Csányi viccel

  • Kálmán C. György
  • 2013. július 25.

Első változat

Csányi Sándor csak azért és akkor szólalt meg, mert és amikor az ő lábára léptek – nem is olyan nagyon, ami azt illeti. Eddig mindenről bölcsen hallgatott, vígan szotyizott ő is a megfelelő lelátókon. Most meg mindjárt szent lesz.

Az alapeset, ugyebár, az, hogy havi kétszáz pengő fixszel ma az ember könnyen viccel. Ezt a nagy igazságot csak annyiban kell megszorításokkal kezelnünk, amennyiben a viccelődés nem jár feltétlenül együtt a humorérzékkel – de az kétségtelen, hogy a viccelődés közönsége hajlamosabb jó humort tulajdonítani annak, aki jól van eleresztve, magyarán: gazdag.

Jókat derült tehát Csányi Sándor válogatott közönsége azon, amit a sokmilliárdos bankelnök váratlan és hatalmas mennyiségű részvényeladásáról és az őt ért támadásokról nyilatkozott – persze, legyünk jóindulatúak, a kuncogás talán nem (vagy nemcsak) a megszólaló hatalmas pénzének szólt, hanem udvarias reakció volt, ami kijár bárkinek, aki önként a sajtó képviselői elé áll (ül), és elmondja, amire mindenki kíváncsi. És egyébként is – humor, vicc ide vagy oda, a sok pénz azért súlyt adhat a szavaknak, ha a kedves vevő tízmillióval a zsebében kér ötér’ túrót, akkor nem egyszerű dolog azt mondani neki, hogy elfogyott. Szerzünk.

De hogy legalábbis némi fenntartásokkal kell fogadnunk a nagyon gazdag emberek jajszavait, arra már Demján Sándor hirtelen feltámadt jogállamiság-szeretetével kapcsolatban figyelmeztetett Para-Kovács. Azt a panaszt is nehéz komolyan venni, hogy miféle súlyos támadások érik az OTP-vezért – hogy egészségi állapotának rossz hírét keltik? Hát, istenkém, ennyit azért bárki elvisel, ekkora vagyonnal meg még inkább. Olyan nagyon nem pityergek miatta. Mitől tehát ez a hirtelen feltámadt rokonszenv és érdeklődés Csányi iránt?

Hát azért, mert mondott valamit Lázár Jánosról. Azt mondta róla, hogy Lázárt nem ismeri (személyesen [annyira]), de lám, milyen ügyesen elintézte ezt a trafikügyet.

Derültség, taps.

Ezt a megjegyzést mindenki – bizonyára joggal – ironikus oldalvágásnak tekintette, s ezzel mintegy érdek- és értékközösségbe kerültünk (száraz, kényelmes, biztonságos érzés) a bankelnökkel magával, aki lám, mégiscsak megérti az egyszerű (és pénztelen) emberek gondjait, és bátran bírálja a mégoly magas polcon lévő kormányzati tényezőket. Ok az örömre, a bizakodásra; végre valaki kimondta helyettünk (és, mint mondtam, a milliárdokkal a háttérben más a súlya a szavaknak), hogy még sincs minden rendben. Hurrá.

Valahogy mégsem vagyok boldog. Csányi csak azért és akkor szólalt meg, mert és amikor az ő lábára léptek – nem is olyan nagyon, ami azt illeti. (Irigylem a problémáit.) Eddig mindenről bölcsen hallgatott, vígan szotyizott ő is a megfelelő lelátókon. Most meg mindjárt szent lesz. „Lázár és a trafikügy: Csányié az év beszólása” – ezt a címet adta az ATV a sajtótájékoztatóról szóló kis videónak.

Ha ez igaz, borzalmas évünk lesz.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.