyelmeztetett Para-Kovács. Azt a panaszt is nehéz komolyan venni, hogy miféle súlyos támadások érik az OTP-vezért – hogy egészségi állapotának rossz hírét keltik? Hát, istenkém, ennyit azért bárki elvisel, ekkora vagyonnal meg még inkább. Olyan nagyon nem pityergek miatta. Mitől tehát ez a hirtelen feltámadt rokonszenv és érdeklődés Csányi iránt?

Hát azért, mert mondott valamit Lázár Jánosról. Azt mondta róla, hogy Lázárt nem ismeri (személyesen [annyira]), de lám, milyen ügyesen elintézte ezt a trafikügyet.

Derültség, taps.

Ezt a megjegyzést mindenki – bizonyára joggal – ironikus oldalvágásnak tekintette, s ezzel mintegy érdek- és értékközösségbe kerültünk (száraz, kényelmes, biztonságos érzés) a bankelnökkel magával, aki lám, mégiscsak megérti az egyszerű (és pénztelen) emberek gondjait, és bátran bírálja a mégoly magas polcon lévő kormányzati tényezőket. Ok az örömre, a bizakodásra; végre valaki kimondta helyettünk (és, mint mondtam, a milliárdokkal a háttérben más a súlya a szavaknak), hogy még sincs minden rendben. Hurrá.

Valahogy mégsem vagyok boldog. Csányi csak azért és akkor szólalt meg, mert és amikor az ő lábára léptek – nem is olyan nagyon, ami azt illeti. (Irigylem a problémáit.) Eddig mindenről bölcsen hallgatott, vígan szotyizott ő is a megfelelő lelátókon. Most meg mindjárt szent lesz. „Lázár és a trafikügy: Csányié az év beszólása” – ezt a címet adta az ATV a sajtótájékoztatóról szóló kis videónak.

Ha ez igaz, borzalmas évünk lesz.

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.