...és nem is katona

  • Kálmán C. György
  • 2013. július 22.

Első változat

A miniszterelnököt (és kormányát) újabban gyakran hasonlítják – nem akarata ellenére – hadban álló katonához, hadvezérhez, stratégához. Nem helyesen.

Nemrégiben írtam arról, hogy a kormányt és vezetőjét az óvodásokhoz és a focistákhoz hasonlítani bár vonzó, mulatságos, de a hasonlítottra nézve kedvezőtlen dolog. Az óvodások és a focisták megérdemlik rokonszenvünket, nem helyes, ha rájuk vetül a politikusok baljós árnyéka – márpedig a hasonlatok és metaforák természete ilyen, mindkét elem új, érdekes információkkal telítődik. De határozottan el kell határolódunk az óvodástársadalom és a labdarúgóság ilyetén lejáratásától.

Most pedig ismét kénytelen vagyok ráncos és sokat tapasztalt ujjamat óvólag emelni föl egy újabb, igen elterjedt hasonlat miatt. Sokan azt mondják – és nehéz is volna eltagadni ettől némi igazságot –, hogy a kormányfő (és persze kormánya) úgy viselkedik, mintha hadban állna, háborút viselne, beszédein, megszólalásain eluralkodik a háborús retorika, hadvezérnek gondolja magát, s az egész kormányzást a katonai gondolkodás hatja át – hadszínterekkel, csatákkal, győzelmekkel, mozgósítással s a többivel. Csakhogy – ismét – gondoljuk csak meg, mihez hasonlítunk. Az a stratégia, katonai koncepció, haditerv és militáris koncepció, amelyet kormányunk a magáénak tudhat, aligha különbözik az A-sok összeesküvésétől, akik vizesárokkal, iszapbombákkal, nagy botokkal és döglött békákkal védik meg az általuk összehordott várat a B-sektől, akik el akarják azt foglalni. Az A-sok mindenre el vannak szánva, nem ijednek meg a B-sek üvöltésétől és ócska csúzlijaitól, de még a Gizi nénitől sem. Márpedig a várat megvédjük, mert mi építettük.

A B-sek pedig szemetek.

Az igazi katona tudja, hogy a terület (anyagi javak, emberek, termőföld stb.) megvédéséhez nem kell feltétlenül áldozat – sőt a leghelyesebb, ha minél kevesebb áldozattal jár. Harcolni sem kell mindenáron. Erőt kell mutatni, és lehetőleg elkerülni, hogy bárkinek baja essék. Tárgyalni kell, meg kell egyezni, a jogos igényeket méltányolni, olykor visszavonulni, máskor kis előnyöket szerezni, és azzal beérni. Az igazi katona – a helyes háborús stratégia – nem a konfliktus keresését és a minél pusztítóbb háborút preferálja; az a katona, akihez a mi jelenlegi vezetőinket hasonlítják, képzetlen, gyermekded, buta és elvakult. S ezzel nem egyszerűen a miniszterelnököt minősítjük, hanem hamis színben tüntetjük fel a jobb sorsra érdemes katonákat.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.