Az alapeset, ugyebár, az, hogy havi kétszáz pengő fixszel ma az ember könnyen viccel. Ezt a nagy igazságot csak annyiban kell megszorításokkal kezelnünk, amennyiben a viccelődés nem jár feltétlenül együtt a humorérzékkel – de az kétségtelen, hogy a viccelődés közönsége hajlamosabb jó humort tulajdonítani annak, aki jól van eleresztve, magyarán: gazdag.
Jókat derült tehát Csányi Sándor válogatott közönsége azon, amit a sokmilliárdos bankelnök váratlan és hatalmas mennyiségű részvényeladásáról és az őt ért támadásokról nyilatkozott – persze, legyünk jóindulatúak, a kuncogás talán nem (vagy nemcsak) a megszólaló hatalmas pénzének szólt, hanem udvarias reakció volt, ami kijár bárkinek, aki önként a sajtó képviselői elé áll (ül), és elmondja, amire mindenki kíváncsi. És egyébként is – humor, vicc ide vagy oda, a sok pénz azért súlyt adhat a szavaknak, ha a kedves vevő tízmillióval a zsebében kér ötér’ túrót, akkor nem egyszerű dolog azt mondani neki, hogy elfogyott. Szerzünk.
De hogy legalábbis némi fenntartásokkal kell fogadnunk a nagyon gazdag emberek jajszavait, arra már Demján Sándor hirtelen feltámadt jogállamiság-szeretetével kapcsolatban figyelmeztetett Para-Kovács. Azt a panaszt is nehéz komolyan venni, hogy miféle súlyos támadások érik az OTP-vezért – hogy egészségi állapotának rossz hírét keltik? Hát, istenkém, ennyit azért bárki elvisel, ekkora vagyonnal meg még inkább. Olyan nagyon nem pityergek miatta. Mitől tehát ez a hirtelen feltámadt rokonszenv és érdeklődés Csányi iránt?
Hát azért, mert mondott valamit Lázár Jánosról. Azt mondta róla, hogy Lázárt nem ismeri (személyesen [annyira]), de lám, milyen ügyesen elintézte ezt a trafikügyet.
Derültség, taps.
Ezt a megjegyzést mindenki – bizonyára joggal – ironikus oldalvágásnak tekintette, s ezzel mintegy érdek- és értékközösségbe kerültünk (száraz, kényelmes, biztonságos érzés) a bankelnökkel magával, aki lám, mégiscsak megérti az egyszerű (és pénztelen) emberek gondjait, és bátran bírálja a mégoly magas polcon lévő kormányzati tényezőket. Ok az örömre, a bizakodásra; végre valaki kimondta helyettünk (és, mint mondtam, a milliárdokkal a háttérben más a súlya a szavaknak), hogy még sincs minden rendben. Hurrá.
Valahogy mégsem vagyok boldog. Csányi csak azért és akkor szólalt meg, mert és amikor az ő lábára léptek – nem is olyan nagyon, ami azt illeti. (Irigylem a problémáit.) Eddig mindenről bölcsen hallgatott, vígan szotyizott ő is a megfelelő lelátókon. Most meg mindjárt szent lesz. „Lázár és a trafikügy: Csányié az év beszólása” – ezt a címet adta az ATV a sajtótájékoztatóról szóló kis videónak.
Ha ez igaz, borzalmas évünk lesz.
