„Távolban egy fehér vitorla”

  • Kálmán C. György
  • 2012. május 18.

Első változat

Nyilván van olyan lelkiállapot, amikor valaki úgy érzi: neki – becsületének, elveinek, respektusának – már annyi, most már akármit mondhat vagy tehet; és mondja (teszi), ami a szívén fekszik (vagy amit sose gondolt komolyan, de most éppen ezt kell mondania); mondja (teszi) a legvadabb hülyeségeket, a legcinikusabb vagy legaljasabb szóvirágokat. Úgyis mindegy már. Gyerekei felnőttek, unokáit ettől még vígan lovagoltathatja a térdén, csak kihúzza a hátralevő időt.

Így lehet valahogy Pokorni Zoltán is, aki – mint egy kiváló elemzés emlékeztet – ekként nyilatkozott az iskolaőrségről: „Hát Nyilas Misit is az iskolaszolga zárta karcerbe, és még meg is fenyítette. Hát mi van abban?” 

Nem, szó sincs arról, hogy a volt történelemtanár érzéketlen vagy gonosz volna; csakis a legtisztább, legnemesebb konzervativizmus és hagyománytisztelet lehet ez. Minden nemzedéknek kötelessége, hogy saját tapasztalatait átörökítse a következő generációkra, beavassa az ifjabbakat saját traumáinak és örömeinek eredetébe, tegye számukra is átélhetővé mindazt, amit régebbi korok őrá testáltak. (Ahogyan már megírtam: ezt a magatartást példázzák az efféle mondatok: „Nekem bezzeg hajnalban kellett kelnem, szíjjal vert a mester, ha elrontottam a munkadarabot.” „Udvart kellett söpörnöm, kilincset szidoloznom, ha hírét vettük, hogy jön a tanácselnök.” „Három műszakban dolgoztam, tönkrementek az ízületeim, mégse panaszkodtam.” „Engem is vert a fater, mégis ember lett belőlem.”)

Nekem például kötelező volt elolvasni Katajev Távolban egy fehér vitorla című regényét, általános iskolában. Már nem emlékszem, tényleg elolvastam-e (ha igen, semmiféle nyomot nem hagyott bennem), de fel tudom idézni az irodalomórák kínos, izzadt, őrületesen lassan telő perceit, ami felért Nyilas Misi karcerével; teljesen érthető, ha az a nemzedék, amelyik ezt átélte, nem nyugodhat, ha nem ismételteti meg ezt az embert formáló tapasztalatot – például Wass Albert révén – az ifjú, felnövekvő generációval. A történelem folytonosságát teremti így meg, sajátos emlékezetkultúrát, az ember esztétikai nevelésének segítségével. Minden magyar ember tapasztalja meg a karcer-, Katajev-, iskolaőr-, Wass-élményt. Embert faragunk belőle.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.