Láttam én már ellenszenves fiatalt, csúnya gyereket, buta ifjút.
Éppen ezért, a szívtelen tuskó, aki vagyok, meglehetős viszolygással olvasom azokat a szövegeket, amelyek a székháznál történt tüntetés résztvevőit alig leplezett meghatottsággal ragyogó, okos fiatalnak, „a mi szép gyermekeinknek” titulálják. Jó, persze, többségükben valóban ifjú emberek voltak, és az ellenük felvonuló békemenetesek között meg sok volt a középkorú; azt is megértem, hogy aki rokonszenves célokért küzd, akinek az elveivel vagy meggyőződésével egyetértünk, az maga is rokonszenvesnek, egyenesen szépnek látszik.
De azért legyünk már egy kicsit észnél. Nem más ez, mint „lookism”, olyan előítélet, amely valakinek a kinézetén alapul, amely szerint ha valaki rút, taszító, esetleg gusztustalan vagy kellemetlen benyomást kelt, akkor minden más tekintetben is rászolgál kedvezőtlen ítéletünkre.
Tegyen csak próbát a kedves olvasó – az a kedves, intelligens arcú néni a villamosmegállóban vajon a Kafka-olvasókörbe vagy az abortusz- és melegellenes asszonyszövetség gyűlésére igyekszik? Az az ősz hajú úr a buszon, aki vaskos német regényt olvas éppen – liberálanarchista bridzsklubba vagy a pogrom-előkészítő főbizottság soros ülésére megy? A kocsma előtt viháncoló diákok vajon a Hallgatói Hálózat tagjai, vagy avatásukra készülő gárdisták? Nem, nem igaz, hogy ránézésre, pusztán arcuk, öltözködésük, testformájuk vagy bármi efféle alapján bármi biztosat – és igazságosat – mondhatunk embertársainkról.
Éppen ezért nem is igen szeretem az alábbi plakátot, ami terjed a neten:
Ez az arcképcsarnok azt akarja sugallni, hogy lám, ilyen rondák, öregek és lehetetlen viselkedésűek ezek a békemenetesek (akiket Bencsik András hívott a Fidesz-székház elé, hogy „védjék meg” a párt legfontosabb épületét a randalírozó fiataloktól). Holott elég egyszerű igazság, hogy a középkorú vagy idősebb és dühösen üvöltöző, hangoskodó ember mindig is kevésbé vonzó, mint a fiatal, csendes, jókedélyű. De ne mondja nekem senki, hogy nem lehetne hasonló tablót csinálni bármely tüntetés résztvevőiről, bármilyen igazságos és méltánylandó célért vonulnak is föl a résztvevők. Sajnos, könnyen el tudom képzelni, hogy „jóarcú gyerekek”, „vidám, okos fiatalok” a Nemzeti Arcvonal (vagy mit tudom én, bármi efféle) vérgőzös gyűlésein is fényképezhetők volnának.
Törődjünk ebbe bele. Attól, hogy valakinek igaza van, hogy helyes ügyért mutogatja nyilvánosan az arcát, nem lesz szép – és fordítva, nem csúnyít meg senkit az, ha hazug célokért, visszataszító motívumok bűvöletében megy az utcára. A költő szavai („A Szép: igaz, s az Igaz: szép”) élő emberekre csak igen korlátozottan érvényesek.
Azaz várjunk csak, izé…
Mégis, mégis…
Minden elvi fenntartásom ellenére azért azt el kell ismernem, hogy a közszereplők mégiscsak valamennyire felelősek azért, hogyan, miféle „kinézettel” jelennek meg a nyilvánosság terein. Ők azt vállalják, hogy nemcsak tetteik és szavaik alapján, hanem – bizony – arcuk, gesztusaik, testük, külső megjelenésük szerint is megítélés alá fognak esni. Szóval – nem tudom. Mindenesetre, ha én ellenzéki párt volnék, lehet, hogy az egyik plakátom az alábbi volna, minden kommentár, magyarázkodás, útbaigazítás nélkül. De lehet, hogy rendkívül rosszindulatú és előítéletes vagyok.
Kálomista Gábor
Fotó: MTI
