Nemrégiben írtam arról, hogy a kormányt és vezetőjét az óvodásokhoz és a focistákhoz hasonlítani bár vonzó, mulatságos, de a hasonlítottra nézve kedvezőtlen dolog. Az óvodások és a focisták megérdemlik rokonszenvünket, nem helyes, ha rájuk vetül a politikusok baljós árnyéka – márpedig a hasonlatok és metaforák természete ilyen, mindkét elem új, érdekes információkkal telítődik. De határozottan el kell határolódunk az óvodástársadalom és a labdarúgóság ilyetén lejáratásától.
Most pedig ismét kénytelen vagyok ráncos és sokat tapasztalt ujjamat óvólag emelni föl egy újabb, igen elterjedt hasonlat miatt. Sokan azt mondják – és nehéz is volna eltagadni ettől némi igazságot –, hogy a kormányfő (és persze kormánya) úgy viselkedik, mintha hadban állna, háborút viselne, beszédein, megszólalásain eluralkodik a háborús retorika, hadvezérnek gondolja magát, s az egész kormányzást a katonai gondolkodás hatja át – hadszínterekkel, csatákkal, győzelmekkel, mozgósítással s a többivel. Csakhogy – ismét – gondoljuk csak meg, mihez hasonlítunk. Az a stratégia, katonai koncepció, haditerv és militáris koncepció, amelyet kormányunk a magáénak tudhat, aligha különbözik az A-sok összeesküvésétől, akik vizesárokkal, iszapbombákkal, nagy botokkal és döglött békákkal védik meg az általuk összehordott várat a B-sektől, akik el akarják azt foglalni. Az A-sok mindenre el vannak szánva, nem ijednek meg a B-sek üvöltésétől és ócska csúzlijaitól, de még a Gizi nénitől sem. Márpedig a várat megvédjük, mert mi építettük.
A B-sek pedig szemetek.
Az igazi katona tudja, hogy a terület (anyagi javak, emberek, termőföld stb.) megvédéséhez nem kell feltétlenül áldozat – sőt a leghelyesebb, ha minél kevesebb áldozattal jár. Harcolni sem kell mindenáron. Erőt kell mutatni, és lehetőleg elkerülni, hogy bárkinek baja essék. Tárgyalni kell, meg kell egyezni, a jogos igényeket méltányolni, olykor visszavonulni, máskor kis előnyöket szerezni, és azzal beérni. Az igazi katona – a helyes háborús stratégia – nem a konfliktus keresését és a minél pusztítóbb háborút preferálja; az a katona, akihez a mi jelenlegi vezetőinket hasonlítják, képzetlen, gyermekded, buta és elvakult. S ezzel nem egyszerűen a miniszterelnököt minősítjük, hanem hamis színben tüntetjük fel a jobb sorsra érdemes katonákat.
