Megint foci

  • Kálmán C. György
  • 2013. április 22.

Első változat

Abban talán a legvérmesebb Mandiner-trollokkal sem lesz vitám, hogy Kubatov Gábor és Csányi Sándor nem sportemberek. Semmi jelentős sportteljesítmény nem fűződik a nevükhöz, edzőként vagy szertárosként, gyúróként, labdaszedőként sem ismeretesek, legfeljebb a lelátón láthatta őket, aki ezt figyeli. Mégis – ők (meg még számos pénzember és politikus) a sport közelében ügyködnek, átláthatatlan személyi és üzleti összefonódások kapcsolják őket össze, és olyan emberekkel tartják a kapcsolatot, akik nem a sporthírekben, hanem a bűnügyi krónikákban szoktak felbukkanni.

A sport (és különösen a foci) világa elképesztően sötét és gyanús szubkultúra.

Még ha nem adnánk is hitelt a hol túlhabzó és nehezen bizonyítható kirohanásoknak, hol tárgyszerű és okadatolt elemzéseknek, annyi azért világos, hogy jobb még a közelébe se keveredni azoknak a helyeknek (alkalmaknak), ahol (amikor) fociról van szó. A mai magyar foci – hozzáértők mondják – ma amúgy sem ér semmit, élvezhetetlen, nézhetetlen, ócska; ami mégis odavonzza a hatalmat és a pénzt, az a hatalom és a pénz. Vagyis az, hogy sok (és fanatizálható, behülyíthető, ugráltatható) ember számára ez még mindig fontos, tömegeket lehet megmozgatni és mozgósítani, és hogy a játékosok vételéből-eladásából, a pályák és stadionok építéséből és működtetéséből meg még ki tudja miből, a fociban pénz van.

Ráadásul – harmadik elemként – ott a foci szimbolikus jelentősége: egy csapat összefog a „mások”, az „ellenfél” ellen, jeles alkalmakkor egyenesen a „nemzeti” csapat a „külföldiekkel” küzd meg; úgy lehet csoporttudattal (és a nemzeti érzésekkel) játszani, hogy még a veszteség sós könnyeit is édes bódítószerként nyeli a szurkoló; és használható az egész ország metaforájaként, a küzdés, az összjáték, a cselek apoteózisában és az igazságtalan bírói ítéletek miatti üvöltő felháborodásban.

Úgy kell a foci a magyar pénzvilágnak és politikának, mint egy falat kenyér – maffiástul, keménymagostul, szürkepénzestül.

Csak annyit szeretnék mondani, hogy nekem ebből elegem van.

Nagyon rossz ötletnek tartom, hogy Bokros Lajos most megalakult Modern Magyarország Mozgalom Pártjának „zászlóbontásán” a pártelnök focilabdával fényképeztette magát, alelnöke pedig focihasonlatokkal világította meg a szabályos játék és a tisztességes győzelem jellegzetességeit.

Meg lehet nézni, ez állítólag poén volt.

Gyenge poén. A focilabda ma már olyan, mint a közmondásbeli kötél, amelyet akasztott ember házában nem emlegetünk. Nagyon szeretném, ha új kormány lesz, annak tagjai és felelős tisztségviselői nem járnának focimeccsre, nem példálóznának a focival (annyi remek sport van még!), és nem ápolnának szoros kapcsolatot semmilyen sportvezetővel. Ez hovatovább a tisztesség záloga. Focilabdát pedig az elkövetkező húsz évben semmiféle politikai kontextusban nem szeretnék látni/hallani.

Figyelmébe ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.