Mire ezt az írást olvassa a kedves olvasó, már minden lezajlott: mindenki tudja, miféle érdekes adóbeszedési módszert, egyúttal intézmény-központosítási megoldást, valamint irányított információáramlást (mindközönségesen: agyrémet) eszelt ki a Vidékfejlesztési Minisztérium. Röviden: „Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) monopóliumává tenné az időjárás-előrejelzést, a szervezet működését pedig azokkal fizettetné meg, akik a jogszabály alkotói szerint haszonélvezői az előrejelzéseknek.” Hörgés, felháborodás és fékevesztett vihogás hangzott fel legott az egész internetszférában, nyilván megszülettek a megfelelően gúnyos variációk a témára – nem olvastam ugyan ilyeneket, de kapásból ki tudom találni, miről is szóltak volna.
A kormány voltaképpen népünk műveltségének felvirágoztatásán dolgozik – bármelyikünk írhat szellemes glosszát, vitriolos blogbejegyzést, fanyar elemzést az újabb és újabb eszement lépésekről, elménk fényesedik, irályunk csiszolódik, ötleteink burjánzanak.
Lehetne például azon élcelődni, hogy – a kormány szerint – ha bárki bármiből profitál (vagy egyszerűen: jól jár), az ezért hálával tartozik, így valamelyes hozzájárulást köteles fizetni az e hasznot lehetővé tevő állam számára. Adók vethetők ki az élet (és a társadalmi működés) valamennyi területén: egész életünk az állam jótékony működésétől függ, ha tehát bármi hasznunk származik – akár anyagi, akár más természetű – az ebben az országban élésből, fizessük is meg: személyi jövedelemadónkból utat, hidat, stadiont építünk, virágos jókedvünkből gázüzletágat veszünk. És ha orcámat fürösztöm a gyönge márciusi napsütésben, és ez igen jó nekem, akkor miért ne honorálnám ezt az ajándékot? Márpedig a ráérő időt, ami ezt lehetővé teszi nekem, az állam biztosítja számomra (extrém – bár korántsem kivételes – esetekben a munkanélküliség révén, ami efféle passziókra nagy teret biztosít), tehát a napfényadó nyilván az államot illeti. Ha előre tudom, hogy holnap esni fog, azzal páratlan előnyhöz jutok tájékozatlanabb embertársaimmal szemben; az információ: érték, aminek (arányos) adóját legyek szíves megfizetni. Én, vagy az információ kibocsátója, mit tudom én – csak valaki fizessen, a francba.
Szóval, nagyon logikus mindez, annak a felismeréséből táplálkozik, hogy a tudás nemcsak hatalom, hanem értéke is van.
Rossz nyelvek szerint egyszerűen arról van szó, hogy a kormány körbenéz, hol van olyan terület, ahol pénz áramlik, s amit ezért meg lehet adóztatni; vagy ha nem pénz, hát olyasvalami, ami pénzzé konvertálható: például információ, tudás. A meteorológia ilyen. De ilyen akár a kapcsolatrendszer is – ha kapcsolatokat építek, az előbb-utóbb pénzhez, munkához, kölcsönhöz, egyéni boldogsághoz és persze: információhoz vezethet, így nem csodálkoznék a barátkozásadó bevezetésén. Egyáltalán: bármi, ami az átlagosnál (vagy valamely államilag megállapított minimumnál) jobb helyzetbe hoz valakit, adóköteles lehetne: a kifinomult étkezés, a kiegyensúlyozott nemi élet, a műveltség pallérozása, a gyermeknevelés és a szülők boldogítása, a test nevelése – mindezek a tevékenységek, noha nem egyszerűen fordíthatók át financiális terminusokba, értékesebbé teszik az emberek életét. Miért ne látná ennek hasznát az állam, amely éjt nappallá téve megteremti ennek az életnek a feltételeit?
Naugye.
