Új adók

  • Kálmán C. György
  • 2013. március 8.

Első változat

Ha előre tudom, hogy holnap esni fog, azzal páratlan előnyhöz jutok tájékozatlanabb embertársaimmal szemben; az információ: érték, aminek (arányos) adóját legyek szíves megfizetni.

Mire ezt az írást olvassa a kedves olvasó, már minden lezajlott: mindenki tudja, miféle érdekes adóbeszedési módszert, egyúttal intézmény-központosítási megoldást, valamint irányított információáramlást (mindközönségesen: agyrémet) eszelt ki a Vidékfejlesztési Minisztérium. Röviden: „Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) monopóliumává tenné az időjárás-előrejelzést, a szervezet működését pedig azokkal fizettetné meg, akik a jogszabály alkotói szerint haszonélvezői az előrejelzéseknek.” Hörgés, felháborodás és fékevesztett vihogás hangzott fel legott az egész internetszférában, nyilván megszülettek a megfelelően gúnyos variációk a témára – nem olvastam ugyan ilyeneket, de kapásból ki tudom találni, miről is szóltak volna.

A kormány voltaképpen népünk műveltségének felvirágoztatásán dolgozik – bármelyikünk írhat szellemes glosszát, vitriolos blogbejegyzést, fanyar elemzést az újabb és újabb eszement lépésekről, elménk fényesedik, irályunk csiszolódik, ötleteink burjánzanak.

Lehetne például azon élcelődni, hogy – a kormány szerint – ha bárki bármiből profitál (vagy egyszerűen: jól jár), az ezért hálával tartozik, így valamelyes hozzájárulást köteles fizetni az e hasznot lehetővé tevő állam számára. Adók vethetők ki az élet (és a társadalmi működés) valamennyi területén: egész életünk az állam jótékony működésétől függ, ha tehát bármi hasznunk származik – akár anyagi, akár más természetű – az ebben az országban élésből, fizessük is meg: személyi jövedelemadónkból utat, hidat, stadiont építünk, virágos jókedvünkből gázüzletágat veszünk. És ha orcámat fürösztöm a gyönge márciusi napsütésben, és ez igen jó nekem, akkor miért ne honorálnám ezt az ajándékot? Márpedig a ráérő időt, ami ezt lehetővé teszi nekem, az állam biztosítja számomra (extrém – bár korántsem kivételes – esetekben a munkanélküliség révén, ami efféle passziókra nagy teret biztosít), tehát a napfényadó nyilván az államot illeti. Ha előre tudom, hogy holnap esni fog, azzal páratlan előnyhöz jutok tájékozatlanabb embertársaimmal szemben; az információ: érték, aminek (arányos) adóját legyek szíves megfizetni. Én, vagy az információ kibocsátója, mit tudom én – csak valaki fizessen, a francba.

Szóval, nagyon logikus mindez, annak a felismeréséből táplálkozik, hogy a tudás nemcsak hatalom, hanem értéke is van.

Rossz nyelvek szerint egyszerűen arról van szó, hogy a kormány körbenéz, hol van olyan terület, ahol pénz áramlik, s amit ezért meg lehet adóztatni; vagy ha nem pénz, hát olyasvalami, ami pénzzé konvertálható: például információ, tudás. A meteorológia ilyen. De ilyen akár a kapcsolatrendszer is – ha kapcsolatokat építek, az előbb-utóbb pénzhez, munkához, kölcsönhöz, egyéni boldogsághoz és persze: információhoz vezethet, így nem csodálkoznék a barátkozásadó bevezetésén. Egyáltalán: bármi, ami az átlagosnál (vagy valamely államilag megállapított minimumnál) jobb helyzetbe hoz valakit, adóköteles lehetne: a kifinomult étkezés, a kiegyensúlyozott nemi élet, a műveltség pallérozása, a gyermeknevelés és a szülők boldogítása, a test nevelése – mindezek a tevékenységek, noha nem egyszerűen fordíthatók át financiális terminusokba, értékesebbé teszik az emberek életét. Miért ne látná ennek hasznát az állam, amely éjt nappallá téve megteremti ennek az életnek a feltételeit?

Naugye.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.