Szaniszló megint ki van tüntetve

  • Kálmán C. György
  • 2013. március 31.

Első változat

Mint több helyen hírül adták (például itt meg itt), „Szaniszló Ferencet, az ECHO TV Világ-Panoráma című műsorának felelős szerkesztőjét a Magyarok Világszövetsége A magyar nemzetért érdemérem ezüstfokozatával tüntette ki. Az érdemérem kitüntetettjeinek nevét viselő emlékfát is ültetnek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.”

Mint emlékezetes, Szaniszlót kitüntette a kormány a Táncsics-díjjal, aztán visszakérte tőle. Ha nagyon-nagyon jóindulatú akarok lenni, akkor is nehezen hihető, hogy Szaniszló kitüntetése puszta véletlen tévedés lett volna. Ha igaz volna is, hogy Balog miniszter nem ismerte Szaniszló újabb munkásságát (a fél ország ismerte, hogyhogy éppen Balog maradt érintetlen?), akkor is: elég sokan dolgoznak abban a minisztériumban, akiknek munkaköri kötelességük figyelni (például) az újságírói tevékenységeket, meg hát Szaniszlót még az előterjesztésre felkért kuratórium sem támogatta… No mindegy, erről elég sokat írtak már, sajnos, minden azt igazolja, hogy a kormánynak (és megfelelő felelőseinek) nem volt ellenére a díjazás. Unom, nem érdekel. Egy strigula a listán.

Szaniszló személye, ha lehet, még kevésbé érdekes. Egyrészt mulatságos futóbolond, akin nagyon jókat lehet derülni, és gyönyörűen leképez egy jellegzetes gondolkodásmódot (egyben pedig teremti és alakítja is ezt), másrészt persze veszélyes is, mert nagy hatása van: sokan vevők az összeesküvés-elméletekre, az antiszemitizmusra és mindenféle gyűlöletbeszédre. Honfitársaink sokasága szórakoztatja magát effélével, s közben azt hiszi, a történelemről, a gazdaságról, a politikáról (s mindezek titkos rugóiról) elmélkedik. Van tehát valaki, aki ezt az igényt kiszolgálja; ez (ahogyan az ilyenfajta észjárás is) kedvére van a kormánynak – hát kitüntetik. Meglepődtünk? (Egyedül azon lepődünk meg, hogy Szaniszló – egyelőre! – nem kapott tisztséget sem a Fradiban, sem az MLSZ-ben, de még a Közgép valamelyik leányvállalatának igazgatótanácsában sem. Ami késik, nem múlik, nem hagyunk senkit az út szélén.)

Egy sóhajtásnyi bejegyzést viszont megérdemel a Magyarok Világszövetsége.

Nem lett volna hülyeség. Számtalan magyar él szerte a világban, és egyre többen. Jó volna, ha minél többen közülük (és minél többen azok közül, akiket hazánk – nyelve, kultúrája, gazdasága, természeti szépsége stb. – érdekel) folyamatos párbeszédben lehetnének az országgal, könyvekhez, filmekhez, zenékhez, előadásokhoz juthatnának, nyelvet tanulhatnának, segíthetnék az itthon élőket mindenféle módokon. Tarthatnák a kapcsolatot egymással is, a magyarországiakkal is. Ehhez akár az állam is nyújthatna támogatást, legalábbis kezdetben – aztán adományokból, tagdíjakból, hozzájárulásokból és némi üzletből (sok önkéntessel és remek szervezőkkel) fenn is tarthatná magát.

Milyen szép lett volna. Óvakodni kellett volna a reprezentatív, közismert, politikához közel álló vezetés megválasztásától – szürke, de hatékony munkamániás kis apparátus kellett volna.

Nagyon régen elment ez a hajó, most rovásírás van meg küldetéstudat, teljes jelentéktelenség és Szaniszló-kitüntetés. Szélsőjobboldali színezetű sajátos szubkultúra, éppen olyan, mint Szaniszló: egyrészt mulatságos, másrészt veszedelmes népbutítás, ordas eszmék melegágya. Megérdemlik egymást.

A végén jöhetne vagy annak a vágynak a megfogalmazása, hogy lehetne mindez másképp, újra kellene alapítani ezt a szövetséget, minden szép lesz egyszer; vagy pedig annak rezignált belátása, hogy a nemzeti ügyekre nem jó illatú tomporával rátelepedett a nacionalista-etnicista szubkultúra, ezzel együtt kell élnünk, mert belátható (beláthatatlan) ideig ez így is marad. Tessék választani.

Neked ajánljuk