...és nem is katona

  • Kálmán C. György
  • 2013. július 22.

Első változat

A miniszterelnököt (és kormányát) újabban gyakran hasonlítják – nem akarata ellenére – hadban álló katonához, hadvezérhez, stratégához. Nem helyesen.

Nemrégiben írtam arról, hogy a kormányt és vezetőjét az óvodásokhoz és a focistákhoz hasonlítani bár vonzó, mulatságos, de a hasonlítottra nézve kedvezőtlen dolog. Az óvodások és a focisták megérdemlik rokonszenvünket, nem helyes, ha rájuk vetül a politikusok baljós árnyéka – márpedig a hasonlatok és metaforák természete ilyen, mindkét elem új, érdekes információkkal telítődik. De határozottan el kell határolódunk az óvodástársadalom és a labdarúgóság ilyetén lejáratásától.

Most pedig ismét kénytelen vagyok ráncos és sokat tapasztalt ujjamat óvólag emelni föl egy újabb, igen elterjedt hasonlat miatt. Sokan azt mondják – és nehéz is volna eltagadni ettől némi igazságot –, hogy a kormányfő (és persze kormánya) úgy viselkedik, mintha hadban állna, háborút viselne, beszédein, megszólalásain eluralkodik a háborús retorika, hadvezérnek gondolja magát, s az egész kormányzást a katonai gondolkodás hatja át – hadszínterekkel, csatákkal, győzelmekkel, mozgósítással s a többivel. Csakhogy – ismét – gondoljuk csak meg, mihez hasonlítunk. Az a stratégia, katonai koncepció, haditerv és militáris koncepció, amelyet kormányunk a magáénak tudhat, aligha különbözik az A-sok összeesküvésétől, akik vizesárokkal, iszapbombákkal, nagy botokkal és döglött békákkal védik meg az általuk összehordott várat a B-sektől, akik el akarják azt foglalni. Az A-sok mindenre el vannak szánva, nem ijednek meg a B-sek üvöltésétől és ócska csúzlijaitól, de még a Gizi nénitől sem. Márpedig a várat megvédjük, mert mi építettük.

A B-sek pedig szemetek.

Az igazi katona tudja, hogy a terület (anyagi javak, emberek, termőföld stb.) megvédéséhez nem kell feltétlenül áldozat – sőt a leghelyesebb, ha minél kevesebb áldozattal jár. Harcolni sem kell mindenáron. Erőt kell mutatni, és lehetőleg elkerülni, hogy bárkinek baja essék. Tárgyalni kell, meg kell egyezni, a jogos igényeket méltányolni, olykor visszavonulni, máskor kis előnyöket szerezni, és azzal beérni. Az igazi katona – a helyes háborús stratégia – nem a konfliktus keresését és a minél pusztítóbb háborút preferálja; az a katona, akihez a mi jelenlegi vezetőinket hasonlítják, képzetlen, gyermekded, buta és elvakult. S ezzel nem egyszerűen a miniszterelnököt minősítjük, hanem hamis színben tüntetjük fel a jobb sorsra érdemes katonákat.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.