Ez most nem lesz mulatságos, kicsit el vagyok kámpicsorodva – nemrég azzal fejeztem be, hogy szomorú dolgok vannak mifelénk, hát, most sem lettem vidámabb.
Hamar elmúlt az az őszinte, felszabadult nevetés, amelyet Matolcsy miniszter hódmezővásárhelyi lakossági fóruma belőlem is (és gondolom, nagyon sokakból) kiváltott; nagy élvezettel figyeltem az internetet ellepő viccek áradatát, sok jó is volt közöttük (szép összefoglalás itt). De némi tűnődés után azért nem árt ráébrednünk: megint – mindig – nagyon szomorú az, ami itt folyik: a racionális megbeszélhetetlenség, a világos, meggondolt fogalmazás hiánya, a sötétség és a kusza gondolatok megállíthatatlan terjedése nem sok okot ad a vidámságra.
Matolcsy személye nem a legnagyobb baj – bár az sem elhanyagolható. Nagyon nem az ízlésem szerint való mentális betegséggel stigmatizálni embertársainkat, de ilyenkor tehetetlennek érzem magam. Ez a miniszter példátlan – és Európában eddig bizonyára ismeretlen – produkciókkal áll elő újra meg újra, és ezzel a magyar gazdaságnak is, de saját oldalának is károkat okoz. Ezt biztosan sokan látják, Matolcsy a legtöbb szemlélő (és elszenvedő) számára lassan kínosan nevetséges bohóccá vált – de talán nem mindenki találja így.
És most lépjünk vissza egyet: amikor a miniszternek azt az iszonyatos blődséget sikerült mondania a japán és a magyar gyerekek fenekén található pöttyről, ami a két nemzetet összekötné – akkor egy kérdésre válaszolt. A kérdező arra volt kíváncsi, mit szól a miniszter ahhoz, hogy Bajnai félázsiai hordáknak nevezte volna a Fidesz szavazóit. Ennek az embernek, vegyük észre, hihetetlen zavar uralkodhat az elméjében. Nem egyszerűen rosszul tájékozott és nem nevezném butának sem (erre semmi alapom nem volna), csak éppen minden bizonnyal a szomszédságból vagy a kocsmából, hallomás útján félinformációk érik, megemésztetlen, átgondolatlan, ellenőrizetlen híresztelések formájában szerzi be értesüléseit. Nincs olyan hely, ahonnan pontos, torzítatlan híreket kaphatna, ahol ezeket több szempontból értelmeznék, megvitatnák, feldolgoznák, ahol rendet raknának számára (és benne). A közszolgálati rádió és televízió nem ilyen – a nyomtatott lapok betűtengerére sem lehet ezt bízni, és az internetet sem használják elegen. Rettenetes mennyiségben találkozhatunk elképesztő legendákkal, rosszul értett fél- és áligazságokkal, koholmányokkal és ferdítésekkel a mindennapokban. Ez óriási baj, és – lehet, hogy illúzió – csakis a szabad, vitázó és vitaképes, racionális és átlátható (sajtó)kommunikáció kialakulása segíthetne ezen.
Nos, erre a kérdésre válaszolt Matolcsy, éppen olyan szinten és éppen abban a fekvésben, ahogyan a kérdés elhangzott; szaporítja a légből kapott értesüléseket, a ködös és zavaros legendákat. Már látjuk, ahogyan a kérdező másnap lelkesen meséli a szomszédoknak (vagy az ivó közönségének), hogy japán tudósok megmondták… És akkor gondoljunk bele: lehet, hogy az emberek 80-85 százaléka kineveti a minisztert, csak 15-20 százalék hisz neki, de ők terjeszteni fogják ezt az eszement ostobaságot. Matolcsy tehát – ahogyan Orbán az ő turuljával, Szőcs Nyirőjével és így tovább – benne van a népbutításban, tevékeny részese annak (vagy hogy finomabban fogalmazzunk: az átgondolatlan, megvitat[hat]atlan hittételek terjesztésének). Újabb téboly nyer polgárjogot, a kormány ismét szentesítő pecsétet nyom az amúgy is zavaros agyak tévműködésére.
Így azután a nemzetkarakterológia vagy az áltudományként, dilettáns módon felfogott összehasonlító antropológia (ami persze valóságos tudományként is létezik) immár nemcsak a belpolitikai, hanem a gazdaság- (sőt kül)politikai agymosásnak is része. Mondom: terjed a sötét. Ez nem vicces.
