Szaniszló megint ki van tüntetve

  • Kálmán C. György
  • 2013. március 31.

Első változat

Mint több helyen hírül adták (például itt meg itt), „Szaniszló Ferencet, az ECHO TV Világ-Panoráma című műsorának felelős szerkesztőjét a Magyarok Világszövetsége A magyar nemzetért érdemérem ezüstfokozatával tüntette ki. Az érdemérem kitüntetettjeinek nevét viselő emlékfát is ültetnek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.”

Mint emlékezetes, Szaniszlót kitüntette a kormány a Táncsics-díjjal, aztán visszakérte tőle. Ha nagyon-nagyon jóindulatú akarok lenni, akkor is nehezen hihető, hogy Szaniszló kitüntetése puszta véletlen tévedés lett volna. Ha igaz volna is, hogy Balog miniszter nem ismerte Szaniszló újabb munkásságát (a fél ország ismerte, hogyhogy éppen Balog maradt érintetlen?), akkor is: elég sokan dolgoznak abban a minisztériumban, akiknek munkaköri kötelességük figyelni (például) az újságírói tevékenységeket, meg hát Szaniszlót még az előterjesztésre felkért kuratórium sem támogatta… No mindegy, erről elég sokat írtak már, sajnos, minden azt igazolja, hogy a kormánynak (és megfelelő felelőseinek) nem volt ellenére a díjazás. Unom, nem érdekel. Egy strigula a listán.

Szaniszló személye, ha lehet, még kevésbé érdekes. Egyrészt mulatságos futóbolond, akin nagyon jókat lehet derülni, és gyönyörűen leképez egy jellegzetes gondolkodásmódot (egyben pedig teremti és alakítja is ezt), másrészt persze veszélyes is, mert nagy hatása van: sokan vevők az összeesküvés-elméletekre, az antiszemitizmusra és mindenféle gyűlöletbeszédre. Honfitársaink sokasága szórakoztatja magát effélével, s közben azt hiszi, a történelemről, a gazdaságról, a politikáról (s mindezek titkos rugóiról) elmélkedik. Van tehát valaki, aki ezt az igényt kiszolgálja; ez (ahogyan az ilyenfajta észjárás is) kedvére van a kormánynak – hát kitüntetik. Meglepődtünk? (Egyedül azon lepődünk meg, hogy Szaniszló – egyelőre! – nem kapott tisztséget sem a Fradiban, sem az MLSZ-ben, de még a Közgép valamelyik leányvállalatának igazgatótanácsában sem. Ami késik, nem múlik, nem hagyunk senkit az út szélén.)

Egy sóhajtásnyi bejegyzést viszont megérdemel a Magyarok Világszövetsége.

Nem lett volna hülyeség. Számtalan magyar él szerte a világban, és egyre többen. Jó volna, ha minél többen közülük (és minél többen azok közül, akiket hazánk – nyelve, kultúrája, gazdasága, természeti szépsége stb. – érdekel) folyamatos párbeszédben lehetnének az országgal, könyvekhez, filmekhez, zenékhez, előadásokhoz juthatnának, nyelvet tanulhatnának, segíthetnék az itthon élőket mindenféle módokon. Tarthatnák a kapcsolatot egymással is, a magyarországiakkal is. Ehhez akár az állam is nyújthatna támogatást, legalábbis kezdetben – aztán adományokból, tagdíjakból, hozzájárulásokból és némi üzletből (sok önkéntessel és remek szervezőkkel) fenn is tarthatná magát.

Milyen szép lett volna. Óvakodni kellett volna a reprezentatív, közismert, politikához közel álló vezetés megválasztásától – szürke, de hatékony munkamániás kis apparátus kellett volna.

Nagyon régen elment ez a hajó, most rovásírás van meg küldetéstudat, teljes jelentéktelenség és Szaniszló-kitüntetés. Szélsőjobboldali színezetű sajátos szubkultúra, éppen olyan, mint Szaniszló: egyrészt mulatságos, másrészt veszedelmes népbutítás, ordas eszmék melegágya. Megérdemlik egymást.

A végén jöhetne vagy annak a vágynak a megfogalmazása, hogy lehetne mindez másképp, újra kellene alapítani ezt a szövetséget, minden szép lesz egyszer; vagy pedig annak rezignált belátása, hogy a nemzeti ügyekre nem jó illatú tomporával rátelepedett a nacionalista-etnicista szubkultúra, ezzel együtt kell élnünk, mert belátható (beláthatatlan) ideig ez így is marad. Tessék választani.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.