„Távolban egy fehér vitorla”

  • Kálmán C. György
  • 2012. május 18.

Első változat

Nyilván van olyan lelkiállapot, amikor valaki úgy érzi: neki – becsületének, elveinek, respektusának – már annyi, most már akármit mondhat vagy tehet; és mondja (teszi), ami a szívén fekszik (vagy amit sose gondolt komolyan, de most éppen ezt kell mondania); mondja (teszi) a legvadabb hülyeségeket, a legcinikusabb vagy legaljasabb szóvirágokat. Úgyis mindegy már. Gyerekei felnőttek, unokáit ettől még vígan lovagoltathatja a térdén, csak kihúzza a hátralevő időt.

Így lehet valahogy Pokorni Zoltán is, aki – mint egy kiváló elemzés emlékeztet – ekként nyilatkozott az iskolaőrségről: „Hát Nyilas Misit is az iskolaszolga zárta karcerbe, és még meg is fenyítette. Hát mi van abban?” 

Nem, szó sincs arról, hogy a volt történelemtanár érzéketlen vagy gonosz volna; csakis a legtisztább, legnemesebb konzervativizmus és hagyománytisztelet lehet ez. Minden nemzedéknek kötelessége, hogy saját tapasztalatait átörökítse a következő generációkra, beavassa az ifjabbakat saját traumáinak és örömeinek eredetébe, tegye számukra is átélhetővé mindazt, amit régebbi korok őrá testáltak. (Ahogyan már megírtam: ezt a magatartást példázzák az efféle mondatok: „Nekem bezzeg hajnalban kellett kelnem, szíjjal vert a mester, ha elrontottam a munkadarabot.” „Udvart kellett söpörnöm, kilincset szidoloznom, ha hírét vettük, hogy jön a tanácselnök.” „Három műszakban dolgoztam, tönkrementek az ízületeim, mégse panaszkodtam.” „Engem is vert a fater, mégis ember lett belőlem.”)

Nekem például kötelező volt elolvasni Katajev Távolban egy fehér vitorla című regényét, általános iskolában. Már nem emlékszem, tényleg elolvastam-e (ha igen, semmiféle nyomot nem hagyott bennem), de fel tudom idézni az irodalomórák kínos, izzadt, őrületesen lassan telő perceit, ami felért Nyilas Misi karcerével; teljesen érthető, ha az a nemzedék, amelyik ezt átélte, nem nyugodhat, ha nem ismételteti meg ezt az embert formáló tapasztalatot – például Wass Albert révén – az ifjú, felnövekvő generációval. A történelem folytonosságát teremti így meg, sajátos emlékezetkultúrát, az ember esztétikai nevelésének segítségével. Minden magyar ember tapasztalja meg a karcer-, Katajev-, iskolaőr-, Wass-élményt. Embert faragunk belőle.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.