Elolvassa az ember (én) azt az írást az átlátszó.hu honlapján, amely arról számol be, Nyíregyházán miféle civil szervezeteket, miért és mennyivel támogat az állam (vagyis a Nemzeti Együttműködési Alap). Jót lehet rajta persze dühöngeni – értelmetlen, fölösleges és gyakran eléggé kamugyanús szervezetek kapnak nem is mindig nagy pénzeket, de hát egy fillért se kellene kapniuk (ha már az NKA pályázataira való jelentkezésnek például megkéri az árát az állam, mert annyira takarékos).
| ||
Fel lehet háborodni, joggal, de töprengeni rajta nincs mit: a bírálók vagy együgyűek, vagy korruptak – nem tudom, melyik a jobb eset; a pályázóktól meg vagy csak ennyi telik, vagy nagyon is számítók és dörzsöltek – nem tudom, melyik a jobb eset. Mindenesetre: elég egyszerű a képlet, nincs rajta morfondírozni-való.
Inkább néhány apróság.
Például az, hogy „A tanulás uniójáért” Közhasznú Alapítvány ezt képes leírni önmagáról: „Az Euró Atlanti integráció elősegítésének jegyében a Magyarországi kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal történő kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás. A célkörbe tartozó személyek társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése céljából, fokozott figyelemmel a határon kívüli magyarság segítését, az Euró Atlanti integrációs folyamatban, ezen belül kiemelten kezelve a nevelés, oktatás képességfejlesztés kérdéskörét és a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítését Magyarországon és a környező országok magyar nemzetiségű és nem magyar lakosságánál egyaránt.”
Ami pedig felveti azt a kérdést – nem egyedi, számos minisztérium, közhivatal, hatóság esetében is megfogalmazódhat –, hogy vajon miért nem lehet érettségizett munkaerőt alkalmazni az efféle szövegek megírására vagy akár átnézésére. Aki tud helyesen írni, megszerkeszteni egy mondatot, és nem sajnálja az időt még egyszer átfutni azt, amit írt. Kérdés továbbá, hogy a bíróságon, ahol diplomás emberek dolgoznak, miért nem dobják őrjöngve vissza az efféle „küldetésnyilatkozatokat”, vagy hogy is hívják ezt; ha már nem ítélik azonnal súlyos pénzbüntetésre a benyújtót, a bíróság akadályozása (zaklatása, megsértése) miatt.
Harmadszor azon is elgondolkodhatunk, hogy a mondott alapítvány vajon miért is kér (és kap!) pénzt – tudjuk, igen, „a magyar koronát népszerűsíteni határon innen és túl”. De hát mit jelent (és mit előfeltételez) ez? Nyilván azt, hogy a magyar korona népszerűsége megcsappant, talán még az Omega együttesé alá is süllyedt; bizonyára van olyan felmérés, amely riasztó számokat mutat. Hogy talán a koronázási jelvények közül vészesen kezdi a koronát beérni a jogar, nem is szólva az egyéb fejre helyezhető tárgyak köréről. De az is lehet, hogy mindez specifikusan Nyíregyházára és környékére igaz – valahogy éppen arrafelé rohamosan veszít popularitásából a korona, Szombathely környékén szárnyal, Baján kissé csökken, Sátoraljaújhelynél apad, ennek gátat kell vetni. Ha az alapítvány a megfelelő állami támogatáshoz jut, a folyamat visszafordítható, dalok, versek születnek a koronáról, lányok sírnak bele a párnájukba, fiúk klubokat alakítanak, éjjel grafittisek festik teli a közfalakat koronával, nyírségi sorok tülekednek majd a Parlamentnél.
De ne viccelődjünk ilyesmivel, rajtunk a CÖF sajtófigyelőinek a szeme. Remélem, kedves olvasó, undorral fordultál el a monitortól. Csak komolyan, higgadtan tegyük fel a kérdést: vajon a számos régi európai állam különféle jelképei kapnak-e saját országukban ekkora figyelmet? Aggódnak-e bárhol Európában azért, hogy valamely értékes, régi ereklyéjüket, amely része történeti emlékezetüknek, fontos szimbóluma is, résztvevője is évszázadaiknak, népszerűsíteni kellene?
