Megint foci

  • Kálmán C. György
  • 2013. április 22.

Első változat

Abban talán a legvérmesebb Mandiner-trollokkal sem lesz vitám, hogy Kubatov Gábor és Csányi Sándor nem sportemberek. Semmi jelentős sportteljesítmény nem fűződik a nevükhöz, edzőként vagy szertárosként, gyúróként, labdaszedőként sem ismeretesek, legfeljebb a lelátón láthatta őket, aki ezt figyeli. Mégis – ők (meg még számos pénzember és politikus) a sport közelében ügyködnek, átláthatatlan személyi és üzleti összefonódások kapcsolják őket össze, és olyan emberekkel tartják a kapcsolatot, akik nem a sporthírekben, hanem a bűnügyi krónikákban szoktak felbukkanni.

A sport (és különösen a foci) világa elképesztően sötét és gyanús szubkultúra.

Még ha nem adnánk is hitelt a hol túlhabzó és nehezen bizonyítható kirohanásoknak, hol tárgyszerű és okadatolt elemzéseknek, annyi azért világos, hogy jobb még a közelébe se keveredni azoknak a helyeknek (alkalmaknak), ahol (amikor) fociról van szó. A mai magyar foci – hozzáértők mondják – ma amúgy sem ér semmit, élvezhetetlen, nézhetetlen, ócska; ami mégis odavonzza a hatalmat és a pénzt, az a hatalom és a pénz. Vagyis az, hogy sok (és fanatizálható, behülyíthető, ugráltatható) ember számára ez még mindig fontos, tömegeket lehet megmozgatni és mozgósítani, és hogy a játékosok vételéből-eladásából, a pályák és stadionok építéséből és működtetéséből meg még ki tudja miből, a fociban pénz van.

Ráadásul – harmadik elemként – ott a foci szimbolikus jelentősége: egy csapat összefog a „mások”, az „ellenfél” ellen, jeles alkalmakkor egyenesen a „nemzeti” csapat a „külföldiekkel” küzd meg; úgy lehet csoporttudattal (és a nemzeti érzésekkel) játszani, hogy még a veszteség sós könnyeit is édes bódítószerként nyeli a szurkoló; és használható az egész ország metaforájaként, a küzdés, az összjáték, a cselek apoteózisában és az igazságtalan bírói ítéletek miatti üvöltő felháborodásban.

Úgy kell a foci a magyar pénzvilágnak és politikának, mint egy falat kenyér – maffiástul, keménymagostul, szürkepénzestül.

Csak annyit szeretnék mondani, hogy nekem ebből elegem van.

Nagyon rossz ötletnek tartom, hogy Bokros Lajos most megalakult Modern Magyarország Mozgalom Pártjának „zászlóbontásán” a pártelnök focilabdával fényképeztette magát, alelnöke pedig focihasonlatokkal világította meg a szabályos játék és a tisztességes győzelem jellegzetességeit.

Meg lehet nézni, ez állítólag poén volt.

Gyenge poén. A focilabda ma már olyan, mint a közmondásbeli kötél, amelyet akasztott ember házában nem emlegetünk. Nagyon szeretném, ha új kormány lesz, annak tagjai és felelős tisztségviselői nem járnának focimeccsre, nem példálóznának a focival (annyi remek sport van még!), és nem ápolnának szoros kapcsolatot semmilyen sportvezetővel. Ez hovatovább a tisztesség záloga. Focilabdát pedig az elkövetkező húsz évben semmiféle politikai kontextusban nem szeretnék látni/hallani.

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.