Stadionok, tahóság, struktúra

  • Kálmán C. György
  • 2016. március 3.

Első változat

A stadionok, a kisvasút, a buta és bugris felső vezetők – mindez persze felháborító, elképesztő. Jogos is minden dühöngés. De a dolog még bonyolultabb.

Ez kicsit bonyolult lesz, de éppen ez a cél: azt akarom bemutatni, hogy nem lehet és nem érdemes mindig egyszerűnek (vagy egyszerűen) látni a világot.

Kezdjük a stadionokkal. Bármikor, ha van rá igény, dühödt kifakadásokat tudnék produkálni a stadionépítések ellen, elmondani, hogy micsoda pazarlás, hány (ezer) sokkal jobb helye volna annak a pénznek. És igazam is lenne. Tényleg botrány, együtt a kisvasúttal meg annyi minden mással. A kormány hülyeségekre dob ki hatalmas vagyonokat, miközben… tudjuk. Nem csoda, hogy a stadion valóságos szimbólummá vált: a nyakló nélküli, ellenőrizetlen és fölösleges költekezés jelképévé, amit bármikor – és teljes joggal – elő lehet szedni, bármilyen szféra bajairól legyen is szó. Nem véletlen, hogy az esernyős pedagógustüntetésen is sokszor elhangzott: stadionokat építenek, ahelyett, hogy… stb.

Igen, teljesen igaz. Mégsem ilyen egyszerű.

false

Afelől semmi kétség, hogy hatalmas összegek mennek a levesbe (na meg a csókosok zsebébe) az ilyen gigaberuházások révén. De ha belegondolunk (és ha a felhevült szónokok utánanéznek), az efféle egyszeri értelmetlen költekezések nem azok, amelyek a legnagyobb vérveszteséget okozzák a nemzetgazdaságnak. Ha csak az oktatást nézzük: való igaz, hogy egy-egy stadion (vagy kisvasút) árából vidáman ellenne az alsó-, közép- vagy felsőfokú oktatás jó darabig; csakhogy az oktatási szférának folyamatos és hosszú távú igényei vannak, és ez aligha állítható szembe ezekkel az egyszeri (és egyedi) pocsékolásokkal. Valahol elfolyik, eltűnik az a pénz, ami bemegy a szférába – és most már kezdjük is látni, hogy hol: a Klik, az EU-s támogatások trükkös lenyúlásai, az értelmetlen adminisztrációra menő hatalmas összegek, ezeken mit sem változtat az, ha egy-egy jól észrevehető baromság megszűnik.

A probléma nem egyedi, hanem strukturális (hogy nagyon egyszerűen fogalmazzak). Minden alkalommal tiltakozni kell az egyes megalomániás idiotizmusok ellen, de nem (vagy nem csak, nem elsősorban) ezeken múlik az, hogy titkos réseken át kicsorog (nyilván a megfelelő bankszámlákra) a szférába betolt pénz.

Ugyancsak szívesen értekezem arról, hogy milyen elképesztően sötét, bugris, műveletlen és ízlés nélkül való a jelenleg hatalmon levők többsége, vagy mennyire ez tűnik ki minden megszólalásukból és tettükből. Könnyedén és élvezettel tudnám oldalakon át sorolni és elemezni vezetőink ostoba és bárdolatlan szövegeit, kulturálatlan és tájékozatlan nyilatkozataikat, bődületes tévedéseiket és nagyképű ízléstelenségeiket. Őrület, hogy ilyen emberek irányítják az országot, hogy ehhez elég nagy támogatást kapnak, és hogy csupa efféle alakkal találkozunk a legfelső szinttől a középvezetőkig; hogy a durva és tekintélyuralmi stílus eluralkodott az országban, hogy már szemünk se rebben, ha ezt tapasztaljuk.

Igen, teljesen igaz. Mégsem ilyen egyszerű.

Naponta kiborít a tahóság, és még jobban a hozzászokás – hogy nemcsak már rég szó sincs arról, hogy egy-egy megjegyzés nyomán kinek kellene lemondania (vagy legalább bocsánatot kérnie), hanem arról se, hogy ezt észrevennénk. Alapzaj, a normális működés velejárója. De ha belegondolunk, ez éppúgy egyedi (és nem strukturális) kérdés, mint a stadionok építése. Vagy mondjuk inkább úgy: a struktúra megnyilvánulása, gusztustalan felszíne, de nem a lényeg. Vajon hogyha olyanok számolnák fel a demokrácia intézményrendszerét, vernék szét az egészségügyet meg az oktatást, és tömnék degeszre a zsebüket, akik halk szavú, kifinomult hölgyek és urak, a tudomány jelesei, az Opera törzsközönsége – akkor minden rendben volna?

Nyilván nem. Az egyes személyek (meg a hozzájuk tartozó, általuk irányított vagy mozgósított emberek) persze borzalmasak, visszataszítóak és tahók – erre minden adandó alkalommal figyelmeztetni kell. De – egyrészt – nyilván vannak közöttük (már csak a statisztikai törvényszerűségek alapján is) művelt és magas intellektusú figurák is; és – másrészt – nem (vagy nem csak, vagy nem elsősorban) az egyesekkel, hanem a szerkezettel van baj: noha nem vállalna bárki szerepet ebben a struktúrában, de ha már beállt bármilyen fogaskeréknek vagy hajtószíjnak, akkor aszerint működik (személyes kvalitásaitól függetlenül), ahogyan az rá van róva.

Tudom, hogy sokkal egyszerűbb háborogni a stadionokon meg a tahóságon, és nehéz mozgósítani a szerkezet ellen. Én is a leggyakrabban így működöm, kiröhögöm a kisvasutat, lehülyézem a (tetszőleges) államtitkárt. De egyre inkább rossz érzéssel teszem, mert nem ezekkel van a fő baj. Pedig nagy a baj.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.