Új adók

  • Kálmán C. György
  • 2013. március 8.

Első változat

Ha előre tudom, hogy holnap esni fog, azzal páratlan előnyhöz jutok tájékozatlanabb embertársaimmal szemben; az információ: érték, aminek (arányos) adóját legyek szíves megfizetni.

Mire ezt az írást olvassa a kedves olvasó, már minden lezajlott: mindenki tudja, miféle érdekes adóbeszedési módszert, egyúttal intézmény-központosítási megoldást, valamint irányított információáramlást (mindközönségesen: agyrémet) eszelt ki a Vidékfejlesztési Minisztérium. Röviden: „Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) monopóliumává tenné az időjárás-előrejelzést, a szervezet működését pedig azokkal fizettetné meg, akik a jogszabály alkotói szerint haszonélvezői az előrejelzéseknek.” Hörgés, felháborodás és fékevesztett vihogás hangzott fel legott az egész internetszférában, nyilván megszülettek a megfelelően gúnyos variációk a témára – nem olvastam ugyan ilyeneket, de kapásból ki tudom találni, miről is szóltak volna.

A kormány voltaképpen népünk műveltségének felvirágoztatásán dolgozik – bármelyikünk írhat szellemes glosszát, vitriolos blogbejegyzést, fanyar elemzést az újabb és újabb eszement lépésekről, elménk fényesedik, irályunk csiszolódik, ötleteink burjánzanak.

Lehetne például azon élcelődni, hogy – a kormány szerint – ha bárki bármiből profitál (vagy egyszerűen: jól jár), az ezért hálával tartozik, így valamelyes hozzájárulást köteles fizetni az e hasznot lehetővé tevő állam számára. Adók vethetők ki az élet (és a társadalmi működés) valamennyi területén: egész életünk az állam jótékony működésétől függ, ha tehát bármi hasznunk származik – akár anyagi, akár más természetű – az ebben az országban élésből, fizessük is meg: személyi jövedelemadónkból utat, hidat, stadiont építünk, virágos jókedvünkből gázüzletágat veszünk. És ha orcámat fürösztöm a gyönge márciusi napsütésben, és ez igen jó nekem, akkor miért ne honorálnám ezt az ajándékot? Márpedig a ráérő időt, ami ezt lehetővé teszi nekem, az állam biztosítja számomra (extrém – bár korántsem kivételes – esetekben a munkanélküliség révén, ami efféle passziókra nagy teret biztosít), tehát a napfényadó nyilván az államot illeti. Ha előre tudom, hogy holnap esni fog, azzal páratlan előnyhöz jutok tájékozatlanabb embertársaimmal szemben; az információ: érték, aminek (arányos) adóját legyek szíves megfizetni. Én, vagy az információ kibocsátója, mit tudom én – csak valaki fizessen, a francba.

Szóval, nagyon logikus mindez, annak a felismeréséből táplálkozik, hogy a tudás nemcsak hatalom, hanem értéke is van.

Rossz nyelvek szerint egyszerűen arról van szó, hogy a kormány körbenéz, hol van olyan terület, ahol pénz áramlik, s amit ezért meg lehet adóztatni; vagy ha nem pénz, hát olyasvalami, ami pénzzé konvertálható: például információ, tudás. A meteorológia ilyen. De ilyen akár a kapcsolatrendszer is – ha kapcsolatokat építek, az előbb-utóbb pénzhez, munkához, kölcsönhöz, egyéni boldogsághoz és persze: információhoz vezethet, így nem csodálkoznék a barátkozásadó bevezetésén. Egyáltalán: bármi, ami az átlagosnál (vagy valamely államilag megállapított minimumnál) jobb helyzetbe hoz valakit, adóköteles lehetne: a kifinomult étkezés, a kiegyensúlyozott nemi élet, a műveltség pallérozása, a gyermeknevelés és a szülők boldogítása, a test nevelése – mindezek a tevékenységek, noha nem egyszerűen fordíthatók át financiális terminusokba, értékesebbé teszik az emberek életét. Miért ne látná ennek hasznát az állam, amely éjt nappallá téve megteremti ennek az életnek a feltételeit?

Naugye.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.