Azért, mindig mondom én, csupa derű, tréfa és mulatság ez a mi NER-ünk, vegyük csak észre.
Itt van például a szabad szemmel alig észrevehető KDNP nyilatkozata, amely úgy beszél önmagáról, mármint a nyilatkozatról, mint hogyha valakitől (a nyilatkozótól, aki önmaga) idézne – és hát valóban, saját nyilatkozatát (kiadta a KDNP) az MTI-től veszi át. Innen az olyan megfogalmazások, mint „olvasható a KDNP vasárnapi közleményében” (holott éppen ez a KDNP vasárnapi közleménye), vagy hogy „az írás azzal folytatódik” (tényleg, mit ad Isten, ezzel folytatódik az írás), vagy „végül kijelentik” (tényleg végül jelentik ki, és éppen ezt). Tisztára, mint Jeles zseniális Álombrigádjában a párttitkár nagy nehezen felolvasott köszöntő beszéde.
Ami a tartalmat illeti, már ha ez a röhögéstől könnyes szemünkön át agyunkig egyáltalán elhatol, az volna a lényeg, hogy a KDNP bátran megszavazza azt a házszabály-módosítást, amelynek köszönhetően a Demokratikus Koalíció nem fog tudni frakciót alakítani. Hogy miért? A KDNP érezhetően nehezen tudja visszatartani a feltoluló minősítgetéseket, bár végül is – hihetetlen önuralomról téve tanúbizonyságot – nem mondják ki, hogy Gyurcsány rohadt, szemét alak; csak éppen körülírják. A DK alapíthatott volna frakciót – emelik fel intő ujjukat –, ámde „a rövidlátó politikai haszonszerzés miatt mindig is kapkodó szocialista karrieristák elmulasztották ezt a lehetőséget is”. És Gyurcsány és bandája ezzel még olcsón megússza.
De a KDNP erőt vesz magán, legyűri a zsigeri ellenszenvet, és előhozza – újra, mint a közlemény elején – a higgadt, jogilag megalapozott, vitathatatlan érvet: „A KDNP szerint Magyarország megújítása szükségessé teszi az országgyűlési törvény megszavazását.” (Mert „a közvélemény-kutatások alapján még mindig toronymagasan a választók bizalmát élvező pártszövetség – amelynek egyenrangú tagja a KDNP – egyedül kénytelen a törvényhozásban tenni az ország felemelkedéséért”.) Nincs mit tenni, ha egyszer Magyarországnak meg kell újulnia – márpedig meg kell!, ki vitatná? –, akkor az országgyűlési törvényt meg kell szavazni. Káprázatos argumentáció, huncut, aki fogást talál rajta: Magyarország megújítása gyakorlatilag bármely törvény esetében kényszerű, csaknem a természeti törvények erejével ható módon írja elő minden képviselő számára a megfelelő gomb megnyomását. Ha bárkinek bármi kétsége lenne, tegye csak fel magának a kérdést: akarom-e (és akarom-e eléggé) Magyarország megújítását?
A válasz aligha lehet kérdéses. És mérhetetlen (már-már gyurcsányista) rosszindulat mondathatja csak azt bárkivel, hogy ez az érv egyetlen szóra volna lefordítható: „csak”.
