Új adók

  • Kálmán C. György
  • 2013. március 8.

Első változat

Ha előre tudom, hogy holnap esni fog, azzal páratlan előnyhöz jutok tájékozatlanabb embertársaimmal szemben; az információ: érték, aminek (arányos) adóját legyek szíves megfizetni.

Mire ezt az írást olvassa a kedves olvasó, már minden lezajlott: mindenki tudja, miféle érdekes adóbeszedési módszert, egyúttal intézmény-központosítási megoldást, valamint irányított információáramlást (mindközönségesen: agyrémet) eszelt ki a Vidékfejlesztési Minisztérium. Röviden: „Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) monopóliumává tenné az időjárás-előrejelzést, a szervezet működését pedig azokkal fizettetné meg, akik a jogszabály alkotói szerint haszonélvezői az előrejelzéseknek.” Hörgés, felháborodás és fékevesztett vihogás hangzott fel legott az egész internetszférában, nyilván megszülettek a megfelelően gúnyos variációk a témára – nem olvastam ugyan ilyeneket, de kapásból ki tudom találni, miről is szóltak volna.

A kormány voltaképpen népünk műveltségének felvirágoztatásán dolgozik – bármelyikünk írhat szellemes glosszát, vitriolos blogbejegyzést, fanyar elemzést az újabb és újabb eszement lépésekről, elménk fényesedik, irályunk csiszolódik, ötleteink burjánzanak.

Lehetne például azon élcelődni, hogy – a kormány szerint – ha bárki bármiből profitál (vagy egyszerűen: jól jár), az ezért hálával tartozik, így valamelyes hozzájárulást köteles fizetni az e hasznot lehetővé tevő állam számára. Adók vethetők ki az élet (és a társadalmi működés) valamennyi területén: egész életünk az állam jótékony működésétől függ, ha tehát bármi hasznunk származik – akár anyagi, akár más természetű – az ebben az országban élésből, fizessük is meg: személyi jövedelemadónkból utat, hidat, stadiont építünk, virágos jókedvünkből gázüzletágat veszünk. És ha orcámat fürösztöm a gyönge márciusi napsütésben, és ez igen jó nekem, akkor miért ne honorálnám ezt az ajándékot? Márpedig a ráérő időt, ami ezt lehetővé teszi nekem, az állam biztosítja számomra (extrém – bár korántsem kivételes – esetekben a munkanélküliség révén, ami efféle passziókra nagy teret biztosít), tehát a napfényadó nyilván az államot illeti. Ha előre tudom, hogy holnap esni fog, azzal páratlan előnyhöz jutok tájékozatlanabb embertársaimmal szemben; az információ: érték, aminek (arányos) adóját legyek szíves megfizetni. Én, vagy az információ kibocsátója, mit tudom én – csak valaki fizessen, a francba.

Szóval, nagyon logikus mindez, annak a felismeréséből táplálkozik, hogy a tudás nemcsak hatalom, hanem értéke is van.

Rossz nyelvek szerint egyszerűen arról van szó, hogy a kormány körbenéz, hol van olyan terület, ahol pénz áramlik, s amit ezért meg lehet adóztatni; vagy ha nem pénz, hát olyasvalami, ami pénzzé konvertálható: például információ, tudás. A meteorológia ilyen. De ilyen akár a kapcsolatrendszer is – ha kapcsolatokat építek, az előbb-utóbb pénzhez, munkához, kölcsönhöz, egyéni boldogsághoz és persze: információhoz vezethet, így nem csodálkoznék a barátkozásadó bevezetésén. Egyáltalán: bármi, ami az átlagosnál (vagy valamely államilag megállapított minimumnál) jobb helyzetbe hoz valakit, adóköteles lehetne: a kifinomult étkezés, a kiegyensúlyozott nemi élet, a műveltség pallérozása, a gyermeknevelés és a szülők boldogítása, a test nevelése – mindezek a tevékenységek, noha nem egyszerűen fordíthatók át financiális terminusokba, értékesebbé teszik az emberek életét. Miért ne látná ennek hasznát az állam, amely éjt nappallá téve megteremti ennek az életnek a feltételeit?

Naugye.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.