Abban talán a legvérmesebb Mandiner-trollokkal sem lesz vitám, hogy Kubatov Gábor és Csányi Sándor nem sportemberek. Semmi jelentős sportteljesítmény nem fűződik a nevükhöz, edzőként vagy szertárosként, gyúróként, labdaszedőként sem ismeretesek, legfeljebb a lelátón láthatta őket, aki ezt figyeli. Mégis – ők (meg még számos pénzember és politikus) a sport közelében ügyködnek, átláthatatlan személyi és üzleti összefonódások kapcsolják őket össze, és olyan emberekkel tartják a kapcsolatot, akik nem a sporthírekben, hanem a bűnügyi krónikákban szoktak felbukkanni.
A sport (és különösen a foci) világa elképesztően sötét és gyanús szubkultúra.
Még ha nem adnánk is hitelt a hol túlhabzó és nehezen bizonyítható kirohanásoknak, hol tárgyszerű és okadatolt elemzéseknek, annyi azért világos, hogy jobb még a közelébe se keveredni azoknak a helyeknek (alkalmaknak), ahol (amikor) fociról van szó. A mai magyar foci – hozzáértők mondják – ma amúgy sem ér semmit, élvezhetetlen, nézhetetlen, ócska; ami mégis odavonzza a hatalmat és a pénzt, az a hatalom és a pénz. Vagyis az, hogy sok (és fanatizálható, behülyíthető, ugráltatható) ember számára ez még mindig fontos, tömegeket lehet megmozgatni és mozgósítani, és hogy a játékosok vételéből-eladásából, a pályák és stadionok építéséből és működtetéséből meg még ki tudja miből, a fociban pénz van.
Ráadásul – harmadik elemként – ott a foci szimbolikus jelentősége: egy csapat összefog a „mások”, az „ellenfél” ellen, jeles alkalmakkor egyenesen a „nemzeti” csapat a „külföldiekkel” küzd meg; úgy lehet csoporttudattal (és a nemzeti érzésekkel) játszani, hogy még a veszteség sós könnyeit is édes bódítószerként nyeli a szurkoló; és használható az egész ország metaforájaként, a küzdés, az összjáték, a cselek apoteózisában és az igazságtalan bírói ítéletek miatti üvöltő felháborodásban.
Úgy kell a foci a magyar pénzvilágnak és politikának, mint egy falat kenyér – maffiástul, keménymagostul, szürkepénzestül.
Csak annyit szeretnék mondani, hogy nekem ebből elegem van.
Nagyon rossz ötletnek tartom, hogy Bokros Lajos most megalakult Modern Magyarország Mozgalom Pártjának „zászlóbontásán” a pártelnök focilabdával fényképeztette magát, alelnöke pedig focihasonlatokkal világította meg a szabályos játék és a tisztességes győzelem jellegzetességeit.
Meg lehet nézni, ez állítólag poén volt.
Gyenge poén. A focilabda ma már olyan, mint a közmondásbeli kötél, amelyet akasztott ember házában nem emlegetünk. Nagyon szeretném, ha új kormány lesz, annak tagjai és felelős tisztségviselői nem járnának focimeccsre, nem példálóznának a focival (annyi remek sport van még!), és nem ápolnának szoros kapcsolatot semmilyen sportvezetővel. Ez hovatovább a tisztesség záloga. Focilabdát pedig az elkövetkező húsz évben semmiféle politikai kontextusban nem szeretnék látni/hallani.
