B. néni esetei

  • Kálmán C. György
  • 2014. június 16.

Első változat

Vajon mennyire, mikor és hogyan lehet a sajtónak egy magánember magándolgaival foglalkoznia? Gondoljuk végig.

Képzeljünk el egy lehetséges világot, ahol B. néni (legyen végre női főszereplő) már évek óta elég furcsán viselkedik. Délutánonként istenesen becsíp, előkapja kétes tisztaságú nejlonszatyrát, és malac dalokat kántálva vonul végig a falu főutcáján, válogatott trágárságokat kiabál minden szembejövőre, és csapkodja a főút fáit a szatyorral.

Különös viselkedés, sokakat zavar is, mások csak nevetnek rajta – mindenesetre annyira nem fontos, hogy a helyi Hírharsona akár egy sort is pazaroljon rá, pedig gyakran anyaghiánnyal küszködik. De érdektelen is, kicsit kínos is, szegény B. nénit nem is kell bántani.

Orbán Győző és fia

Orbán Győző és fia

Fotó: MTI

Egy másik lehetséges világban egy másik B. néni évek alatt takaros házat épített magának a főutcán; van a hátsó kertben úszómedence, tömör beton a kerítés, tölgyfából van a kis toronyszoba ízléses kupolája, az eresz meg nemes sárgaréz. B. néni a polgármesteri hivatal udvarán gyűjtött papír-, fém- és üveghulladékot értékesíti – ugyan az van kiírva nagy betűkkel a konténerekre, hogy „A falu javára”, de B. néni minden csütörtökön elszállíttatja Józsival az összegyűlt anyagot az átvevőhöz (vagy ha Józsi nagyon részeg, akkor Józsival – de ez a másik Józsi), neki is jut, kicsi a hivatalnak is, a többi a házba megy.

Ez már azért érdekli a Hírharsonát, Guszti bátyám meg is írja a képekkel illusztrált riportot – mert noha nem feltűnő az eset (sokkal kevésbé, mint a másik B. nénié), azért mégiscsak a falu életét befolyásolja, a közösen összehordott hulladék ára magánzsebbe megy.

Most akkor bővítsük a fenti kitalált eseteket két szemponttal. Az egyik: magánember-e vajon B. néni? Minden kétséget kizáróan mindkét esetben: az, magánember. Nem tölt be közhivatalt, nem a média szereplője, nem a nyilvánosság elé önként kiálló művész, nem politikus, nem választott képviselője semmilyen közösségnek. A második esetben (ennek ellenére) a köz számára fontos, amit tesz, egy egész falut érint, és a közösség joggal tart számot arra, hogy erről (ennek részleteiről) értesüljön. (Az első esetben ez nem áll fenn.) A második szempont legyen az, hogy B. néni történetesen a polgármester úr nagynénje. Változtat-e ez a helyzetek megítélésén? Talán igen: a főúton imbolygó és rikoltozó B. néni esete még kevésbé való a Hírharsona hasábjaira, mert úgy vetne rossz fényt a polgármesterre, hogy az a legkevésbé sem tehet a néni viselkedéséről; nem felelős érte, nincs is rá befolyással, meg sem tudja akadályozni. Méltánytalan lenne ezért a nagy nyilvánosság előtt kettejüket szoros összefüggésbe hozni. A hulladékkal seftelő B. néni ügyében viszont éppen ellenkezőleg: fontos, hogy mindenki megtudja, a polgármester éppen saját rokonának játssza át azt a pénzecskét, ami az egész közösséget illetné. Hiába magánember B. néni, mégis a köz pénzéhez van köze (ha fonák módon is), tehát aligha lehet hallgatni arról, hogy rokona az, akire ezek a közpénzek bízva vannak.

Ha a Hírharsona fordítva járna el – vagyis ha egyáltalán hírt adna az ittasan bóklászó B. néniről, s különösen, ha megszellőztetné rokonságát a polgármesterrel; vagy hogyha nem adna hírt a közös vagyon elherdálásáról, és nem mutatna rá, hogy ez összefügg bizonyos családi kapcsolatokkal; nos, akkor a Hírharsona joggal volna nevezhető ócska, hatásvadász szennylapnak, vagy gyáva, korrupt, számító orgánumnak. Ennek pedig semmi köze ahhoz, hogy ki magánember és ki nem.

(Mindez pedig arról jutott az eszembe, hogy L. Simon államtitkár kissé belebonyolódott a magánemberségről szóló okfejtésbe. Gondoltam, segítek.)

Figyelmébe ajánljuk