A nemzet és az emberiség boldogításának nagy tervei, két változatban. Klasszikus szövegek egymás mellett, kommentár nélkül.
„A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a rendelkezésére álló forrásokból évente száz pályát kíván építeni – jelentette be Csányi Sándor elnök Algyőn, ahol hétfőn felavatták a Csongrád megyei település új műfüves pályáját.
»Az MLSZ tízéves stratégiájának legfontosabb célja a pályaépítés, az infrastruktúra javítása. Jó pályák nélkül nem lehet jó futballt csinálni« – hangsúlyozta a sportvezető, aki hozzátette: az elmúlt húsz évben a pályák száma drasztikusan csökkent, csak Budapesten ezer pálya tűnt el, és hasonló a helyzet vidéken is.
Csányi Sándor közölte, sikerült megfordítani ezt a folyamatot, az elmúlt esztendő már a pályák számának emelkedését hozta. Az idén összesen 87 pálya épül, ezek közül az algyői a negyvenharmadik.
»A pályaépítés, az amatőr futball támogatása már látható a csapatok és az igazolt játékosok számának növekedésében is. Ezzel teljesül a szövetség másik fontos célja is, hogy minél többen futballozzanak« – mondta az elnök.”
„Február végén beteget jelentett. Attól kezdve hol bejárt, hol otthon maradt. Nem volt semmi baja, csak nem vágyott elmenni a finom meleg szobából. Egy ilyen napon sürgönyzött Kreibich bácsinak, hogy másnap este látogassa meg.
A kályhás belépett. Felpiszkálta a tüzet, megveregette a kályha oldalát, sőt még a fülét is rátapasztotta, mint amikor az orvos ellenőrzi a tüdő működését.
– Jól szuperál, főorvos úr? – kérdezte aztán.
– Nagyszerűen – mondta Gróh. – De én más miatt hívattam magát. Rájöttem valamire, Kreibich bácsi.
A kályhás várakozásteljesen nézett rá. Gróh nekitámaszkodott a kályhának. Megvárta, míg át nem járja a meleg.
– Mostanáig – mondta aztán – az emberek nagy házakat építettek, és minden szobába raktak egy kályhát. Nem lehetne fordítva csinálni, Kreibich bácsi?
– Hogy fordítva? – kérdezte a kályhás.
– Nagy kályhákat kéne építeni – mondta ábrándozva Gróh –, s a nagy kályhákba kicsi házakat… Mit szól hozzá, Kreibich bácsi?
– Így első hallásra kissé szokatlanul hangzik – mondta némi gondolkodás után a kályhás. Hiába marasztalta az orvos, nemsokára elköszönt és hazament.
Másnap Gróh doktort a kórház sebészetéről szép csendben átvitték az elmeosztályra. Azóta ott él. Nem bánt senkit, és őt sem bántja semmi. Hátát a falnak veti, és szelíd mosollyal néz a semmibe.”
