A Velencei-tó északi felén lévő község nem mondható üdülőtelepnek. A vízparton a nád az úr, a faluközpont meg a hegytetőn áll, onnan csak nézni lehet a tavat. Ez persze nem hátrány, hisz a Velencén vagy Agárdon megszokott nyüzsgés helyett itt béke honol, Sukorót maximum a természetjárók veszik célba, és ők sincsenek sokan: a csodálatos Velencei-hegység méltatlanul mellőzött terepnek számít.
| ||
Ennek megfelelően a vendéglátóipar sem nagyon nyomul, a nemrégiben felújított (leműkövezett) Fő tér közelében mindössze egyetlen helyre térhetünk be. A Boglya csárda külsőre pont olyan, mint a neve: merészséget, de magyarosch megoldásokat is mellőző vendéglő, kellemes terasszal, autentikusnak tűnő bútorokkal, nádfedéllel. Meglepő, hogy majdnem tele van szombat délután, de ezzel vége is a kiszámíthatatlanságnak.
Az étlapon természetesen csupa „jóféle magyar étel”. Nyírségi gombóclevessel (600 Ft/csésze) csapunk a közepükbe. A leves a túlzott tejfölözés ellenére sem rossz, a krumpligombóc szinte tökéletes, viszont a hozzáadott pulykahúsnak a tárkonyos fűszerezéstől sincs íze, és még kicsit rágós is. A velencei aprópecsenyére (1450 Ft) viszont az ellenkezője áll. A hús még hagyján, de az egész ehetetlenül sós (biztos ez adja a helyi jelleget) – amúgy szimpla brassóival van dolgunk. Ahogy a Sukoró pecsenye (1450 Ft) esetében meg párizsi szelettel. Az sem lenne rossz, ám itt az eddigiek ellenkezőjét, az ízesítés teljes hiányát tapasztaljuk, s ugyanezt mondhatjuk a túlságosan puhára főtt rizsköretről (450 Ft), de még a paradicsomsalátáról is (650 Ft), pedig az ecetben áll, és hagyma van rajta.
Csoda, hogy ezek után a teljesen átlagos túrógombócnak (700 Ft) is úgy tudunk örülni, mint valami ritka ínyencfalatnak?
