Jenő (vagy Lajos) természetrajzához

  • Kálmán C. György
  • 2013. május 17.

Első változat

Ez a nagyon híres karikatúra Robert Leighton alkotása, a New Yorkerben jelent meg 2013 januárjában. Szövege – szabad, de pontos fordításban – ez lenne: „Bazmeg, Escher, gyere csak föl.”

false

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hagyok időt a kedves olvasónak, hogy kiröhögje magát, soká fog tartani.

Megvolt? Na most akkor. A képen két valóságos emberi alak látszik (és egy virtuális, Escher, valahol lent), „akit fametszeteiről és kőnyomatairól ismerünk leginkább, melyeken általában lehetetlen építményeket ábrázolt, a végtelent vizsgálta”.

A kép főszereplője az a munkás, aki lekiabál Eschernek – nevezzük őt Pistának. A kép nézője elsősorban vele azonosul – észleli (a néző is, Pista is), hogy valami baj van, ezért lekiabál annak, akit hibásnak vél. Pista nem is egyszerű munkás, sokkal inkább művezetőféle; ő az, aki megteheti, hogy leordít a tervezőnek (de legalábbis annak, aki a vastraverznek ezt a részét kitalálta), a vezetéknevén szólítja (minden „mérnök úr”, „úr” vagy hasonló titulus nélkül), kissé nyers szavakkal hívja magához. Ha nem is épp egyenrangú vele, joga van így beszélni hozzá, és intézkedni, kifogásolni.

Mert az nyilvánvaló, hogy kifogásolni fog. Pedig az az igazság, hogy nem is ő vette észre, hogy itt valami baj van. Jenő (vagy Lajos) volt az, aki a szegecselést végzi tőle balra (nekünk jobbra), háttal. Jenő (vagy Lajos) azzal ment oda reggel, hogy itt szegecselés lesz, menjen csak föl, vigye a vödörben a szegecseket meg az ütve csavarozót, álljon neki. Hát jó, azt csinálja reggel óta. Hamar észrevette, hogy itt valami bibi van, de hát Pista nagy ritkán kerül csak elő ilyenkor, folyton valami más dolga van, ellenőriz, bemegy az irodára, rendeléseket ad föl, telefonál, intézkedik, a Marikával egyeztet. Jenő (vagy Lajos) nézegette egy darabig, hogy nem lesz ez így jó, de neki csak szegecselnie kell, a többi nem az ő dolga – amikor Pista kijött végre megnézni, hogy áll a szegecselés, akkor megmutatta neki. Pista először azt mondta, hogy nincs semmi baj, jó lesz ez így. Akkor Jenő (vagy Lajos) megpróbálta elmagyarázni, de belefáradt, unta – Jenő (vagy Lajos) ezt utálja a legjobban, a sok dumát. Lassanként Pista is rájött, hogy valami nincs rendben, addigra már Jenő (vagy Lajos) odébb vonult, folytatta a szegecselést, ha hamarabb végez, korábban mehet haza. Akkor kezdett Pista lekiabálni.

Jenő (vagy Lajos) nem hülye, csak a sok dumát nem bírja, matekból is mindig jó volt, csak a levezetések és bizonyítások sose mentek, történelemből és irodalomból is sokat tudott, felelni viszont gyűlölt. Pista meg olyan nyüzsgős, elvégzett valami tanfolyamot, egész elfelejtett szegecselni is, nemsokára építésvezető lesz. Nem baj, Jenő (vagy Lajos) jól elvan így is, hagyják őt békén, oldják meg, ha ilyesmi bajuk van, mint most ezzel az Escherrel. Kidolgozza a munkaidejét, nem okvetetlenkedik, nem beszél sokat, akkor sem szól bele, ha a nagyokosok elmértek valamit vagy ha toldás kell, vésésre van szükség. Jenő (vagy Lajos) szorgalmas és szótlan munkaerő, nyugit akar, csendet, jó kalapácsot vagy ütve csavarozót és megfelelő minőségű szegecseket.

És ha megmondják, kire szavazzon, arra fog szavazni. A többi nem az ő dolga.

Figyelmébe ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.